Nicolas Cage majdnem…

0
206

Nicolas-Cage-Aragorn… rovatunk újra jelentkezik.
Korábban már kiderült, hogy a manapság szinte kizárólag “B” kategóriás filmekben látható akciósztár majdnem Superman lett, most pedig egy újabb hírrel lepte meg a rajongóit. Majdnem ő játszotta el Aragornt, A Gyűrűk Ura trilógia egyik főszerepét is.
Ráadásul akár elhiszitek, akár nem, a szerepet maga Cage mondta le:

“Elég sok dolog futott akkor párhuzamosan az életemben, ami nem igazán tette lehetővé, hogy elutazzak és 3 éven keresztül távol legyek az otthonomról”

– nyilatkozott az ügyről a Newsweek riporterének.

Bár azt hihetnénk, hogy egy ilyen sorsfordító szerep elbaltázása komoly űrt hagy az emberben, Cage egyáltalán nem bánta meg a döntését:

“Nem sajnálkozok miatta. Szerintem a sajnálkozás egyszerű időpocsékolás. Mindig is előre próbáltam tekinteni ahelyett, hogy a múltra, illetve azokra a filmekre gondolok, amik megtörténhettek volna. Igen, volt jópár olyan film, amiből sokat profitálhattam volna, ha a körülmények lehetővé teszik, hogy megcsináljam őket.”

A Gyűrűk Ura trilógia pedig a történtek ellenére az egyik kedvence:

“Az a helyzet, hogy az ilyen filmeket is megnézem. Sőt, élvezem őket, mint a nézőközönség bármelyik tagja. A saját filmjeimet nem nagyon szoktam megnézni, így őszintén tetszik, hogy az ilyeneket láthatom, és ez fokozottan igaz A Gyűrűk Ura-ra.”

Kíváncsian várjuk, vajon milyen elmulasztott szerepek derülnek még ki Nicolas Cage múltjából, de addig is várjuk a sorra készülő Nicolas Cage-Aragorn montázsokat és mémeket.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ