Függetlenség napja 2 – két részben?
Cirka egy hónapja Roland Emmerich bejelentette, hogy tervezi a 800 millió dollár bevételt elért Independence Day (Függetlenség napja) folytatását – most újabb morzsákat szórt el a második résszel kapcsolatban.
” A következő filmnek – igazából két film lesz – sokkal nagyobb ívet akarunk adni. Elképzelésünk szerint a történet ott fog folytatódni, ahol abbahagytuk, továbbra is a Földön fog játszódni, és ismét invázió lesz a központi téma.” – magyarázta. Bár forgatókönyv egyenlőre nincs, Dean Devlin, az első rész írója már dolgozik rajta. ” Ó, igen! Van hozzá sztorink! Igazán remek történetet találtunk ki hozzá” – mondta.
Visszatérve az előző hír kérdőjeles részére, mármint hogy Will Smith is benne lesz-e a folytatásban, a rendező azt nyilatkozta, hogy ha elkezdenek forogni a kamerák, Smith ott lesz (persze ez nem jelenti azt, hogy ő lesz a főszereplő – szerk). Emmerich megemlítette azt is, hogy van már elképzelése a film leendő címével kapcsolatban is: “ID4-ever,’ 1. és 2. rész. Talán”.
Ajánljuk még a következő bejegyzéseket:
- Függetlenség napja 2 és 3 Will Smith-szel Roland Emmerich legutóbbi nyilatkozatában azt mondta, hogy a Fox-nak nem...
- Már csak Will Smith-re várnak egy újabb Függetlenség napjához Az 1996-os A függetlenség napja /Independence Day/ című akció-sci-fi igazi...
- David Goyer a Szellemlovas 2.-ről Az MTV News ripotere David Goyer forgatókönyvíróval beszélgetett, akinek egy...
- A függetlenség napja /Independence Day/ Hatalmas űrhajók jelennek meg a semmiből és borítják árnyékba a...
- Az Avatar folytatása Pandora óceánjára fókuszál A LA Times riportere James Cameron-nal beszélgetett, aki többek közt...




Ott folytatódik ahol az első véget ért? Nekem úgy tűnt, hogy kiírtották az idegen faj elég jelentős részét. Újabbak jönnek vagy más fajok, vagy mi a roseb!?
Szólj hozzá te is!