Úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben halad az XXX: The Return of Xander Cage forgatásával, Vin Diesel pedig már közzé is tette az első képeket a forgatásról, melyeken egy motoros kaszkadőrjelenethez áll be éppen egy bikinis lánnyal a kormányon. Csak semmi túlzás, kérem…
A képekhez az alábbi kommentárt fűzte:

“A rendező, a producerek és jómagam is csodálkozva nézzük a szakemberek által készített lenyűgözően művészi díszleteket. Már az első napon meg lehet mondani, hogy milyen szintű stábbal fogsz dolgozni, és tisztán látszik, hogy a XxX-be a legjobbak kerültek. Hálás vagyok a lehetőségért, hogy a része lehetek a varázslatnak.”

Az filmben Xander Cage állítólag egy “szexi gonoszok és vicces háttérfigurák”-ból álló csapat vezetője lesz, és egyre jobban megerősített ténynek látszik, hogy a Halálos Iram nyomdokaiba szeretnék léptetni ezt a franchise-ot is. Az eddig ismert kasztingról és Ice Cube lehetséges részvételéről korábban már írtunk.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ