Több hónapnyi várakozás után tegnap hajnalban A galaxis őrzői 2. (vol. 2) első komolyabb előzetesét, és ahogy az némiképp várható is volt, a teaser trailer villámgyorsan végighasított az egész interneten.
James Gunn rendező a Facebook-on tette közzé a végeredményt: 24 órán belül 81 millió megtekintés, ami a november végén debütált A szépség és a szörnyeteg előzetese után minden idők 2. legjobb eredménye, ha pedig csak a Marvel stúdiót nézzük, akkor új csúcstartó született.
A direktor meg is köszönte a az óriási sikert:
“Nem vicc, de szinte alig tudok szóhoz jutni.Nagyon köszönöm mindenkinek, hogy megnézte (akár többször is), megosztotta, és tárt karokkal fogadta bébi Groot-ot és Mantis-t. Köszönöm a fantasztikus reakciókat. Köszönöm a a CCXP-nél dolgozó összes csodás embernek Brazíliában, ahol a trailer debütált. Igen tudom, egy kicsit kezd ez olyan, mintha valami díjat vennék át, DE ÓRIÁSI KÖSZÖNET az okos és kedves marketingeseknek a Marvel-nél és a Disney-nél, akik minden excentrikus elképzelésemet megvalósították a teaser szerkesztése közben. Komolyan. Elképzelni sem tudjátok, mit élhettek át. Megszállott vagyok. Mist pedig újra meg kell birkózniuk velem, amint elkezdjük előkészíteni a TELJES TRAILERT…”

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ