Batman Superman ellen – képek és pár új részlet a filmből (SPOILER)

7
376

Az Entertainment Weekly több új fotó mellett néhány új részletet is elárult a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala filmhez, megtudhatjuk többet között azt is, hogy kerül Batman a sztoriba, illetve hogy lesz képes méltó ellenfélként megküzdeni az istenszerű képességeket birtokló acélemberrel.
Zack Snyder rendező elmondása szerint Batman felbukkanása a Superman folytatásában egy stáblista utáni jelenettervnek köszönhető. “Felvetetettem az ötletet, mi lenne, ha a film végére készítenénk egy jelenetet, amelyben egy doboz kriptonitot szállítanak a Wayne birtokra” – meséli. “Mindenkinek tetszett. Hát jó. Ha egyszer hangosan kimondasz valamit, azt már nem vonhatod vissza.”
A kriptonitnak tehát fontos szerepe lesz a filmben, és amint azt sokan bizonyára már sejtették, Batman az előzetesben is látott vasruhája nem csupán emberfeletti erőt és védelmet biztosít neki, de kriptonit elemeket is tartalmaz, lehetővé téve a denevérembernek hogy egyenlőként vegye fel a harcot Superman-nel.
Az új képek egyikén Bruce (Ben Affleck) Diana-val azaz Csodanővel (Gal Gadot) táncol, ez Affleck egyik kedvenc jelenete a filmből: “Azt imádtam benne, hogy volt egyfajta “Thomas Crowne Affair” érzete, egy igazi “Bond”-osan szexi jelenet, két emberről, akik mindketten mások, mint akinek tettetik magukat, mégis mindketten ismerik egymás titkát.”
Snyder Affleck kiválasztásához is hozzáfűzött még egy apróságot: “Tetszett, hogy Ben 192 cm-jével magasabb Henry-nél. Azt akartam, hogy Superman-nek fel kelljen néznie Batman-re annak ellenére, hogy sokkal erősebb nála.”


Batman Superman ellen – Az igazság hajnala képek



7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Én úgy tudtam, hogy konkrétan az első rész kapcsán mondta hogy nem lesz benne kriptonit. A folytatásokra konkrétan nem tért ki.

    “I’ll be honest with you, there’s no Kryptonite in the movie,” Snyder said. Man of Steel hopes to humanize Superman, but by giving him new flaws and vulnerabilities. Superman actor Henry Cavill said, “Although he is not susceptible to the frailties of mankind, he is definitely susceptible to the emotional frailties.”

  2. Nemtudom mi lenne jó, de nálam sokkal fantáziadúsabb emberek dolgoznak a filmiparban. Szerintem az első részben alkalmazott kriptioni levegő összetételével lehetne kezdeni valamit (amire az első részben érzékeny volt).
    Vagy legyen allergiás a pipacsra, csak ne kriptonit. :D

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ