Bane kimaradt jelenete(i) A sötét lovag – Felemelkedés-ből
A sötét lovag – Felemelkedés 164 perces hossza ellenére sajnálatos módon nem tudtuk meg túl sokat Bane háttértörtéből, pedig minden bizonnyal sokan akadnak, akik kíváncsiak lettek volna rá hogy honnan érkezett, hogyan került a verembe, majd azt követően hogyan alakult a sorsa az Árnyak ligájában – röviden a karakter részletes(ebb) háttértörténetére. Lindy Hemming, a film egyik kosztüm designere elárulta, hogy több olyan jelenet is kivágásra került, ami vele foglakozott.
“Hacsak ki nem vágták, van egy korai jelenet benne Tom Hardy-val, amiben egy deszkákból összeácsolt emelvényen áll és láncok vannak rajta. Az emberek, akik körülveszik, gúnyolják és megtámadják, védeni kényszerül magát” – mesélte Hemming egy hosszabb, Bane kosztümjét elemző riportjában.
Amikor szembesítették vele, hogy az említett jelenet nem került bele a végső változatba, ezt reagálta: “Nos, ez bizony nagy szégyen. Nem akarom részletesebben kifejteni, de volt egy másik fejezet is benne, amelyben megmutatják, miért kell neki és honnan jött a maszk.”
Egyelőre nincs hír róla, de reméljük, a Blu-ray változatra rákerülnek ezek a kimaradt jelenetek is…
További cikkek a témában:
- A sötét lovag – Felemelkedés poszterek és kép Két poszter és kép látott napvilágot a A sötét lovag...
- Christian Bale A sötét lovag – Felemelkedés-ről Christian Bale pillanatnyilag a The Flowers of War filmjének (korábban...
- A legújabb A sötét lovag – Felemelkedés poszter… ... kegyetlenül odaver. Nemrégiben tettünk egy rövid kirándulást az ügyben,...

Szégyen vagy nem, nem olyan nagy tragédia, hogy kimaradtak azok a jelenetek. Így is elég sokat foglalkoztak Bane állítólagos börtöni származásával meg az elképzelt kimászásával, szóval nem igazán hagyott maga után hiányérzetet a film ilyen szempontból. Mellesleg anno a Joker sem lett ám agyonmagyarázva és az is éppen úgy volt jó. A misztikum fenntartása mindig fontos a negatív karaktereknél.
Remélem lesz belőle bővített vàltozat sok-sok kivàgott jelenettel.
Én is remélem,de elsőnek lessem már meg moziba… mert most vasárnap pontot teszek a végére!
Első két részhez volt bővítés?
adikas: Nekem a Dark Knight külföldi kiadàsban van meg blu rayen, az tartalmaz extra jeleneteket ha jól emlékszem, igaz nincs a filmhez fűzve, külön kell megnyitni.
Igazából én sem csapkodtam a térdemet, amiért ez kimaradt a filmből. Hiszen amikor kiderült, hogy nem is ő a gyerek, aki kimászott, kb 15-20 perc maradt hátra a filmből, és ha Talia elkezdi részletesen elmesélni Bane történetét, miközben mindenki lövöldözik odakint, az kicsit hiteltelen lett volna…
David: egy enyhe spoilert elmondtál a kedves olvasóknak
Dave: Bocsi, de szerintem aki még nem látta a filmet, annak az egész cikk spoileres. Az minek olvasná el azt, meg a hozzá kapcsolódó kommenteket, aki nem szereti a spoilereket?
személy szerint nem csípem a Batman filmeket
Nekem kedvenceim a Burton és a Nolan Batman filmek.
Ez mind szuper és nagyon jó, de ezzel a cikkel se kerültünk közelebb a megfejtéshez
:D
mellesleg itt vannak az extrák:
“Extrák a kétlemezes DVD-n, és a kétlemezes Blu-rayen:
A BATMOBIL – Nézd meg most először együtt az öt Batmobilt! Tudj meg mindent Batman fegyverarzenáljának leglenyűgözőbb darabjáról, miközben végigköveted a technológiai csoda és kulturális ikon születését és fejlődését.
A LOVAG VÉGE – Részletes áttekintés arról, hogyan készítette Christopher Nolan és alkotócsapata a sötét lovag legendáját lezáró nagyszabású A sötét lovag – Felemelkedést.
További extrák:
Beneath Gotham – Chritsopher Nolan és a film látványtervezői beszélnek Bane búvóhelyének megtervezéséről, és a kivitelezéséről.
Return to the Batcave – Betekintés Batman barlangjának újjáépítési munkálataiba, fényképek, interjúk a kivitelezőkkel.
Batman vs Bane – Az alkotók és a színészek beszélnek a Bane és Batman közti végső összecsapásról, a jelenet megtervezéséről, a forgatásról.
The Bat– Christopher Nolan új járművet tervezett Batmannek A sötét lovag – Felemelkedésben. Még több érdekességet megtudhatsz a hangmérnökök munkájáról.
Armory Accepted – Nézd meg milyen speciális effekteket használtak a Tumbler zuhanásakor!
The Pit – A földalatti börtön megtervezése, felépítése.
Gameday Destruction – Gotham stadionjának felrobbantása
Demolishing a City Street – Betekintés egy-egy utca lerombolásakor használt speciális effektekről.
The Chant – Christopher Nolan és Hans Zimmer zeneszerző közös munkája, a film visszatérő zenei motívuma.
The War on Wall Street – „Csata a Wall Street-en”
Race to the Reactor – a film egyik legfontosabb üldözési jelentének zenei feldolgozása, hangszerelése
The Journey of The Dark Knight – Betekintés a történetbe, interjúk: Christopher Nolan, Jonah Nolan, David Goyer, Emma Thomas
Gotham’s Reckoning – Az alkotók felidézik Bane karakterének megtervezését, életre keltését.
A Girls Gotta Eat – Kihívások egy ikonikus karakter kiválasztásánál, tervezési folyamat, edzéstervek, a Macskanő.
Shadows & Light in Large Format
The End of A Legend – Egy legenda véget ér
Előzetesek
Art Gallery – Képgaléria”
Szólj hozzá te is!
Felhívás
Kiemelt cikkek
Hirdetés
Heti mozibemutatók – 2013. május 16.
Legutóbbi hozzászólások
Filmtrailer a Facebookon
Blockbuster
Kiemelt partner
Archívum
Legnépszerűbb bejegyzések
Kategóriák
Legutóbbi bejegyzések
Legtöbb komment
Címkék