Mégsem kerül a mozikba a Rocky spin-off?

4
198

Creed_Apollo_fia_4A tervek szerint november 26-án a nemzetközi premierrel egyidőben került volna a hazai mozikba a Creed: Apollo fia, azonban a forgalmazó pár órája kézhez kapott levelét olvasva úgy tűnik, mégsem lesz bemutatva a hazai mozikban.
Idén legalábbis biztosan nem.
A film miatt kétségen kívül nem álltak volna kígyózó sorok a mozikasszák előtt, azonban úgy gondolom, ha más nem, a Rocky filmeken felnőtt középső korosztály tagjai szívesen megnézték volna Sylvester Stallone legendás filmsorozatának újabb darabját. Az Creed: Apollo fia, bár hivatalosan spin-off-nak lett titulálva, nagy valószínűséggel a Rocky-saga lezárásának is tekinthető, ugyanis azt már a film szinopszisában is elárulták nekünk, hogy a korábbi bokszlegenda, miközben egy utolsó alkalommal elvállalja egy bokszoló – egészen pontosan a korábbi ellenfeléből végül jóbarátjává váló Apollo Creed fia, Adonis – felkészítését, saját maga is harcot vív, méghozzá egy olyan ellenféllel szemben, aki ellen mégsem senki sem győzedelmeskedett. Nem kell hozzá túl nagy matek, hogy kitaláljuk miről beszélnek…

“megjelenéseink év végéig az alábbiak szerint változtak, a Creed – Apollo fia című filmet végül nem mutatjuk be.”

– áll a rövid közleményben.

A miérteket egyelőre csak találgatjuk – talán a licencdíjak voltak túl magasak a várható bevételek tükrében, talán az NMHH hozott – ismételten – elfogadhatatlan döntést a korhatár-besorolás területén, nem tudjuk. Reméljük, a film nem véglegesen került le a hazai mozik műsorából, hanem csupán egy bizonytalan időre eltolódik. Várjuk a forgalmazó levelünkre adott válaszát.

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. ez most komoly????hiszen minden hova ki volt rakva hogy Magyarországon 2015 November 6 kerül a Magyar mozikban és én testvéremmel meg apámmal néztük meg volna és még Magyar szöveggel is van már fent Youtuben de én meg akarom hogy itt nálunk is Magyar szinkronnal is meg lehetne nézni a Magyar Mozikban!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ