Christopher Nolan új filmje 2017-ben érkezik

0
217

Christopher-NolanA felejthetelen A sötét lovag trilóga. Eredet. Csillagok között. Minden filmrajongó tudja, hogy a felsorolt remekművek mind Christopher Nolan nevéhez fűződnek, és a mai jó hírünk az, hogy a Warner Bros. hivatalosan is bejelentette, hogy 2017. július 21-én érkezik a rendező legújabb filmje.
Címünk, sztorink, egyelőre semmink nincs, ám minden bizonnyal valami komoly durranásra készülnek a stúdiónál, ugyanis a kitűzött dátum War of the Planet of the Apes és az új Pókember film bemutatója közti hétre lett tervezve, azaz igen erős mezőnybe lesz bedobva. Az eddigi tervek szerint az ominózus hétvégén A tökéletes hang 3-mal, és egy szintén cím nélkül álló DreamWorks/20th Century Fox animációs filmmel mérkőzhet meg majd a film.
A Csillagok között elég valószínűtlen, hogy folytatást kapna, azonban korábban sokat emlegették, hogy az Eredet folytatást fog kapni – lehet, hogy erről van szó? Vagy valami egészen másról. Reméljük hamarosan közelebbi dolgokat is hallunk a filmről.



NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ