A démonok és orkok csatáját a hétvégén legnagyobb meglepetésre az előbbiek nyerték, a dobogó legalsó fokát pedig a kifulladt illuzionisták foglalhatták el szégyenkezve. Úgy tűnik, a thriller és a fantasy zsánerek fölött a horror a király!

A hétvégén az amerikai nézők inkább borzongani vágytak, így a legtöbben James Wan horror folytatásának szavaztak bizalmat, amelyből ezek után biztos, hogy franchise lesz. A film az első részhez hasonló nyitóbevételt, 40 millió dollárt produkált, igaz, ezúttal a dupláját ráköltötték a produkcióra. Mindenesetre már az első három nap visszahozta a büdzsét, a korábbi rész 318 millió dollárt hozott világszinten, meglátjuk, hogy a befektetett dupla összeg nagyságrendileg visszahozza-e az árát! A profitkilátások egyébként abszolút kedvezőek, s megdönteni látszanak az előző rész profitplafonját mind belföldön, mind világszinten! A szakmai fogadtatás egy picit haloványabb, mint az előzőé, a nézői visszajelzések viszont pozitívak! Úgy tűnik, hogy James Wan nagyon is tudja, mi kell a népnek!

Warcraft_BO

Ugyanez nem mondható el az Universal-Blizzard kettőséről, a Warcraft-film ugyanis irtózatosan nagyot bukott Észak-Amerikában. Valószínűleg voltak ennek már jelei, nem véletlenül mutatták be az utolsók közt az USÁ-ban a produkciót! Kínában egyébként néhány nap alatt 144 millió dollárt hozott a film, amely csaknem megfelel a film 160 milliós büdzséjének, így semmiképpen sem kell sajnálnunk a Blizzardot. A Warcraft világszinten jelenleg több mint 281 millió dollárt szedett már össze, s ezáltal igazán jó példa arra, hogy a filmforgalmazók végre megtanuljanak “nagyban”, globálisan gondolkozni, s ne az észak-amerikai piacot tekintsék irányadónak! Vajon az USÁ-n kívüli bevételek képesek megmenteni a franchise-t?
A Szemfényvesztők nem igazán az a film, amely folytatásért kiált, a profitvárakozások mégis tető alá hozták a következő részt. A kritika már a korábbit is fanyalogva fogadta, de a folytatás kapott csak igazán hideget-meleget! A nézőknek azonban továbbra is kell a varázslat, s tetszett nekik a második rész illúziója is, ám ez mindössze a toplista harmadik helyéig repíthette a filmet. A produkció 23 millió dolláros nyitása a korábbi rész 29 milliós kezdéséhez képest bizony alulteljesítés, hiába tolt bele a Lionsgate még 15 milliót a költségvetésbe. Nagyon úgy tűnik, hogy ez nem lesz elég, hogy belföldön legalább nullszaldós (90 millió dollár) plafont produkáljon a folytatás, itt is az Államokon kívüli piacok menthetik meg a produkciót a totális leégéstől.


A hétvégi USA TOP 10:


1. Démonok között 2 40.350.000 $ (össz: 40.350.000 $ – költség: 40 millió)
2. Warcraft: A kezdetek 24.356.000 $ (össz: 24.356.000 $ – költség: 160 millió)
3. Szemfényvesztők 2 23.025.000 $ (össz: 23.025.000 $ – költség: 90 millió)
4. Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból 23.435.000 $ (össz: 296.685.542 $ – költség: 250 millió)
5. X-Men – Apokalipszis 10.000.000 $ (össz: 136.374.195 $ – költség: 178 millió)
6. Mielőtt megismertelek 9.210.000 $ (össz: 36.822.578 $ – költség: 20 millió)
7. Angry Birds – A film 6.700.000 $ (össz: 98.169.623 $ – költség: 73 millió)
8. Alice Tükörországban 5.544.821 $ (össz: 62.437.432 $ – költség: 170 millió)
9. Amerika Kapitány: Polgárháború 4.300.195 $ (össz: 396.857.343 $ – költség: 250 millió)
10. A dzsungel könyve 2.721.250 $ (össz: 352.649.939 $ – költség: 175 millió)


NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ