Egy őrült szerelem balladája – fesztiváldíjas európai horror-vígjáték
1937 – miközben a cirkuszban zajlik “bohóckodás”, odakinn tombol a spanyol polgárháború. Az előadásnak a hadsereg vet véget, és ott helyben sorozást tartanak, s a vidám bohócot egy machetét adva a kezébe már viszik is a frontra, úgy ahogy van, bohócjelmezben. 1973-ban, a Franco rezsim bukása után a vidám bohóc fia, Javier az apja nyomdokaiba kíván lépni. Belép egy cirkuszba, ahol a szomorú bohóc szerepét kapja. Szinte rögtön beleszeret az egyik artista lányba, azonban a lány a vidám bohóchoz, Sergio-hoz tartozik, még akkor is, ha a fickó rendszeresen veri a lányt. Javier és az artista lány titokban találkozgatnak, aminek következménye az lesz, hogy a bohócok között eldurvulnak a dolgok. Mondják, a szerelem sötét verem, de bohócainkat e szent érzelem olyan mélyre taszítja önmagukba, ahonnan végül megbomlott elmével és bosszúra éhesen kerülnek újra elő, és kő kövön nem marad!
Álex de la Iglesia filmjét 2010-ben mutatták be külföldön, hozzánk még csak most ért ide. A filmet 19-szer jelölték különböző díjakra, 7-et el is nyert, köztük a 2010-es Velencei Filmfesztivál legjobb rendező és forgatókönyv kategóriájában.
Eredeti cím: Balada triste de trompeta
Mozibemutató (Olasz): 2010. szeptember 7.
Magyar cím és korhatár: Egy őrült szerelem balladája (16)
Magyar bemutató: 2012. június 7.
DVD megjelenés (HUN):
Műfaj: Horror, Thriller, Vígjáték, Dráma
Rendező: Álex de la Iglesia
Forgatókönyvíró: Álex de la Iglesia
Szereplők: Carlos Areces, Antonio de la Torre, Carolina Bang, Manuel Tallafé, Alejandro Tejerías
Filmstúdió: Tornasol Films, La Fabrique 2, uFilm
Egy őrült szerelmes balladája képek
Egy őrült szerelmes balladája /trailer/
Korhatár besoroláson még át nem esett anyag, megtekintése 18 éven aluliaknak nem ajánlott.
Egy őrült szerelmes balladája film klip
Egy őrült szerelmes balladája TV Spot
Kapcsolódó anyagok:
Egy őrült szerelmes balladája IMDB adatlap
További cikkek a témában:
- Őrült, dilis szerelem poszterek 5 új poszter a Warner Bros. Őrült, dilis szerelem /Crazy,...
- Őrült, dilis szerelem /Crazy, Stupid, Love/ – magyar előzetessel Cal Weaver (Steve Carell) már mindent megkapott az élettől, amit...
- Juan of the Dead: Kubai zombis horror-vígjáték Ötven évvel az előző után újabb forradalom indul Kubában, de...








Hmm ez meglepett,érdekes alkotással lesz dolgunk azt hiszem…
Szeretem az ehez hasonló grotesz műfajú filmeket.
Mindenkép megnézem.
Szólj hozzá te is!
Felhívás
Kiemelt cikkek
Hirdetés
Heti mozibemutatók – 2013. május 9.
Legutóbbi hozzászólások
Filmtrailer a Facebookon
Blockbuster
Kiemelt partner
Archívum
Legnépszerűbb bejegyzések
Kategóriák