Batman reboot rögtön Az acélember után?
Már jóval A sötét lovag – Felemelkedés bemutatója elkezdtek terjengeni a Batman reboot-tal kapcsolatos – általában nem túl megalapozott – pletykák, a legújabb ezek közül az, hogy a Warner rögtön Az acélember bemutatóját (2013. június 14.) követően neki akar látni az új Batman film gyártásának, így az akár már 2014. első felében a mozikba kerülhet.
A dolog úgy tűnik, nem teljesen megalapozatlan, hiszen a stúdió június elején már hivatalosan is közzé tette, hogy írják az Igazság ligája forgatókönyvét, aminek Superman mellett Batman is az fontos szereplője.
A CBN forrásai szerint a sztori nem a karakter eredét fogja bemutatni, sőt nem is a kezdeti időszakát, hanem Batman már gyakorlott hősként lesz benne – a nagy kérdés az, hogy vajon ki fogja alakítani. Bárki is lesz a szerencsés kiválasztott, fel kell kötnie a gatyáját, hogy Christian Bale nyomdokába lépjen, aki igen magasra tette a mércét az soron következő Bruce Wayne számára – te kit látná szívesen az új Batmanként?
További cikkek a témában:
- Batman visszatér /Batman Returns/ Gotham City ismét rettenetes gonosztevőktől retteg, ugyanis Maximillian Shreck (Christopher...
- A holló /The Crow/ reboot hírek Ryan Kavanaugh producer nyilvánosságra hozta, hogy elkészült A holló film...
- Batman 3 pletykák – a potenciális gonoszok Két új hír jelent meg a mai nap a Batman...

Elnézést minden kommentelőtől, sajnos sikerült kitörölnöm az eredeti cikket
Na szóval, úgy tudom a Men of Steel is önálló forgatókönyv lesz, nem lesz a JL-re nyitott, ahogy a Sötét Lovag (remélem, nem Cavillt akarom látni)
2014 túl korai lenne Batman rebootra.
Pff…
Nem kell,jó az ami van!
Felesleges rebootolni.
ez minek? megint a dollár lebeg a szemük előtt, értelem semmi, csak a zsebem legyen tele. tipikus hollywood. Nolan után meg egyértelmű bukás lenne az egész.
Miért lett törölve a hozzászólásom?
Nem a hozzászólásod lett törölve, hanem újra meg kellett csinálnom a cikket, mivel egy véletlen mozdulattal azt töröltem ki.
Sorry.
A Lényeg az,hogy teljesen felesleges új Batmant csinálni,mert egyértelmű,hogy bukás lesz a vége!!!!!
De az Igazság Ligája ötletet támogatom,ha lesz olyan jó mint a Bosszúállók normális színészekkel akkor az mehet!!!!!!
senkit nem látnánk szívesen Batman helyére
reménykedjünk hogy az Acélember is produkálja majd magát ( bár 2 ilyen fantasztikus rendező párossal Nolan -Snyder)ez garantálható, és reménykedünk hogy Nolan elvállalja később a JLS filmet mert ő képes lenne minőségi szintre emelni és nem egy világoktól eltérő szuperhősfilmet kéne látnunk.. ugye ha Nolan benne van akkor Bale is..
Szóval reménykedjünk, sok víz lefolyik még addig a Dunán
Rick Moranis jó lenne Batmannek.
Jaaaj ne legyünk ilyenek.. . Nolan Batmane nem illik az Igazság Ligája világába. Oda új Batman kell. Nolan pedig 100%-hogy nem rendezi a JL-et, mert kerek perc megmondta, hogy semmi köze nem lesz hozzá.
Most lett vége, de máris reboot ?
Elég röhejes,ennyire nem tudnak már mit kitalálni?
Nolan féle Batman volt a legjobb,ettől jobbat nem igen tudok még csak elképzelni sem, arról nem is beszélve,hogy csömört kapnak az emberek.A reboot után majd jön a reboot rebootja?
Az új pókember is pl totál felesleges volt,semmivel nem nyújtott többet és nem tett hozzá semmit a “régihez”.(ha lehet egyáltalán réginek hívni)
Nem kell reboot azt kész.Szánalom ez a Hollywood
kompi (author) : Sajnálom. Bosszantó tud lenne az ilyen.
Tex : Pedig 2015-re tervezik, már jó ideje még talán javába folyt a Batman – Felemelkedés forgatása még, amikor az imdb-n már közzé tették, hogy 2015 – ben várható a reboot, és eredetileg producer-íróként Nolan is közreműködött volna, de most Nolan nevénél az imdb-n nem szerepel a Batman reboot.
Ha nem Batman kezdeti időszakát fogja bemutatni akkor nem is reboot. Hanem egy film a Batman univerzumból. De ez a mostani Batman nem illene egy Justice League-s világba. Gondolkodjatok mielőtt egyből lehülyézitek Hollywood-ot. Ha JLA filmet akartok, akkor kell hozza egy Batman. Ha pedig sem Nolan, sem Bale nem vállalja, akkor logikus, hogy kell egy új Batman. A mostani trilógiát külön kell kezelni. Ez igy kerek, ahogy van.
zsocso: Igazad van, csakhogy szerintem nem mindenki akar ám JL filmet: példának okáért én se nem.
zsocso: A múltat rövid visszaemlékezésekből is felépíthetik, nem kell egy egész filmet annak szentelni, amúgy meg felteszem a mitológián nem változtatnak.
Hali!
Egy Batman reboot tényleg felesleges, és nem is tudok mást elképzelni Batman helyére Bale helyett. De egy jó JL filmre vevő lennék. Nem kell, hogy Nolan rendezze, elég ha csak producer lessz, úgy is ütős lenne.
Szerintem a JLA film totál hülyeség, látszik, azért mennyire csillog a pénz a Warner szemében. Bármikor nekiugorhattak volna a projectnek (pl. már az egész Batman-rebootot ehhez tervezhették volna), de neem, ezek is olyanok, hogy halogatnak, halogatnak, aztán mikor megjelenik a konkurencia, sárga irigységükben suttyomban összecsapnak valami szart, mondván úgyis sikeres lesz, elég csak jól bereklámozni. Egy hirtelenjében összecsapott Batman-film most kb. annyira hiányzik, mint egy Macskanő 2. 2014-ben még azért élénken a fejünkben lesz a nagyszerű trilógia lezárása, mégis ki kíváncsi egy ilyen fércműre, ami nagy valószínűséggel a közlébe sem fog érni Nolanének. Ha pedig mindenképp szükség van a JLA-ra, akkor már inkább tegyék bele Batmant egy másik színésszel, és ne magyarázkodjanak előtte. Ha meg ezzel a reboot-tal úgysem melegítik fel az eredettörténetet, akkor nem tök mindegy, hogy csak úgy simán felbukkan-e a csapatban, vagy előtte még kap egy filmet, amiben szintén csak úgy felbukkan, mint gyakorlott hős? Hova tart így a filmművészet?
Az Igazság Ligája miatt csinálják az egészet,ahogy már leírták előttem.Fel akarják építeni mint a Bosszúállókat.
És ez a Nolan féle Batman nem illik bele.És John Hamm fogja játszani a Batmant,legalábbis erről beszélnek.Ő Mad man cimű sorozat főszereplője volt és Darren Aronofsky fogja rendezni.Új Zöld lámpás film is lesz.
Zöld Lámpást meg is értem mert 1 nagy szar lett.. sajnos ez az igazság
stranger : Az lehet, hogy te nem akarsz látni JLA filmet, de a DC és a Warner igen. Ezek a filmek az amerikai képregény geek-eknek készülnek. Az Avengers most feladta a leckét és szerintem ezért akarnak most gyorsan lépni. Az meg pont nem érdekli a stúdiót, hogy ki mit gondol az új Batman-ről. Én viszont azt mondom, hogy ha jó film lesz, akkor legyen még 20 Batman. Emlékszem a Begins előtt is mindenki mennyire fintorgott, most meg istenitik az új filmeket.
Sose láttam értelmét.
Talán csak ha folytatnák jelenlegi felállás szerint más gonoszokat is színre emelve. De az se várható,hogy lecövekeljenek.
zsocso : Azért ez nem ugyanaz, mint a Begins esetében. Akkor 8 év telt el a két film között és nem 2. Akkor a korábbi Batman széria teljesen kifulladt, mind anyagilag, mind minőségileg. Az utolsó két részre szerintem senki sem emlékezett vissza szívesen, ezért a Begins-nek nagyon is volt létjogosultsága. Főleg egy ilyen homlokegyenest más irányzattal. De most mit kezdenek ezzel? Hülyeség az egész. Mellesleg azért azt se felejtsük el, hogy a DC JLA karakterei között akad egy-két necces figura, akik nem véletlenül nem kaptak még mozifilmet. Pl. Wonder Woman…a 70es években még elment a rendkívül bizarr, nevetséges sztriptíztáncosnő ruhát viselő amazon, aki férfiakat hajigál, de azért nem véletlen, hogy a legutóbbi sorozat-próbálkozást sem merték bemutatni.
David: Nem nézed meg és kész. Amig nem az én pénzemből finanszirozzák addig engem nem zavar. Csináljanak akárhány Batmant. De én azért adok neki egy esélyt ha mégis megcsinálják. Nem fikázom le még azelőtt, hogy egyetlen kockát is leforgattak volna a filmből.
Tim Burton és Christopher Nolan Batmnje jó és a közös bennük, hogy mind kettő Batmanje sötét, komoly, komor hangvételű. Mind két zseniális rendező elkészítette a saját Batmanjét, Burton 2 filmben, Nolan 3 filmben. A Burtonos 2 folytatás (3-4. rész) jó lett volna, ha nem színpompában készítették volna el, túlságosan színes volt, mintha egy az egyben életre kelt volna a képregény. És a sztorit is jobban kidolgozhatták volna a karakterekkel együtt. Megjegyzés: Lehet hogy mivel ilyenre tervezte annak idején a gyártó stúdió a 3-4. részt a Burton Batmanhez, ezért sem vállalták páran az eredeti stábból a 3-4. részt.
Tim Burtontól kaptunk előző szériából 2 jó Batman filmet, most Nolantól 3 jó Batman filmet, és reméljük hogy a reboottal egy új megint csak jó szériát kapunk.
Egyet értek abban, hogy mind két szériát külön kell kezelni. Kíváncsi vagyok erre a rebootra ami talán AZ Igazság Ligához lesz szorosabban köze, de örültem volna ha folytatódna a Nolan féle széria, mert tényleg lenne még ellenfél akiknek esélyt kellett volna ebben a szériában adni.
kerge33 te egy állat vagy, jó értelemben persze.
Én Rick Moranis helyett Jonah Hill-t javasolnám: életkora kicsit közelebb van és addigra még a testalkata is alakulhat a szerephez
Én inkább Woody Allent javaslom.
Én Justin Bieber-t javaslom.
Nem is tudom hogy ki lehetne az új Batman, de kíváncsi vagyok rá.
Nos… nem megalapozott információkat közlök. “Elvileg” a Batman rebbot-ban Christian Bale lesz ismét a Batman, csak azért csinálnak reboot-ot, mert az Igazság Ligájában elég sok természetfeletti erővel rendelkező tag van és ezt ugye vászonra akarják vinni. De… Nolan (imádom ezt a rendezőt) Batman-je realisztikusan van ábrázolva, és ha nem lenne reboot Batman túlságosan kilógna a Ligából. Egyébként a Liga előtt még számíthatunk Flash és Wonder Woman filmre is
A Zöld Lámpásról nem tudok semmit, hogy lesz e folytatás? Más játssza e a IL-ban? Fogalmam sincs, de a Lámpás is benne lesz
Én nagyon várom…
És imádom ezt a Nolan féle Batmant, az egyik kedvenc trilógiám… De örülnék egy kevésébé realisztikus Batmannak is a mozin (mai látványelemekkel, mielőtt még valaki Tim Burtont javasolja) És akit nagyon szívesen látnék Batman ellen a mozivásznon: Gyilkos Krokk.
Bambi voltam, fanatikus képregény-film rajongó -xD
JLA filmnek örülnék nagyon, kedvelem a DC hősöket. De a Batman rebootnak nem örülnék. A JLA filmhez viszont még rengeteg film hiányzik (majdnem az összes), pl. Villám, Wonder Woman, Aquaman stb., és még messze vagyunk tőlük. Szerintem a Batmant hagyni kéne egy pár évig pihenni, és meg kéne várni a többi filmet, hogy egyáltalán ráhangolódjunk a JLA-ra. Vagy a másik véglet, hogy a híresebb tagokról elkészítik a filmet, majd a JLA filmben megismerjük a maradék szereplőt. És ha elég kreatívak az írok, akár bele is tudnák fűzni a Nolan-féle Batmant a színesebb tagokhoz.
Egy jó Arkham City-s, darkos, kőkemény Batman-t szívesen megnéznék!
Christian Bale maradjon Batman mert nagyon jól alakította Bruce Wayne karakterét a Batman trilógiában.
Szólj hozzá te is!
Felhívás
Kiemelt cikkek
Hirdetés
Heti mozibemutatók – 2013. május 9.
Legutóbbi hozzászólások
Filmtrailer a Facebookon
Blockbuster
Kiemelt partner
Archívum
Legnépszerűbb bejegyzések
Kategóriák
Legutóbbi bejegyzések
Legtöbb komment
Címkék