A Bolygó kapitánya mozifilm lehetősége jó ideje beszédtéma, most azonban úgy tűnik, végre akadt valaki, aki a tettek mezejére is lép. Ez a valaki pedig nem más, mint Leonardo DiCaprio, aki úgy döntött, hogy Appian Way produkciós cége a Paramount Pictures-szel karöltve el is készíti a filmet.
Egy, a projekthez közeli forrás szerint a friss Oscar díjas színész azért csapott le a lehetőségre, mert az maximálisan támogatja környezetvédelmi aktivista tevékenységét, és a film által lehetősége lesz nagyobb közönség elé is eljuttatni a globális felmelegedéssel és hasonló témákkal kapcsolatos aggodalmait.
Ugyanezen forrás arról is beszámolt, hogy a voltaképpen a sorozat folytatása lesz, néhány évet előreugorva azt láthatjuk, hogy Bolygó kapitány már messze nem az a hős, akinek lennie kellene, és ezúttal sokkal inkább neki van szüksége a gyerkőcök segítségére, mint fordítva.
Hogy DiCaprio szerepet is vállal-e a filmben, arról egyelőre nem tudni.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ