Az Alien-rajongók egyik legnagyobb kritikája a Prometheus film kapcsán az volt, hogy a mindenki által jól ismert klasszikus Xenomorphok gyakorlatilag alig kaptak szerepet a filmben – már jó ideje tudjuk, hogy a Alien: Covenant címet kapott folytatásban ezt a hibát már nem követik el, sőt többféle Alien-t is látni fogunk, köztük egy teljesen új, eddig még soha nem látott változatot.
Michael Fassbender,, aki a Covenant-ban továbbra is a David nevű android szerepében lesz látható, egy BBC rádióinterjúban elárulta, hogy ezeket az új lényeket “Neomorph”-nak fogják nevezni, az AVPGalaxy oldalon pedig már kicsit részletesebben is olvashatunk róla, hogyan keletkeztek és hogy fognak kinézni az új Alien-rek.
Ezt követően már SPOILERVESZÉLY.
“Ezek az idegenek a helyi ökoszisztéma gyorsított mutációjának köszönhetően jöttek létre. A fákon és a földön különös gubók nőttek, amelyek, amikor megzavarták őket, spórákat lövelltek ki magukból. Ezek a spórák, a fülön és az orrlyukon behatolva megfertőzik a Covenant legénységének egy részét is. A Neomorph-ok gyorsan növekedni kezdenek a gazdatestben, amit különböző helyeken hagynak el. A legénység egyik tagjának például a hátán, egy másiknak a torkán keresztül tör ki a lény. Ezt a hátukon lévő két tüske, valamint a csúcsos fejük segítségével teszik. A születést követően a Neomorph-ok négy lábon közlekednek, hasonlóan az Alien 3-ban látotthoz. Ahogy idősöknek, jelentősen nagyobbak lesznek, és a két hátsó lábukon járnak. Ragadozószerű agyaraik vannak. A korai Prometheus vázlatoktól eltérően van farkuk is. Ráadásul a felnőtt Neomorph-ok képesek félig áttetszővé válni, ahogy arról már korábban is szó esett.”

A leírást egyelőre nem erősítette meg senki.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ