trailer kategória archívuma
trailer »
A segítség című filmben nyújtott kiemelkedő teljesítményért rengeteg elismerésben részesült Viola Davis, valamint Maggie Gyllenhaal lesznek a főszereplői a Won’t Back Down filmdrámának, ami 2012. szeptember 28-án érkezik az amerikai mozikba – az első előzetes is megérkezett hozzá.
A Daniel Barnz (A szép szörnyeteg) rendezésében készülő film középpontjában két leendő kismama áll, akik úgy döntenek, megreformálják az igen gyenge lábakon álló oktatást az iskolában, ahol tanítanak.
trailer »
Idén ősszel kerül a mozikba az ausztrál filmipar első 3D-alkotása, ami a sharksploitation műfaj soron következő remeke, a Bait 3D lesz Kimble Rendall, egy nem túl ismert helyi rendező Kimble Rendall kezéből. A második előzetes is megjött hozzá. Tartalom: Egy álmos kisváros szupermarketébe egy csapat fegyveres tör be, ám a rablást nem sikerült befejezniük, mivel éppen akkor egy hatalmas cunami söpör végig a városon, ami csapdába ejti az összes bent tartózkodót…
trailer »
A Bosszúállók után, de még két héttel A sötét lovag – Felemelkedés előtt érkezik a mozikba a Marvel újabb sikervárományosa, a A csodálatos pókember – a múlt héten már beharangozott 4 perces előzetes is megjött a filmhez. Hivatalos szinopszis: Peter Parker (Andrew Garfield) átlagos gimis srác. Kicsit magányosabb, kicsit szótlanabb a társainál – talán azért, mert a szülei még kiskorában eltűntek…
Filmhírek, trailer »
Pár napja látott napvilágot az első előzetes a Will Ferrell és Zach Galifianakis főszereplésével készülő The Campaign politikai vígjátékhoz, melyben a két nevettető rivális szenátorjelölteket alakít. Tartalom: Amikor Cam Brady (Will Ferrell), a kongresszus régi tagja óriási baklövést követ el – méghozzá nyilvánosan – a választásokat megelőző időszakban, két kőgazdag gyárigazgató egy rivális jelöltet indít ellene, hogy még nagyobb befolyást szerezzenek az Észak-Kaliforniai körzetben.
Képek, trailer »
2012. május 24-én kerül a mozikba a Keira Knightley, Sam Worthington és Eva Mendes főszereplésével készülő Tegnap éjjel romantikus dráma – a magyar feliratos előzetes és magyar poszter is megérkezett hozzá.
Hivatalos szinopszis: Egy fiatal, elbűvölő és jómódú New York-i pár mindkét fele ugyanazon éjjel esnek kísértésbe. Tökéletesnek tűnő kapcsolatuk meghatározó próba előtt áll, és olyan döntéseket kell meghozniuk, melyekre egyikük sem számított, amikor csupán egy éjjelre különválnak….
Képek, trailer »
Tegnap megérkezett a 3 perces Prometheus trailer magyar feliratos változata is, ma pedig egy szép rakás képet kaptunk az EW magazinból, amely legújabb számában behatóan foglalkozik a június elején mozikba kerülő filmmel. Következzen Noomi Rapace, Michael Fassbender és Charlize Theron amint kissé Tron-szerű űrruhájukban pózolnak. Bár Ridley Scott filmje nagy valószínűséggel nem jelent veszélyt a Bosszúállók új rekordjára – főképp, mivel R-rated besorolást kapott – az év egyik legjobban várt filmjéről van szó.
Képek, trailer »
A legutolsó G.I. Joe: Megtorlás hivatalos feliratos változata is elkészült (a filmet természetesen szinkronosan fogják adni a mozik), valamint két új nemzetközi posztert is kaptunk, melyek már az első rész szellemében készültek, azaz a jó és rosszfiúkat egymással szembeállítva ábrázolják. A magyar bemutató 2012. augusztus 23-án, közel két hónappal az amerikai premiert követően lesz.
trailer »
Kijött az első előzetes az igen ígéretes szereposztással készülő The Gangster Squad című noir hangulatú bűnügyi thrillerhez, az amerikai mozikban 2012. október 12-től lesz látható a film, hazai bemutatója még nincs.
Tartalom: Los Angeles, 1949. Mickey Cohen (Sean Penn), a könyörtelen, Brooklyn-i származású gengszter a markában tartja az egész várost: a drogok, a fegyverkereskedelem, a prostitúció és a szerencsejáték egyaránt az ő kezében fut össze. Nem csupán aranybányái, de a rendőrök és a irányítása alatt álló politikusok is a teljes védelmét élvezik…
trailer »
A május 1-jén napvilágot látott A sötét lovag – Felemelkedés trailer magyar szinkronos változata is megérkezett az Intercomtól – ez az, amit a víruskampány segítségével képkockánként szedtek össze a világ minden tájékáról a rajongók.
Batman 2012. július 8-án kerül újra az amerikai mozikba (Magyar bemutató sajnos csak július 26.) és Bane legyőzésén kívül még egy feladat vár rá: lesöpörni a Bosszúállók új 207.4 milliós nyitóhétvége rekordját. Sikerülhet neki?
Videók, trailer »
Alig egy hónap és a nyakunkon a június, és ezzel együtt Ridley Scott régóta várt Prometheus filmje is, amelyről épp a napokban derült ki, hogy az MPAA R-rated, azaz 17 éven aluliaknak csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott besorolást adott, így azon kivételes filmek közé tartozik, melyeknél a magyar korhatár az alacsonyabb – estünkben (16+). Ahogy haladunk előre, egyre több anyag jelenik meg a filmről – nemrég egy pazar 3 perces trailert láthattunk -, és egyre több titokról hullik le a lepel…
trailer »
A Warner Bros. elkészítette az első előzetest és teaser posztert a Ben Affleck rendezésében és főszereplésével készülő, a teheráni túszdrámát feldolgozó Argo filmhez.
Tartalom: 1979-ben az amerikai nagykövetséget iszlám fundamentalisták foglalták el, és közel 60 embert tartottak túszul, hatan azonban a CIA és a kanadai kormány együttműködésének köszönhetően megmenekültek. A fedőakcióban a hat embert egy Argo című mozifilmet forgató hollywoodi stábnak tagjainak állították be, és ezzel az álcával sikerült átjutniuk minden akadályon, és elhagyni az országot.
trailer »
Egyelőre még nem publikus A csodálatos pókember magyar bemutatója, de várhatóan a 2012. július 3-ai USA bemutató közelébe fog esni – A sötét lovag – Felemelkedés közel 3 hétet késik ahhoz képest -, az Intercom elkészítette a legutolsó előzetes magyar feliratos változatát is. A film természetesen szinkronosan kerül a mozikba.







