Kötéltánc kritika

2
342

Koteltanc_head

Kötéltánc kritika

Séta a város felett

Szerző: Bányász Attila (Miner)

Az Everest után újabb, nagyvászonra termett produkció debütál a túlzsúfolt őszi filmkínálatban, amely a térélményt tudatosan használja filmnyelvi kifejezőeszközként, s nem azért, mert az trendi és sokat lehet vele keresni a jegypénztáraknál. A Kötéltánc úgy tud szórakoztató, izgalmas és nagyon látványos lenni, hogy nincs benne világvége vagy Michael Bay-i “transzformált” akcióorgia, de még csak meg sem hal senki.

Koteltanc_belyeg

Elsőre nem hangzik valami izgalmasnak, pláne egész estés filmet kitöltő, remek filmötletnek, hogy egy fickó végigegyensúlyozik két épület közt kifeszített kötélen, legyen bármily magasan az. Robert Zemeckis, a Vissza a jövőbe-trilógia, a Kapcsolat, a Forrest Gump, és még jó néhány sikerfilm rendezője azonban máshonnan közelíti meg Philippe Petit életének legnagyobb pillanatát, s klasszikus életrajzi dráma helyett úgynevezett “heist” moziként tálalja: a zsáner jellemzőinek megfelelően egy illegális cselekmény megtervezésének és kivitelezésének merész, magával ragadó története bontakozik ki a nézők szeme előtt.
Zemeckis egyedi látásmódja már a film felütése pillanatában megmutatkozik, ahogy főhősét kiragadja az őt körülvevő fekete-fehér világból, majd bemutatásával színesedik ki a kép. A rendező művészieskedő hajlama a történet elején megreked, mégis, ez a stílusos felvezetés megadja a film alaphangulatát, amely a játékidő előrehaladtával csak gazdagodik a feszültséggel és a látvánnyal. Zemeckis filmjében nincsenek üresjáratok: mindennek megvan a maga helye, s minden a film tetőpontjaként szolgáló mutatvány irányába vezet – még akkor is, ha ezért feláldozni kénytelen a romantikus szálat, amivel, érződik, tudna mit kezdeni a rendező (lásd lentebb a filmklip!), ám ez a történet most nem a szerelemről szól. E mély érzelem toborzóelem szintjére értékelődik le, amivel Annie, a Nő karakterét a “cinkostársak” közé sorozza be. Annie fontos tagja a csapatnak, mivel emocionálisan ő az egyetlen, aki támogatni tudja a főhőst.

Petit ’68-ban a fogászaton ülve lel rá élete álmára: az egyik újságban látja meg a Világkereskedelmi Központ még épülőfélben lévő ikertornyait, és a fiatalember, aki folyton azt keresi, hogy mi között feszíthet ki kötelet, szinte megrészegül. Mégis 6 tevékeny év telik el, mire eljut a megvalósításig – addig is gyakorolja “kicsiben”: először a párizsi Notre Dame két tornya, majd Sydney Harbour híd pillonjai közt lejt kötéltáncot. Kár, hogy utóbbi bemutatása nem fért bele a film játékidejébe, na de kárpótol érte a Notre Dame-i mutatvány, ami önmagában is lenyűgöző.
A heist filmek fontos eleme a “toborzás”, a tettestársak felkutatása, Zemeckis ennek úgy kezd neki, hogy észre sem vesszük, mire megy ki a játék: Petit élettörténete közben ismerkedünk meg előbb mentorával, Rudy papával, akit Ben Kingsley kelt szenzációsan életre, majd szerelmével, Annie-vel, később Jean-Louis-val, a fotóssal. Ők Petit életének legfontosabb szereplői: az apja helyett apa Rudy a Családot, Annie a Szerelmet és Jean-Louis a Barátságot szimbolizálja. Természetes, hogy megosztja velük legnagyobb álmát, így lesznek ők a legfőbb cinkostársak. A Nagy Kaland előtt a csapat létszáma jelentősen megugrik, a rendezőnek sikerül a vázlatosan felskiccelt figurákat hús-vér karakterekké varázsolni.

A mutatvány megtervezése fázisában szórakoztató módon kerülnek bemutatásra egy ilyen projekt buktatói, kezdve a 200 kilós drótkötél kifeszítésétől az épületekbe való beszivárgáson át magáig a mutatványig, amelynél Petit a biztonsági kötelet is visszautasítja, mert az “csalás” lenne. A kivitelezés során pedig, ahogy az lenni szokott, Murphy törvényei (“Ami elromolhat…”) oly biztosan lépnek életbe, akárcsak a gravitációé, így vált át a Kötéltánc egy meglepően feszült thrillerbe, amelyet jó ritmusban oldanak fel itt-ott elragadó humorral, míg el nem érkezünk a várva várt pillanatig, amikor az idegeink a drótkötéllel együtt megfeszülnek, ahogy Petit könnyed és elegáns léptekkel megindul rajtuk a felkelő nap fényében a világhír felé.
A látvány lenyűgöző, különösen IMAX 3D-ben, s ez esetben javasolt inkább a vászonhoz közelebb helyet foglalni, hogy teljesen betöltse a látóterünket. Fantasztikus, ahogy New York szétterül a kifeszített kötél alatt, s mintha a semmi közepén, a fizikai törvényeknek ellentmondva egy magányos alak járná a végtelenbe vesző táncát. Néhány cikk szédülésről és rosszullétről számol be a nézők részéről, nos, hasonló “élményben” nekem talán csak egy esetben volt részem, amikor az egyensúlyozó Petit mellett a kamera hirtelen zuhanni kezd az utcafront felé, és ráközelít a bámészkodók arcára.
Joseph Gordon-Levitt lehengerlően játssza a francia artista művészt, a gesztusai, a mimikája, minden részlet teljesen hitelesnek hat. Lewitt a szerepre való felkészülés során odaköltözött a ma is élő Petithez, s miközben artistaleckéket vett tőle (és valóban megtanult kötélen járni), tökéletesen átvette a férfi testbeszédét is. Levitt az ifjabb generáció egyik kiemelkedő tehetsége, jómagam a 2007-es A kulcsfigurában figyeltem fel rá először (valamiért nagy hatást tett rám az a film), s azóta is Heath Ledger lehetséges utódjaként tartom számon.

A Kötéltánc másik főszereplője a Világkereskedelmi Központ, mondanom sem kell, hogy a New Yorkiak minden bizonnyal könnyes szemmel zarándokolnak el a filmre, hogy pillantást vethessenek az ikertornyokra, s nem utolsó sorban az épületekről a néző szeme elé táruló páratlan panorámára. A filmeseknek évekig tartott, mire előbb bátortalanul, majd a szentségtörés miatti fővesztés elmaradása után díszletként, később már központi vezérmotívumként is fel merték dolgozni a nyugati pénzügyi világ korábbi legfőbb szimbólumait, a 2001. szeptember 11-én megsemmisült tornyokat.
Hosszú idő telt el a pusztulásuk, s még hosszabb a “születésüket” követő, egyszeri, megismételhetetlen és egészen elképesztő mutatvány óta, de keresve sem találhatnánk méltóbb mementót számukra Zemeckis filmjénél. Nagyszerű és páratlan produkció, amely magában foglalja a rendező legfőbb stílusjegyét, a gördülékeny történetvezetést, ahogy a sztori szinte önmagából és önmagától bontakozik ki, egyik jelenetből természetes könnyedséggel következik a másik, az ok és okozat törvénye alapján, mintegy a valóság leképezéseként. Gyere és nézz körül a tornyokról úgy, ahogy arra a valóságban már nem nyílhat lehetőséged, és kelj át köztük a város felett! De óvatosan járj, mert Petit álmain lépkedsz*!

Értékelés:8,5/10

*W. B. Yeats: He Wishes For The Cloths Of Heaven című verse után szabadon

Filmklipek forrása: InterCom


Kötéltánc film adatlap


Magyar Filmadatbázis film adatlap

2 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nah, ezek után az Isten se’ mossa le rólad, hogy az alteregóm vagy, GondiR! :-D Mindenesetre köszönöm a kedves szavakat, az első fele (nagyon) erős túlzás, a második felének viszont örülök! :-)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ