Főoldal » Filmhírek

Mr and Mrs Jones – Mr. and Mrs. Smith remake

9 február 2010 1 komment
Címkék: , , , , , ,

MR&MRS_SMITH.gifA 20th Century Fox hivatalosan is bejelentette, hogy már folynak a munkálatok a Mr. és Mrs. Smith film remake-jén. Producerként az Oscar-díjas Akiva Goldsman-t (Hancock, Legenda vagyok) jelölték meg.
A 2005-ös Brad Pitt és Angelina Jolie főszereplésével készült film egy bérgyilkos párról szólt, akik házasságban éltek egymással, ám fogalmuk sem volt a másik valódi foglalkozásáról, mígnem ügynökségeik fel nem bérelték őket egymás meggyilkolására. A remake a Mr and Mrs Jones címet kapta, és teljesen új forgatókönyv készült hozzá, amiben egy, az eredeti filmhez teljesen hasonló huszas éveiben járó páros szerepel, akik, miután letették az ügynük vizsgáját, az fedősztori miatt házastársak lesznek.
Az előző hírek – miszerint Pitt és Jolie immár szülőként fognak visszatérni a folytatásban – tehát megcáfolásra kerültek, valamint az is biztos, hogy a remake már nem az ő főszereplésükkel fog készülni.


Ajánljuk még a következő bejegyzéseket:

  1. A kukorica gyermekei remake készül Tavaly októberben fedte fel a tervét a Dimension Films, miszerint...
  2. Brad Pitt Drakula filmet készít A Summit Entertainment - Akik az Alkonyat mozifilm sorozat mögött...
  3. Páros mellékhatás magyar szinkronos előzetes Magyar szinkronos előzetes a Vince Vaughn ötlete alapján készült vígjátéknak,...
  4. Engedj be! remake készül Matt Reeves, a Cloverfield rendezője a LA Times nyilatkozott következő...
  5. Brad Pitt a Sherlock Holmes folytatásában? Nagyon optimistának tűnnek a Sherlock Holmes mozi producerei, ugyanis mégcsak...

1 komment »

  • László László said:

    Ez a sok remake már kivan vele a xxxx
    Inkább csinálnának új filmeket!

Szólj hozzá te is!

Írd be a hozzászólásodat, vagy a trackbacket az oldaladról. Íratkozz fel a kommentekre subscribe to these comments RSS csatornán.

Fogalmazz szépen. Maradj a témánál. Ne spamelj.

Ezeket a tageket használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Ez egy Gravatar kompatibilis oldal. Ha akarsz egy bárhol használható avatart magadnak, regisztrálj: Gravatar.