trailer

trailer

A legfrissebb filmelőzetesek. Magyar feliratos vagy szinkronos változatok.

Steven Segal a főszereplője az Egy veszélyes ember című, kizárólag DVD-n megjelenő akciófilmnek, ami némi bizonytalanság után február 9-étől kerül forgalmazásba. Tartalom: Shane Daniels (Segal) 15 évet töltött a rácsok mögött egy olyan bűntettért, amit el sem követett. Csupán kegyelmi kérvénye elfogadása miatt kerül szabadlábra, ám épphogy megízleli a szabadság ízét, máris tanúja lesz egy rosszul sikerült gyémántrablásnak. A Mexikói maffia emberi és az állami rendfenntartó egységek kölcsönösen végeznek egymással, csupán egy megrettent nő és egy nagy zsák pénz marad az akció után...

"A következő Pearl Harbor egy számítógépes támadás lesz" - ezzel a nagyon is könnyen elképzelhető vízióval kezdődik a Chris Hemsworth főszereplésével készült Blackhat című film új szinkronos előzetese, a szavakat pedig nem a film kedvéért fűzték egybe, hanem a CIA egy korábbi vezetőjétől származnak, és bizony nem kell hozzá nagy fantázia, hogy egyet is értsünk vele.

Az Oscar-díjas Robert De Niro és Anne Hathaway lesznek a főszereplői a Warner Bros. új, The Intern című vígjátékának, amelyben De Niro egy 70 éves özvegy férfit alakít, aki ráébred, hogy a nyugdíjaskornak nem feltétlenül a vég nélküli unalomról kell szólnia, és megragadva egy kínálkozó alkalmat elvállal egy gyakornoki pozíciót egy online divatoldalnál, amit Jules Ostin (Hathaway) alapított és irányít.

Miután kora délután Playboy fotózásokat mutatnak a TV-ben és folyamatosan káromkodnak "népszerű" talkshowinkban, nem igazán tudom hova tenni a hasonló, "korhatáros" előzeteseket - lelkem rajta. Judd Apatow (Lepattintva, Fúrófej Taylor, Ananász Expressz) új vígjátékához a következőt fűzte: "“Megpróbálok egy nagyon súlyos filmet csinálni, ami kétszer olyan vicces, mint az eddigi vígjátékaim. Kívánjatok szerencsét!". Sok sikert! - Adam Sandlert és Seth Rogen-t amúgy is szeretjük.

Kissé mostohán bántunk mostanában derék minyonjainkkal - bár köztünk legyen szólva, szerintem hozzá vannak szokva -, hiszen az elmúlt időszakban két előzetes is napvilágot látott a teaser után az első, őket középpontba állító nagyfilmjükről, a Minyonokról. A Gru oldalhajtásaként aposztrofált film, valljuk meg őszintén, már régóta váratott magára, a kérdés csupán az volt, hogy a Charlie Chaplin-es gegparádéjuk képes-e kitölteni egy egész estés filmet, s pláne le tudja-e kötni a nézőket. Az új előzetesek már többet mutatnak magáról a történetről is...

John Herzfeld 1986-ban még közösen szerepelt rendező Sylvester Stallone-val az ikonikus Kobra akciófilmben, most pedig újra lehetőségük nyílt a közös munkára - Herzfeld azonban ezúttal a kamerák túlsó oldalán, mint rendező tevékenykedik. A pazar szereposztású - Sylvester Stallone, Danny Trejo, Tom Berenger, Kevin Connolly, Kyra Sedgwick, Nelly, Cary Elwes, Thomas Jane, Terry Crews, Danny Aiello, Kelsey Grammer, Lauren Cohan, Ryan Kwanten és Tom Sizemore - filmben...

A Comic con filmfesztiválon is bemutattak egy előzetest a Dennis Quaid és Ben Foster főszereplésével bemutatásra kerülő horror/sci-fi-hez. Az előzetes az eddigi trailereknék rövidebb ugyan, de kicsit több betekintést kapunk űrhajósainkra váró borzalmakról...

Robert De Niro is szerepelni fog a Robert Rodriguez rendezésében készülő Machete filmben. Akik látták a Terrorbolygót, azoknak biztosan megakadt a szeme a film előtt leadott 2,5 perces, Danny Trejo főszereplésével bemutatott akciódús filmelőzetesen. Nem sokkal később kiderült, hogy az egész csak kamu - egy ál-trailer, amiből sosem fog film készülni.

A Super Bowl óta nem hallottunk semmit a Daniel Craig és Harrison Ford főszereplésével készült Cowboyok és űrlények /Cowboys & Aliens/ western-sci-fi-ről, most érkezett hozzá egy újabb, sokat ígérő előzetes. A rendező Jon Favreau, magyar bemutató: 2011. augusztus 4. Tartalom: Arizona, 1873. Absolution sivatagi kisvárosába egy rejtélyes idegen érkezik, aki nem emlékszik semmire a múltjából, és különös bilincset hord az egyik csuklóján. Absolution lakosai rettegnek a város parancsnoka, a vasöklű Dolarhyde ezredes haragjáról, ám hamarosan olyan félelmet üti fel a fejét...

A Velencei Filmfesztiválon már be is mutatták az Al Pacino főszereplésével és Barry Levinson (Esőember, Jó reggelt, Vietnam!) rendezésében készült The Humbling című filmet, aminek középpontjában egy öregedőfélben lévő önpusztító színész és egy fiatal lány szexuális kapcsolata áll.

Tegnap megérkezett a 3 perces Prometheus trailer magyar feliratos változata is, ma pedig egy szép rakás képet kaptunk az EW magazinból, amely legújabb számában behatóan foglalkozik a június elején mozikba kerülő filmmel. Következzen Noomi Rapace, Michael Fassbender és Charlize Theron amint kissé Tron-szerű űrruhájukban pózolnak. Bár Ridley Scott filmje nagy valószínűséggel nem jelent veszélyt a Bosszúállók új rekordjára - főképp, mivel R-rated besorolást kapott - az év egyik legjobban várt filmjéről van szó.

Az utolsó dal és a Szerencsecsillag után Nicholas Sparks újabb romantikus regénye kerül a mozikba 2013. február 8-án: a magyar nyelven Menedék címet kapott könyv adaptációjában Julianne Hough a főszereplő, aki egy csinos ifjú nőt alakít, aki egy csendes észak-karolinai városkába költözik.,,
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,243RajongókTetszik
1,518Feliratkozó+1
239KövetőKövetés
20,267FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • Tibo: Remélem elkészül, nagyon remélem.
  • GZ: Én azon lepődtem meg nemrég, hogy Gene Hackman is mikor visszavonult...
  • Hangya Zsolt: Szeretném megkérdezni a szerző véleményét, hogy vajon miért...
  • John: Szerintem ez a “hír” csupán egy fondorlatos terv része...
  • wolw: Ezek a DC-s esetek lassan már nem is hírek.
  • Jrex: De azért Csodanő nem olyan húzónév, mint Batman vagy Superman…