Éjsötét árnyék kritika

Halvérű vámpír

Írta: Kenobi

Johnny Depp, aki mindig is olyan remekül tudott kacagásra ingerlő képeket vágni, hogy még a legmasszívabb depressziókampány résztvevőit is könnyedén röhögésre késztetné, most elhalványult. A kétszáz évet koporsójában dekkoló vámpír esetét nem bátorkodnám a színész karrierje csúcspontjaként említeni, mint ahogy Tim Burton is rátalált már néhány dologra rendezőként, ami jól állt neki – ezúttal olyanra, ami kevésbé. A színész-rendező páros nyolcadik közös munkáját úgy vártam, mint templom egere a szociális segélyt. A végeredmény azonban lelombozó. Ilyen az, amikor vajúdnak a hegyek.

A film a maga közel kétórás játékidejével ijesztően hosszúnak tűnhet az alacsony tűréshatárú nézők számára. Hasonlóképp jártam én is. Aki kíváncsi, hogy mégis mi az Éjsötét árnyék sztorija, az most csalódni fog, nem bonyolódom bele. Érjük be annyival, hogy a film érdemi része kimerül kétszer tizenöt percben. Tízpontos kezdés és dicséretes erőlködés fináléként. Közte vajon mi történik? Minden szinten szinte semmi. Végtelennek tűnő és sehová nem tartó szövegelés, civakodás alakul ki a Barnabas Collins (Johnny Depp) és az őt örök vámpírlétbe átkozó feldühödött szerelmes boszorkány Angelique Bouchard (Eva Green) között. A tét olyan maszlag, mint a környék halászati cégei közötti erőviszonyok helyrerakása, hogy mik vannak? Barnabas mellesleg odavan egy másik spinéért, a bájos nevelőnőbe habarodott bele. Szintén régi zűrös ügy, s amely szerelmi háromszög lehetne melegágya bődületes kavarásnak, de mégsem lövik be a ziccert. Eva Green főbosziként gyönyörű teremtés – a tények érdekében jegyezzük meg.

A rendező ezúttal is hozza a tőle már jól megszokottakat, a „timburtoni” csodát. Elszabaduló fantáziájával, sötét, komor és nyomott jeleneteivel pazar látványvilágot tudott ismét a vászonra varázsolni. Mindehhez jön a hetvenes évek atmoszférája, remek zenékkel. Retro horror, vígjáték, romantikus mit tudom én, mi nem lett eme katyvasz vége. Időnként kapunk utalásokat, halvány áthallásokat az 1966-tól 1971-ig hasonló címmel futó amerikai szappanoperára, nekem mégis felpuhított Addams Family érzetem támadt. Pedig a sztoriban bőven ott a matéria. A 70-es évek világába csöppent vámpír találkozása a „modernkorral” kiaknázatlan lehetőségek tárháza. Az autó, a torzonborz hippik és a televízió – csak néhány példa a mókázásra, mégis halvérű vámpírt játszik ez a Depp gyerek. A fene az ékesszólásába!

Burton célja a történetmeséléssel az lehetett, hogy a meglehetősen töredezett sztori majd a végére érik össze kerek egésszé, igazi katarzissá. Az egymástól távol eső karakterek azonban inkább fékezik az előre haladást. Óriási lukak, és döcögés a gépezetben, unalomba fulladás veszély! Azon sem lepődnék meg, ha valaki, úgy a harmincadik perce táján feláll. Engem legjobban Johnny Depp zavart. Fásult és unottnak tűnt. Kiégett? De sorolhatnám a többi színészt is, már mind letettek valamit az asztalra. Jelen filmben azonban nincs lehetőségük a kibontakozásra, kevesek, mint mackósajtban a brummogás. A film mélypontja egyértelműen Alice Cooper. Az énekes – hát nem tudok rá jobb szót – kemény alibit nyomat, koncertjén szaró pingvinként topog. Fapofával, az átélés legcsekélyebb jele nélkül kornyikál.

Éjsötét árnyék értékelés: Sajnos nem lett az a mozi, aminek nézése közben szék alá röhögjük magunkat, izomlázat kapnak a rekeszizmaink. Sajna nem lett az a mozi sem, amelyben lesöprik az elmúlt időszak rémes tini vámpírjainak árnyékát. Sajnálatos módon a borzongásra áhítozók is vegyes érzelmekkel távoznak. Johnny Depp legfanatikusabb híveinek is be kell ismerniük, ezúttal a színész mélyen maga alatt teljesített. A filmet követő eufória tehát elmaradt. Egy közepesnek is csak óvatosan nevezhető produkcióhoz van dolgunk, amire a bágyatag magyar tolmácsolás is rátesz egy lapáttal. Mintha csak olvasás órán szunyókálnának szinkronszínészeink, olyan álmatag hangú a szinkron. Amikor először elhangzott a “barnabbássz kollinssz” név, a sziszegéstől fölállt a hátamon a szőr.

Persze az ezerszer újrahasznosított alapsztori ellenére az Éjsötét árnyék akár még élvezetes is lehetne, a probléma csak az, hogy a szituációk mellett a karakterek is sablonosak és érdektelenek, a dialógusok laposak, a feszültség zéró közeli állapot, az igazi jó humort pedig nagyítóval kell keresni. A helyzetet még mindig megmenthetné a látvány, a rendező kreativitása, ám az Éjsötét árnyék a direktor korábbi munkáihoz viszonyítva is csak középszerű. A legkomolyabb bibinek maga Johnny Depp mondható, aki legalább akkora hátránya a filmnek, mint előnye. A legszívesebben felpofoznám, mert úgy érzem, a színész vergődése meglehetősen szánalmas, Barnabas Collins figurája ezért erősen felejthető.

Mindemellett Burton is a fejéhez kaphatna már, újítania kell. Ennyi adaptációval a háta mögött (A majmok bolygója, Charlie és a csokigyár, Sweeney Todd, Alice Csodaországban stb.) könnyen kiismerhetővé vált, illene már villogni valami eredetivel.

Értékelés: 6/10

További cikkek a témában:

1. Új Éjsötét árnyék karakter poszter sorozat A kicsit szürreálisra sikerül előző Éjsötét árnyék karakter poszter-sorozat után...
2. Éjsötét árnyék karakter poszterek Rendesen rákapcsoltak a Warner Bros.-nál a Johnny Depp főszereplésével készülő...
3. Éjsötét árnyék magyar előzetes Az Intercom forgalmazásában szinkronosan kerül a mozikba 2012. május 10-én...