Még több mint egy évet kell várnunk, amíg a Star Wars 8. a mozikba kerül, azonban egyre több információ szivárog ki a filmmel kapcsolatban, így a Disney lassan komolyan aggódni kezdhet, hogy mire elérkezik a premier napja, lesz-e egyáltalán valaki, aki nem tudja előre a teljes történetet. Ráadásul a Disney legendás titoktartása ellenére most úgy tűnik, a teljes forgatókönyv egy másolatát is sikerült kicsempésznie valakinek a stúdióból, és a rögtön közzé is tettek belőle egy jelenetet (a YouTube-on), ami komoly SPOILER-t tartalmaz a titokzatos Snoke nagyúr kilétéréről. Az ezt követő sorokat már mindenki saját felelősségre olvassa:
A kérdéses jelenetben Luke Skywalker szemtől szembe kerül Snoke-kal, aki utal rá, hogy ismerte Luke apját. Miután uke rákérdez, hogy találkozott-e vele, a következő választ kapja:

“Természetesen. Végül is, milyen apa az, amelyik nem látja a saját teremtményét.”

A kissé kétértelmű kijelenés egyik olvasta az, hogy Snoke gyakorlatilag nem más, mint Luke nagyapja. Hogy ennek milyen következményei lehetnek, azt most nem fogjuk találgatni, inkább a valószínűségét nézzük meg.
Ahogy Az ébredő erő rengeteget hasonlóságot mutatott az eredeti trilógia első részével, valószínűleg a Star Wars 8. a Birodalom visszavág-ra fog emlékeztetni. Amiben az ikonikus “Luke, én vagyok az apád” mondat elhangzott. Lehet, hogy újra megismétlődik a korábbi apa-fia harc, csak most apa-nagyapa szinten? Ha igen, azért reméljük, nem megy a levesbe egy újabb végtagja a Jedi mesternek…
A legtöbb oldal ezt a magyarázatot adja a mondatra, nekünk azonban elég gyanús a “teremtményem” kifejezés, amit Snoke használ. Ráadásul Anakin-ról eddig úgy tudtuk, hogy apa nélkül, a midichloriánok közreműködésével fogant, tehát szerintünk elég valószínűtlen, hogy Snoke lenne Luke nagyapja. Tőle származnának a midichloriánok? Ahhoz gyakorlatilag istenszerű hatalommal kellene bírnia, amit azért kétlünk, ebben az esetben nem nagyon akadna ellenfele a Galaxisban. És vajon ki az, aki átállította az ifjú Anakint a sötét oldalra, aki megmentette a halál küszöbéről és páncélba bújtatva új életet és identitást adott neki? Aki teljes joggal a saját a teremtényeként tekinthet rá, és akit halálba zuhanni ugyan igen, de tényleg meghalni nem láttunk?
Nem mondjuk ki. Úgyis tudjátok.
Update: Hozzászólóinktól tudtuk meg, hogy az SW univerzmában Darth Plagueis a felelős a midichloriánok szétszóródásért a Galaxisban, szóval ha úgy vesszük, valóban ő a “nagyapja” Luke-nak. Tehát a hír – feltéve persze, hogy igaznak bizonyul – tovább erősíti a Snoke=Plagueis teóriát. Köszönjük!

11 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ki tudja a végleges vagy valami nagyon korai vázlat szivárgott e ki, amin ki tudja mennyit változtattak.
    Teóriák gyártásához jó alap anyag az ilyen szivárogtatás (ami ki tudja mennyire igaz), de sosem veszem őket komolyan.

  2. Ha olvastátok a könyvet, Plagueis nagyságrendileg így sérült meg egy harcban, mint ahogy Snoke kinéz. Továbbá bölcsnek tartották (erről az uralkodó is értekezett Anakinnal), és a Snoke-ra is a bölcs jelzőt használják.
    Az örök élet egyénként a Jedi-knél is megjelent, nem testesült formában (pl. Jedi végén), Plagueis pedig kifejezetten kutatta az örök életet, manipulálta a midiket.
    Lehet teljesen véletlen, vagy direkt félrevezetés, minden esetre túl sok a hasonlóság. A trónját és az ott megjelenését már nem is említem… (nézd meg a könyv elejét).

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ