Fekete párduc lehet a Marvel következő franchise-a
Ugyan a Marvel szinte teljes kapacitását lefoglalja a készülő Vasember 3., illetve a Thor 2. és az Amerika kapitány 2. filmek fejlesztése, a stúdió gőzerővel keresi az Univerzum további vászonra termett hőseit, és a legújabb beszámoló szerint komoly esély van rá, hogy a Fekete párduc lesz a következő szuperhős franchise, amit életre keltenek.
Tavaly januárban a Marvel Mark Bailey-t fogadta fel a Fekete Párduc film forgatókönyvének megírására, és egy belső munkatárs szerint a sztori fantasztikusan jól sikerült. Ráadásul még tavaly kiderült, hogy a stúdió előre lefoglalt egy meg nem nevezett filmjéhez egy bemutatót 2014. május 16-ra – könnyen lehet, hogy a Fekete párduc filmhez.
Tegyük hozzá, hogy Amerika kapitány Bosszúállók-beli pajzsa Vibraniumból készült, ami kizárólag Wakanda-ban, a Párduc hazájában lelhető fel, hogy a Vasember 2. film végén lévő jelenet hátterében egy térkép volt látható, amelyen piros ikonnal volt megjelölve Wakanda, illetve hogy a képregényekben a Bosszúállók csapatának is tagja volt – minden jel arra mutat, hogy a Fekete párduc fontos szerepet fog kapni a Marvel terveiben…
További cikkek a témában:
- Morris Chestnut lesz a Fekete Párduc a Bosszúállók 2-ben? Morris Chestnut-ot eddig eléggé elkerültek a főszerepek, a színészt leginkább...
- Készül A fekete párduc A Marvel Studios végre komolyan nekikezdett a Black Panther moziflm...
- Bosszúállók Mondo poszterek – Fekete Özvegy és Sólyomszem A Mondo egy hétrészes posztersorozatot készít kifejezetten gyűjtők számára a...

Meglep a dolog,de szerintem vevő leszek rá,főleg mert Marvel!
Engem is meglepet kicsit, de vevő vagyok rá én is. És szerintem szerepelhetne a Bosszúállók 2. -ben is, amelyben a történet során taggá válik a Bosszúállóknak ( A Bosszú Angyalainak).
Szerintem fekete párduc nem elég erős egy saját filmhez, de remélem tévedek…
Nekem teljesen tökmindegy mihez kezd a Bosszúállók után
Amit beraktatok ide, mint bélyegkép, az elég jól néz ki
Majd kiderül erős vagy nem egy saját filmhez. De örülnék ha bekerülne a Bosszúállókban a 2. rész során.
a 70években tök népszerű volt a black panther,nekem van jópár antik amcsi képregényem,van egy amiben pl. a pókemberrel zúznak.csinálják meg mindenféleképpen,csak ne ilyen palástos fasszsággal,mint amiben újrainditották a képregényt.az oldszkúl fazon mindig a legjobb.vannak még jó fekete hősök mint a black lighting,vagy luke cage.engem namor nagyon érdekelne még
ugge : az tök jó
nekem is vannak képregények, magyar kiadások még a 90-es évekből.
Tibo,nálam a képregény az nagyon komoly szerelem.rengeteg régi klasszikus amcsi comicsom van,de felnőtt fejjel a francia albumokat veszem.én magam is nagyon komolyan foglalkozom az rajzolással az illusztráciokkal és a képregényrajzolással.innen van meg a szeretet a ilyen jellegű filmek iránt.nálam a csúcs egy Rahan film lenne.hamár a conan nem megy.
nehogy bele rakják a bosszúállók 2-be!!!!!!!!!! az úgy jó ahogy van! így nekem nem nagyon jön be a kép alapján ami ki van rakva. és a bosszúállókba se kell minden szuperhős belenyomorítani akit csak találsz! az jól elvan a saját kis karaktereivel. nem kell oda még1. amúgy valószínűleg nekem is tetszeni fog a film (elvégre marvel) de nem kéne kombinálni a bosszúállókkal.
Szólj hozzá te is!
Felhívás
Kiemelt cikkek
Hirdetés
Heti mozibemutatók – 2013. május 9.
Legutóbbi hozzászólások
Filmtrailer a Facebookon
Blockbuster
Kiemelt partner
Archívum
Legnépszerűbb bejegyzések
Kategóriák
Legutóbbi bejegyzések
Legtöbb komment
Címkék