A sötét lovag – Felemelkedés kritika
A sötét lovag – Felemelkedés kritika
Megtörve
Írta: Bányász Attila (Miner)
Nyolc békésnek tűnő év után Gotham városa felett ismét viharfelhők gyülekeznek, ezúttal azonban a város totális elpusztítása a cél. Batman már a múlté, nyolc éve senki sem látta vagy hallott felőle, az alvilág pedig egy új fenyegetést, a titokzatos Bane-t böffenti föl magából, akiről nem tudni, hogy zsoldosként kinek dolgozik és mi a valódi célja. A sötét lovag – Felemelkedés méltó záródarabja Christopher Nolan Batman trilógiájának, a második rész által igencsak magasra helyezett lécet is sikerül megütnie, még ha akadálytalanul nem is lendül át fölötte. Spoilermentes kritikánk következik!
2005-ben David S. Goyer és Christopher Nolan mert nagyot álmodni, és gyökeresen hozzányúlni egy addigra teljesen kifulladt franchise-hoz. Az eredmény önmagáért beszélt, a folytatás pedig még sötétebb, nyomasztóbb és valóságosabb képregény adaptáció lett: Heath Ledger hátborzongatóan félelmetes Joker figurája szinte lelépett a vászonról, a film története pedig egy pillanatra sem ült le, egyfolytában magas oktánszámon pörgött, amelyet át- és átszőttek a karakterek mélyebb ábrázolását szolgáló drámai szálak. Tulajdonképpen a részletesen kibontott és ezáltal hús-vér figurákká gyúrt karakterek éltették mindig is Nolan Batman filmjeit, és ez hatványozottan igaz az új részre.
Batman nyolc évvel ezelőtt hozott egy súlyos döntést, amelynek eredményeképpen el kellett tűnnie. Kitaszított, körözés alatt álló bűnöző lett belőle, de cserébe szeretett Gotham városa megmenekült a káosztól. Rachel halálával és a szögre akasztott denevér kosztümmel együtt azonban Bruce Wayne életének értelme is odaveszett, s a megkeseredett multimilliomos a nyilvánosságtól távol, kastélya Alfred-del megosztott magányában cél nélkül tengeti életét egészen addig, míg egy csábos mestertolvaj, Selina Kyle meg nem lopja. A pimasz lány felrázza Wayne-t a kábultságából, a Gordon rendőrfőnök elleni merénylet pedig újra csatasorba hívja az álarcos igazságosztó énjét. Azonban ez a Batman már nem ugyanaz, aki nyolc évvel ezelőtt volt: fizikailag és lelkileg is csak árnyéka régi önmagának, miközben ellenfele, Bane minden szempontból ereje teljében van, azonban igazán a hite és az elszántsága teszi legyőzhetetlenné. Miközben Bane egy mozdulattal anarchiába taszítja a várost, Bruce Wayne-nek vissza kell térnie mindennek a kezdetéhez, és erőt merítenie az egyszer már kétvállra fektetett ellenfeléből: a félelemből.
A történet bár rengeteg karaktert mozgat, ez mégsem zavaró, és alapvetően azért csak Bruce Wayne figurája áll a középpontjában. Wayne esendő karakterét Christian Bale a szokott profizmussal kelti életre, ám a figura első belépője mégis kiábrándító. A film során azonban ismét legalább akkora jellemfejlődésen esik át, mint ami a Batman: Kezdődik!-ben volt rá jellemző – sokkal jobban fókuszál a történet Wayne-re/Batmanre, mint A sötét lovagban. A fejlődés olykor meseszerű, de egy képregényből készült filmben ezen ne akadjunk föl. A film nagyobb időintervallumot ölel fel a korábbi részekhez képest, az elején nyolc, később fél évet is szimplán átugrunk, ami itt-ott megtöri ugyan a lineáris szerkezetet, de nem billenti ki a nézőt a történetből.
Jim Gordon figuráját mintha Gary Oldman-re szabták volna. Ismét fontos és kellően árnyalt szerepet kap a Felemelkedésben, a vászonidejét azonban meg kell osztania az ifjúkori alteregójának is beillő Blake-kel, akit Joseph-Gordon Lewitt alakít nagy-nagy átéléssel. Megmondom őszintén, nekem az ő karaktere volt a legszimpatikusabb, még romlatlan, ideáknak élő zöldfülű nyomozóként tökéletesen alakít. Anne Hathaway kiváló színésznő, mindig öröm őt a vásznon látni, s most külön köszönet Nolan-nak, hogy combfixben is megmutatta nekünk a színésznő hosszú lábait. A szerkója sem gázos, a macskafülek pedig csak véletlenül látszódnak annak, valójában az éjjellátó szemüvege van a hajába tűzve. Michael Caine Alfred-ként kap egy saját drámai szálat is, így a színész végre megcsillogtathatja színészi vénáját. Könnybe lábadt szeme az én szemembe is könnyeket csalt. A forgatókönyv egyik erénye, hogy a főszereplő mellett ezek a karakterek is mind átesnek jellemfejlődésen, figuráik előttünk kelnek életre, változnak. Goyer és a Nolan-fivérek jó munkát végeztek a szkripttel, igazi nagy mesélők. Állítólag a forgatókönyvet hét pecsét alatt őrizték, és a történet végét szóban közölték azokkal a színészekkel, akiket érintett: így kívánták megakadályozni, hogy kiszivárogjon a nagy befejezés.
És hát Bane… Tom Hardy-t állítólag a Spíler-ben nyújtott teljesítménye alapján választotta Nolan, bár Hardy a forgatásig meg volt róla győződve, hogy a Bronson filmbéli alakítása keltette föl a rendező figyelmét – a forgatáson kiderült, hogy az utóbbi filmet Nolan nem is látta. Mindenesetre azóta már többször bizonyította, hogy az ösztönök vezérelte, vadállatias figurák nagyon jól állnak neki, Bane pedig külsőségekben pont ilyen. Bane bármennyire is „vonzó” főgonosz, és Hardy bármennyire is kitűnően formálja meg, azért összehasonlíthatatlan Ledger Jokerjával. Eljátszottam a gondolattal, hogy Ledger még ma is él, és a Felemelkedésben visszatér… és beleborzongtam! A filmben kegyeleti okok miatt nem történik utalás Jokerre. A Joker figuráját belengő titokzatosságot remekül feloldotta a Bane karaktere köré épített legenda, amelyet a Kútban mesélnek el Wayne-nek az öregek.
A film gyönyörűen lett fényképezve, erről Nolan „házi” operatőre, az Eredettel Oscar díjat nyert Wally Pfister gondoskodott, akivel közösen viseltetnek ellenszenvet a 3D technológia iránt. Pfister kezdetben IMAX kamerákkal akarta felvenni a teljes filmet, ám a kamerák zaja elnyomta a párbeszédeket, így végül körülbelül 50 percnyi anyag készült velük, a többi 35 és 70 mm-es filmre lett rögzítve.
A film zenéjét a korábbi részek zeneszerzőjének, Hans Zimmer-nek köszönhetjük. Különösen hatásos lett az időnként fel-felhangzó kánon, a „deshi basara”, ami arabul felemelkedést jelent.
A gonosz ördögi tervéről a történet végére szépen fellebben a fátyol, és a magam részéről elégedett voltam ezzel a befejezéssel. A film lezárása azonban már felemás érzéseket szült bennem, a folytatást beharangozó apró utalásokkal pedig nem igazán tudtam mit kezdeni annak tükrében, hogy Nolan és Bale is jelezte, nem kérnek több Batman filmből. Bármennyire is kedvelem Nolan Batman-fantazmagóriáját, jómagam inkább szorgalmazom azt, hogy a jövőben az Eredethez hasonló, valóban „eredeti” filmekkel lepjen meg a rendező, mintsem még egy bőrt nyúzzon le a bőregérről. Ez a trilógia így szép kerek, ahogy van! Ideje továbblépni.
Értékelés: 9/10
A sötét lovag – Felemelkedés filmadatlap magyar előzetes
További cikkek a témában:
- A sötét lovag – Felemelkedés poszterek és kép Két poszter és kép látott napvilágot a A sötét lovag...
- Az utolsó magyar A sötét lovag – Felemelkedés trailer Az USA-ban a héten, nálunk pedig jövő héten érkezik a...
- A sötét lovag – Felemelkedés karakter poszterek Két karakterposzter-sorozat érkezett a A sötét lovag - Felemelkedéshez, a...





Ilyen későn (vagy korán?
) gondolom én lehetek az első.
Jó kis írás lett, külön öröm, hogy egészen spoilermentes így nyugodtan olvasgatható.
A mozi persze nálam is kiemelten várt, Nolan és az epikus zárás? Ajaj, előre kész vagyok.)) Bár majd csak jövőhéten tudom megnézni, annak is inkánbb második felében.
Amúgy legtöbb helyen hasonló végkonklúziót vontak le, azaz méltó zárás, minden szinten megfelel egy felfokozott záróakkordnak, de a Sötét Lovagot felülmúlni nem sikerült, ami végül is annyira nem nagy meglepetés, se nem baj.
Viszont mostmár a végére igencsak kíváncsi vagyok, ha tényleg nyitott, akkor úgy tűnik Nolan hiába nagynevű filmes, de mégiscsak a stúdió dönt (na ná a pénzt ők rakják bele). Ettől függetlenül maga Nolan biztosan nem fog rendezni, lehet valamiképp a rebootnak szánt új Bőregér mozik felé nyitnak.
Na majd meglátjuk, addig is irigyelve van mindenki, aki már láthatta.))
Az alcím alapján azt hittem, hogy viszonylag reális lett a kritika. Nem számítottam ekkora tömjénezésre.
A film egyáltalán nem méltó zárás, Nolan egyik elggyengébb műve. Bár az átlagos szinten felül van, azért nem emelkedik ki az idei filmek közül, sőt.
Estére le van foglalva a jegy, remélem én is hasonló érzésekkel távozom róla.
kihagyhatattlan ! 20-án néztem meg , és azóta mégegyszer
a fent leírtak totális képet festenek a filmrol.gratula
SPOILER-es hozzászólás következik. Anne Hathaway-t nem tudtam a film alatt sehogy sem elképzelni, mint macskanőt, egy jó adag kisugárzás szerintem hiányzott belőle, keveselltem az akciót Bane-nel, főleg a végén várva a nagy párviadalra, ezek mondjuk mit sem vonnak le a film értékéből. Nolan nagyon oda tette magát, a story nagyon jóra sikeredett és tetszett a sok karakter külön szála. A legcoolabb az ítélőszék volt a szakadt Madárijesztővel
Az kész volt. Jobb lezárást Bruce Wayne-nek nem tudnék elképzelni viszont a fim végét én sem tudtam hova tenni, ahhoz képest, hogy Nolan kijelentette, hogy az Ő Batmanjéban nincs szükség Robinra a bevételek alapján sanszos, hogy a stúdió folytatást fog csinálni Nolannal, Bale-el vagy nélkülük, de minden pénz kérdése….szerintem még náluk is…;) 10/9 nálam is. Egy kérdés: Foxot a Sötét Lovagban nem rúgja ki Wayne? Nekem az jött le, itt meg mintha semmi nem történt volna úgy dolgozik tovább. Én Sopronban néztem, kb 5perc után megállt a kép, utána meg full sötét lett, mindenki beparázott, aztán jött egy srác a szokásos technikai probléma szöveggel.
Hmm még előttem van a film,de vétek lenne kihagyni ezt az alkotást.
A film megnézése után vegyes érzéseim voltak.Miután kijöttem a moziból egyből azt éreztem,hogy nem ér fel a sötét lovaghoz,aztán pár piallanat után azt éreztem,de néztem volna még tovább annyira belendült a film a végére.Remek végszó,remek befejezés,megfelel a Batman trilógia lezárásához.A sötét lovag-felemelkedés-el szerintem az volt az egyetlen baj,hogy lassan indult be….Spoiler lehetséges…:Míg a Sötét lovag azonnal egy akciójelenettel indul és az a tempó tart a film végéig és nem enged,így ebből a szempontból a felemelkedés egy lassú felvezetés után éri el azt a szintet,amit az előző Batman moziban annyira élevtem.Nem azt mondom,nincs azzal semmi baj,hogy lassan indul,mert tudnunk kell mi történt 8 év alatt,ki hol tart a történetben,még így is tökéletes a film,de nekem ez az egy momentum volt az,amit kiemelnék a két film közti különbségként.Várom a dvd megjelenést,méltő helye lesz a gyűjteményemben.Mindenkinek ajánlom,de nem is kellene,hiszen aki Batman fan,az úgyis megnézi,aki meg nem az nem,de mindenképp kötelező darab.Várom Nolan következő munkáját,kiváncsi vagyok a Batman után mi érdekli majd.Az eredet-hez hasonló filmeket szeretném,ha csinálna,az egyik mesterműve.A sötét lovag-Felemelkedés 8.9/10
csalodott: Kicsit kifejthetnéd jobban, hogy mi nem tetszett a filmben, hátha valaki emiatt hagyja ki a mozit, és megspórolod legalább neki a méregdrága mozijegyárat.
slevin: Köszönet érte, de magam is legalább ugyanekkora terjedelemben tudnék róla még mit írni, úgyhogy a “totális kép” messze áll a valóságtól.
Durden: Fox-nak sűrűn kilóg a lóláb a Wayne vállalatnál, az első részben az igazgatóság teszi ki a szűrét, utána Wayne visszaveszi az igazgatóság első embere helyére, a második részben maga Fox ajánlja fel a lemondását, ha a mobiltelefonokat lehallgató és szonárként alkalmazott csúcstechnológiás szuperkütyü esetleg tömeggyártásra és piacra kerül, de Joker megtalálása után megsemmisíti a szerkezetet, így ő is marad az igazgatóság élén. A harmadik részben pedig magad is tudod, mi történik a Wayne cégcsoporttal.
Én rendben találtam Selina Kyle karakterét Hathaway tolmácsolásában, az pedig, hogy nem vette olyan cicásra a figurát, mint Pfeiffer a Batman visszatérben, valószínűleg rendezői utasítás volt, mivel – okosan – nem igazán akarták súlykolni a nézőbe a Macskanő figuráját (egyszer sem hangzik el a filmben a megnevezés, csupán az újságok utalnak CAT-ként, azaz Macskaként Selinára).
Miner: A film utáni minden gondolatomat, érzésemet és benyomásomat kifejező kritikádra ezennel csak annyit mondok, hogy ÁMEN.
Heló!
Oké, de csak a lényeget, nem akarok 4-5 ezer karakteres kommentet írni, a kutya se olvasná
:
A film tempója lassú. Csak az utolsó fél-háromnegyed órában kezd felpörögni, ennek az oka pedig elsősorban a túlságosan csapongó történet. Annyi mindent akartak beletenni, annyi szereplőt nyomattak, hogy az már sok lett és az elejétől kezdve képtelen a film összeállni.
Maga a látvány kb.: 3-4 jelenetnél ütős, ami körülbelül 3-4 percet jelent. A többi csak átlagos vagy “kötelező” szintű.
Az akciórészek – nem hittem volna, hogy ezt mondom – többsége unalmas és képtelen érdekessé, izgalmassá válni. Többen meg is jegyezték és igazuk is volt, hogy sok volt a nappali rész, a nyitott tér, amiből abszolút egyet értek, azonban ez csak a jéghegy csúcsa, koreográfiákkal is gond volt többek között.
Ami a legfájóbb, az a 16-os karika miatti megkötöttség. Baneről végig ódákat zengenek, hogy mekkora szupergonosz, de 1-2 mozdulattól eltekintve semmi komoly. Ráadásul a hangulatoz kellett volna még durvaság, erőszak, de nem merték meglépni. A vért is el lehet felejteni, ami epdig már-már kínos, főleg egy nagyobb lövöldözős jelenetnél, aol még a golyónyomokat is megspórolták és a hullák is “érintetlenek”. Azért egy ekkora produkciónál ez a minimum!
Aki ismeri a képregényeket, annak a fő csavar már elsőre kiderül. Tudja a story nagyját – még ha vannak változtatások is. Viszont talán ha bizonyos értelemben jobban ragaszkodnak a képregényhez, jobb is lehetett volna a film, különösen a Bane – Batman részre értve (nem akarok spoilerezni).
A legfájóbb pont pedig az, hogy nincs Joker. Minden idők egyik legfantasztikusabb gonoszát kihagyták a végjátékból. Jó, ott volt a halálozás, ami elég nagy megkötés, de kérem! Batman Joker nélkül a fináléban?! Mintha Vader lemondta volna az utolsó részt… Bane így csak egy dublőr, aki ugyan jó szereplő, de miután valaki látta a tökéletes gonoszt a vásznon, annak csupán egy átlagos bitangnak tűnhet.
Ami viszont pozitívum volt – persze volt több is, de ez lényeges -, hogy sokszor iskerül megidézni a The Dark Knight Returns és asonló komoly képregények hangulatát. Valóban komollyá válik Batman, ahogy azt már a füzetekben meg is történt nem egyszer.
Ha valaki látja is a filmet, nem csak nézi, észreveszi ezeket a részeket – és még többet is -, amelyek fényében egyszerűen nevetséges a grandiózus értékelések. Nolan most átlagosnál valamivel jobbat, de hogy nem mérföldkövet és méltó befejezést alkotott, az biztos.
csalodott: Ezek szerint benned egy képregény rajongót tisztelhetünk. Abban egyetértek Veled, hogy a Felemelkedés nem igazán tobzódik olyan pillanatokban, amelyeket egy fél év múlva kedélyes poharazgatás közben felemleget az ember, míg A sötét lovagban azért akadt egypár, nem beszélve a film antagonistájáról, Bane-ről, aki körül valóban nagyobb volt a médiahisztéria, mint ami végül a végeredmény lett. Hiába, Jokert túlszárnyalni nem lehet. A lassú tempó engem nem zavart, szeretem a jól átgondolt jellemábrázolást, amely bizony viszi a játékidőt, az viszont tény, hogy néhány karakter esetében (Alfred, Jim Gordon) a szépen ívelt karakterépítés bizony megtört, és nem vezetett sehová sem. Nem lett tökéletes a film (van egyáltalán olyan?), de számomra a kritikában “tömjénezés” címszóval említett pozitívumok mellett ezek a hibák eltörpülnek. Valahol olvastam, hogy néhány év távlatából Nolan Batman trilógiájából nagy valószínűséggel több kép fog majd beugrani az embereknek a második részből, mint a lezárásból, és ezt aláírom. Ettől függetlenül a Felemelkedés – számomra legalábbis – igazi filmélményt nyújtott, s ha nem is Nolan legjobb munkája, de szerintem nem igazán kell szégyenkeznie derék rendezőnknek. Ha nem is 4-5.000 szóban, de a felében csak sikerült megírnod a hozzászólásod, és hidd el, el fogják sokan olvasni – köszönöm, hogy megosztottad a véleményedet.
Nem mert 9-nél kisebb osztályzatot adni?:)
Mondtam én, hogy nagyobb a füstje mint a lángja, nyugodtan lehet 7 pontot adni, jó indulattal 8, ha már a Bosszúállók 9 pont..
csalódott: köszi h kifejtetted a véleményed
te legalább el is tudod mondani normálisan mi és miért nem tetszett! Egyébként elfogadható kritikai részeket mondtál! Egy két részébe “kötnék bele”:
Sajnos érthető, hogy keményebb és mocskosabb filmél már 18as karika kell és akkor már a producerek hada véres kézzel markolt volna vissza a büdzséből egy csomó pénzt: mondván, hogy a kisebb korosztályú népesség gyakorlatilag semmi pénzt nem hoz a konyhára
ez üzlet, mellesleg nagyon utálom is! De jogos a felvetés és hibák leírása!
KORHATÁR ÉS VÉR -> csak a magyarok adták rá 16os korhatárt (más média jogszabályok miatt), amcsiba PG13as, ami valljuk be elég szerény
JOKER -> Sztem jól döntöttek, hogy nem szerepeltették! Pláne a tragédia után! Kegyeleti ok, teljesen érthető! Joker-é a második rész teljes egészében Ő viszi el hátán, és bennünk és az emlékeinkben és utókorban fog szépen tovább élni! És őt tényleg meglépni lehetetlen! Bár a gondolattal jó eljátszani, hogy mi lett volna HA…..de szép is lett volna
CK22: Már miért ne mertem volna? Amúgy sosem értettem a látatlanban pontozgatókat, hogy mi alapján osztanak, szoroznak?! Nos, CK22? Magáé a kérdés, ha még nem ittuk meg a pertut!
OFF:
Tisztelt Moderátor!
CK22 személy lehet h nem éppen ebbe a közösségbe való! Gyakorlatilag egy ÉP hozzászólást nem tud egyetlen egy cikkhez hozzászólni! Többek orrát is piszkálja már! De csak egy szerény észrevétel!
A kritikával teljesen egyetértek.
Viszont nekem az egyik szemem sír a másik meg nevet. Az örömöt az okozza, hogy egy ilyen fantasztikus trilógiának a szemtanúja lehettem. A bánatot viszont annak a tudata, hogy már (ha hinni lehet Nolan-nek és nem folytatja) nem lesz több ehhez a 3 Batman filmhez hasonló alkotás.
De kitudja, mint tudjuk a remény hal meg utoljára, vagy az is lehet, hogy pont ez okozza majd a vesztemet.
Ahogy Nolan befejezte A sötét lovag sztorit, szerintem senkinek nem lehet egy rossz szava sem, pont ilyet vártam, ennél jobban nem is lehetett volna búcsút inteni a denevértől.
Utóirat: Robinnak sok sikert kívánok!
Kedves matesz88!
A Filmtrailer.hu is az általánosan elfogadott viselkedési normákat követi. A hozzászólásokban tilos az uszító, trágár, gyalázó, etnikai jellegű megnyilvánulás, stb. Nyilván, nem csak csúnyán nézünk ilyenkor, hanem töröljük is azokat. Súlyosabb esetben kitiltás az elkövető “jutalma”. CK22 nem követett semmi hasonlót. Hozzászólásai olyanok, amilyenek – nem lehet mindenki egy Albert Einstein.
CK22: A Bosszúállók és A sötét lovag kritikákat két külön fickó írta, az előbbit történetesen én. A pontozás mindig veszettül nehéz dolog. Egyrészt nem könnyű behatárolni a film súlyát, másrészt, szórni a tízeseket minden vacakra, előbb-utóbb hiteltelenné teszi az illetőt. Noha a Bosszúállók szórakoztató alkotásnak első osztályú, értékeit (maradandóságát?) tekintve a legújabb Batman mozi simán veri. Még akkor is, ha a végső pontozásánál én egy picit szűkmarkúbb lennék a bőregérrel… 8-8,5 pont. Egyet még alszom rá.
Ok Kenobi, jók a kritikák
Túl vannak fényezve (szerintem) és nem a fórumozók agyát akartam húzni, de sikerült 
Igazából Superman rebootra akadtam ki a legjobban, aztán ebből lett Nolan és Sötét Lovag
Nálam a The Expendables 2 lesz az idei várós
10/10
Főleg a mai ínséges időkben és egy Prometheus után mindenképp. Nagyon jó film bár az első részt már ezek szerint nem tudja megközelíteni színvonalban. külön meglepetés számomra hogy a végkifejletben voltak előre ki nem található részek ez nagy szó utoljára az X akták egyes részei tudtak meglepni.
Spoiler: számomra a vége nem volt jó be kellett volna fejezni mikor elmegy a helikopterrel. Úgy igazi dark movie lett volna méltón felállhatott volna a többi, nagyon kevés jó dark movie mellé mint a conan a barbár is volt. De így is nagyon nagyon jó mentes mindenféle logikai baromságoktól és egy elég sötét képet festve ami a világ jelenlegi folyását tekintve nem is elképzelhetetlen. Szóval aki imádja a dark moviekat annak kötelező darab.
Azt már megszokhattunk, hogy az igazán elvetemült képregényrajongók általában apró nüanszokon rágódnak az adaptációk bemutatását követően: mindez lerágott-csont-szindróma. De hogy Joker-t visszahozni ebben a filmben? Avagy úgy is kérdezhetném, hogy a történtek után nem kihagyni őt? Na és ugyan ki játszotta volna el ha nem Heath Ledger? Avagy lett volna-e éppoly maradandó valaki másnak a tolmácsolásában? Kizárt dolog. Éppen ezért már belegondolni is felesleges. Ha valakinek ez a rész kevésbé tetszik, mert tény, hogy inkább “csupán” epikusabb lett, mintsem zseniálisabb mint a The Dark Knight, hát akkor istenem: gondolja azt, hogy ez a második rész és valójában az meg a harmadik!
én szombaton nézem, de elvárások nélkül ülök be… és egy jót mozizok, ne kötöszköggyetek inkább köszönjétek meg azzal hogy megnézitek!
Brutálisan nagy filmélmény volt, pont olyan, amiért megérte körömrágással eltölteni 2 évet (nehogy bárki szó szerint értse
). Minden ott volt, ahol lennie kellett. A CGI lóláb sehol sem lógott ki, nagyon jól ki volt vitelezve minden, és látszott, hogy igyekeztek minél kevesebbet belemaszálni CGI-vel. A karakterek ismét nagyon jól ki vannak dolgozva. Egyedül talán csak azt sajnálom, hogy Tom Hardy ezzel a batár maszkkal nem igen tudott kiteljesedni, már úgy értem, arcmimika terén, és éppen ezért nem bántam volna, ha kicsit több vérengzést engednek meg neki, mert amíg Heath Ledger Joker-ének rémisztő mimikájától az ember hátán futkosott a szőr, addig Bane nem volt annyira félelmetes, de ha láttunk is volna tőle premier plánban egy kis mocskos gyilkolást, máris Joker mellé emelkedett volna a para-skálán, de sajna elég cenzúrázottan öldökölt. Mindenesetre isteni volt végre egy méltó Bane-t látni, mert amit Joel Schumacher művelt vele, az egész egyszerűen felháborító és ízléstelen volt. Ugyancsak örülök, hogy Macskanőből is végre egy képregény-közeli karaktert kaptunk. Volt már itt szőke, tudathasadásos titkárnő (Michelle Pfeiffer), afro-amerikai sado-mazo lady (Halle Berry), de Anne Hathaway végre az igazi Selina Kylet játszotta el, aki fehér bőrű, sötét hajú, aki alulról érkezett és élvezettel szívatja a felső tízezret. Nolan megint mesterien csűrte csavarta a dolgokat, ismét sikerült elrejtenie néhány ikonikus karaktert álnevek mögé, mint annak idején Ra’s al Ghult.
csalodott: Ezt most komolyan gondoltad, hogy Jokert vissza kellett volna hozni?! Azért ez nem egy olyan dolog, mint amikor Katie Holmes-ból útközben Maggie Gyllenhaal lett. A 2000-es évek Jokere Heath Ledger, és még jó pár évig ő marad meg az emlékezetünkben Jokerként, amíg majd nem jön valaki és “letaszítja”, úgy ahogy ő Jack Nicholsont. De hogy ugyanabban a sorozatban valaki más játssza el a szerepet, az teljesen abszurd, és szerintem ízléstelen is.
Miner, totálisan igazad van
elmarad a sötét lovagtól, teátrális jelenetek, akadozó forgatókönyv,közepes történetvezetés,szerencsére a film második fele jobban sikerült..
spoiler
(tdk 30 millió tdkr talán már csak 12m)embert nem lehet visszatartani a pániktól, egy hídrobbantással ami látványos de hiteltelen..?
3 ezer rendőr 5 hónapig a föld alatt télen,stb és sorolhatnám a képtelenségeket, hiányosság pl honnan ismeri selina banet?
gyenge vágás néha mintha a jelenetből 1-2 perc hiányozna..
a színészek jók, főleg Anne Hathaway és batman
összességében 8
a szinkronról eddig semmi rosszat nem olvastam a hozzászólásokban. ilyen jó lett?
odrebalazs : Hát nem a legizmosabb, de nem is bántóan rossz kategória.
odrebalazs: Eredetileg erről is szót akartam ejteni a kritikámban, csak a terjedelem miatt kimaradt. A szinkron szerintem teljesen korrekt lett, minden színészhez illett a maga magyar szinkronszínész hangja, egyedül Bane esetében merült föl bennem, hogy veszettül kíváncsi lennék az eredetire, ugyanis Hardy egy Bartley Gorman nevű veretlen pusztakezes öklöző beszédét vette át Bane megformálásához. Gorman-t nevezték a “cigányok királyának” is, származásából adódóan, beszéde pedig a roma akcentustól néha érthetetlen volt. Hasonlóan képzelem, mint Pitt dumáját a Blöff-ben. Ha valaki eredeti nyelven látta, igazán elmesélhetné, milyen is ez a Bane-i hang.
Miközben utánanéztem a szinkronhangoknak, rábukkantam a Batman: Kezdődik! szinkronlistájára, és megütköztem a sok kereszt miatt, amit a nevek mellett találtam:
- Szakácsi Sándor (Ducard – Liam Neeson);
- Kaszás Attila (Jim Gordon – Gary Oldman);
- Kristóf Tibor (Lucius Fox – Morgan Freeman);
- Selmeczi Roland (Thomas Wayne – Linus Roache);
- Kardos Gábor (Faden bíró – Gerard Murphy II).
Béke poraikra!
Kiváló szinkronszínészeink vannak, érdemes megbecsülni őket. Néhány esetben még jobbak is, mint a színészek eredeti hangjai. Például: Al Pacino nekem mindig Végvári Tamás marad… annak ellenére, hogy Végvári már két éve nincs közöttünk.
Egy szó eszméletlen volt
reti: Honnan ismeri Selina Banet? ?? A filmben van “szakadásos rész” Ez nagyon gyenge észrevétel volt. A rendőrös az igen, az ok. Igen és elég jó kondiba voltak és azt nehéz megmagyarázni azon kívül nem sokat tudsz mondani. Valahogy kaját kellett nekik lejuttatni. Volt szó róla hogy kapcsolatban áll az Robin hős az valahogy de nem fejtette ki. Így is két óra volt talán ez róható fel tényleg egyedül. Túl nagy “területet” fogott le és nem volt idő mindent kifejteni. Ezért nem is jobb mint az első rész vagy akár a második. Ez tényleg a harmadik rész. de nem sok minőségi különbség van azért. Így is meg lehet csinálni egy filmet. Én is élvezem meg a sok popcorn zabáló droid is ez se kis művészet. Mégegyszer ahhoz képest hogy ha más műfajba is de a Prometheus tökéletes bukás lett, bele tört a foguk ez egy 10 pontos alkotás lett.
Although zsinoron lejuttatták mint az üzenetet mi?ugyanmár,gyengék adnak erre tíz pontot
Although : Hogy érted, hogy a Prometheus bukás lett? 300 millát kaszált a film és az értékelései sem rosszak.
Hát számomra sajnos csalódás volt a film sokkal többet vártam tőle. Komolyan olyan hibák vannak benne logikailag, hogy azon sírva lehet nevetni. Tényleg néhol már csak Swarci hiányzik a jég ágyújával. De most tényleg elfelejtett, ez a Nolan ember okos filmet gyártani. Mert a filmben gyakorlatilag mindenki buta de tényleg. A rendőrök, a katonaság senkinek, nincs egy épkézláb ötlete. A Film egy közepes történetet mondhat magáénak mosolyogtató hibákkal. De, hogy Nolanék ennyire rosszul vágjanak meg egy filmet néhol vérlázító. Ha figyelitek két bunyó van az egész filmben, ahol látszik a Bőregér. És azok a lenyomok 5 katonát jelenetek, még csak a fáradságot sem vették rá, hogy hiteles legyen. gyakorlatilag állnak, és pislognak miközben hatszor lőhették volna le a Sötét lovagot, és többször látszik, hogy kilépnek, és elfelel mozognak a nekik háttal lévő batmantől. Az egyértelmű fordulat a végén, már nem is kommentálom. A rengeteg klisé, amit bele nyomtak a filmbe sokszor értelmetlenül, engem nagyon zavart. Kicsit olyan érzésem van mint a Bukottak bosszújánál, egy egész jó első rész után csináltak egy közepes tömeg filmet amit a neve elvisz majd úgy is. Sajnálatos. A csigolyát meg nem rakod vissza egy kötéllel, és utána örülsz ha lábra állsz nem, hogy falra másszál. No mindegy a Batman eddig próbált realista lenni, most nem jött össze.
Nem pénzügyileg értettem. Szerintem a vonatkozó oldalon a filmtrailerbe, a kritikákba benne van minden. Tipikusan droidoknak készült film. Mint Sci-fi megbukott lehet finoman is fogalmazni. De az egy képtelenségekkel megtűzdelt film volt. Tehát főleg a droidok számára készült akik ugye sokan vannak ennyi
Reti: Nyilván a bányászok akik fél évet voltak lenn azok is éhen hatlak. de ettől valóban ez talán részletezhette volna
És ha hozzáveszed hogy a Dark Knight nem egy sci-fi hanem eredetileg képregény adaptáció egész elképesztően életszerű Lett. Akár a robin szál kibontása akár a terroristák, itt tényleg nem csak el volt mondva hogy tökösek utána meg mint, várhatóan az expandables nevű bohózatban majd láthatók, csak bantha eledelek, itt tényleg nem de ezt tényleg lehetne írni még minden volt jó ebben a részben a többi részről meg nem is beszélve. Sajna tudomásul kell venni ami az új Star Warsokkal elkezdődött az már a látványról és a filmre jutott kifolyt vér mennyiségével jellemezhető, ahol a szöveg csak púder álá Prometheus és még sorolhatnánk. Szóval igen ebben a sorban egy képregény adaptációból készült film gyalázza a mezőnyt, ez önmagában szégyen. De ez a film még a fénykorban amikor 2001 odisszea, alien, Conan, készültek is megálná a helyét
Nolan összehozta a legjobb Batmant amit eddig csináltak. Azt már le se merem írni ugye az Alien trilógia az sci-finek indult és végül elérte a Prometheus nevű részt
Although : Attól, hogy az oldalon lévő kritika szerint a Prometheus nem jó, még nem jelenti azt, hogy rossz film. Nagyon sokaknak, köztük nekem is nagyon tetszett, és nem tartom magamat droidnak.
Although, reti: Akkor jöjjön némi SPOILER:
Bane-ék etették a rendőröket, van olyan jelenet a filmben, ahol eresztik le nekik raklapon a kartondobozokat, méghozzá a segélyszállítmányból, amit a katonák szállítanak a szigetre. Más kérdés, hogy mi szükség volt arra, hogy Bane a drága ételt rájuk pazarolja, bár úgy emlékszem, hogy elhangzik Bane szájából, hogy aki csatlakozni akar a seregéhez, az kijöhet a csatornából. Mindezek természetesen még így sem magyarázzák a rendőrök jó kondiját, sima, vagy épp hogy csak borostás ábrázatát – még ha meg is szervezték maguk között, hogy eltunyulás helyett testgyakorlással karban tartják magukat, akkor is egy halom szakállas, rendőrruhába bújt ősembernek kellett volna kicaplatnia az alagutakból.
Közepes: Nem a kötéltől került vissza az a csigolya, hanem a rab tette vissza egy mozdulattal, miután Batmant fellógatták. Orvosilag nem tudom, mennyire helytálló ez, de van egy gyanúm, hogy azért kellett azt az öt hónapnyi időt beiktatni a filmbe, hogy valamennyire hiteles legyen Wayne csodás gyógyulása. Van köztünk sebész vagy ortopédikus?!
Lehetséges vajon ez? A helyzet az, hogy még így is meseszerű lett. De azt azért ne felejtsük el, hogy ez egy képregény adaptáció!
David: Nem csak a kritikákról beszéltem, a hozzászólásokról is. Nyilván meg lehet nézni egyszer. De ha tudod a sci-fi jelentését akkor tudod miért írtam hogy bukás. Anno az Alien és a 2001 űrodisszea idején még tudták mit jelent ez a szó.
Nekem spec az a furcsa hogy ma elvileg magasabb szintű tananyag van mint 20 évvel ezelőtt, és mégis ilyen szarral etetik a népet, még a sci-fi kategóriában is. De nem akarom részletezni ott alatta a hozzászólásokban páran elég részletesen felsorolják ha érdekel
Ennyi hülyeséget amit ebben a filmben a leírtak alapján összehordtak,most már biztosan nem nézem meg moziban.Már a Sötét lovag is messze túl lett értékelve szerintem és a vélemények alapján ez még gyengébb lett.Egyébként abszolút egyetértek azokkal,akik szerint vérlázító,hogy milyen erőtlenek az akciójelenetek,gondolok itt a vérpatron hiányára a lövöldözéseknél vagy Batman iszonyatosan darabos és lassú mozgására a bunyókban…és mellesleg szerintem Nolan is messze-messze túlértékelt rendező.Valóban hozott némi új színt Hollywoodba,de kimondottan keveslem az epikus érzelmeket és a megfelelő helyeken a székbe döngölő katarzis élményét.
kerge33: Semmi baj ez is egy vélemény, és abban is biztos vagyok hogy rengeteg jó film van amit meg tudsz nézni
Although, Although…
Mindig érdeklődéssel olvasom olyanok hozzászólásait, akik valamiért úgy érzik, minden és mindenki felett állnak, meggyőződésük, hogy a kizárólagos tudás birtokosai.
Mivel én elég gyáva vagyok, ezért ismeretlenül nem merészkednék cinikusan olyan mondatok más fejéhez vágására, mint
” ha tudod a sci-fi jelentését”
vagy csak mert más a véleménye, leírni, hogy
“a droidok számára készült”
Én azt szoktam mondani, hogy mindig csak azt írd le, amit egy füstös angyalföldi kocsmában is a kisebbség arcába mernél mondani!
(Elég bátor lehetsz, mert én például szeretem a Prometheust… de ha ezért valaki ledroidozna, hát hamar letépném a fejét…)
Na mindegy!
Tudjuk, ismerjük a véleményed, de fogadj el egy tanácsot!
Előbb tanulj meg szabályosan leírni egy magyar összetett mondatot!
Mert ez most nem megy, így viszont nem sok hitele van egy fél-analfabétának a filmesztétika tárgykörében…
A filmet nem láttam, (a)Miner véleményét ismerem, a többi hsz is tanulságos, így meg fogom nézni a mozit…
grigorilj: Kösz az észrevételt!
1. Aki nem érzi magát droidnak az nem veszi magára. Nos a 80-as években nőttem fel köztük fradi mecseken is amikor még nem volt ilyen hogy jogaid vannak
2. Jogos sajnos két tevékenységet végzek egyszerre csinálom a tervezési munkámat és közben írok ide éppen is, lehetőleg gyorsan próbálok ami nem megy. De ez igaz.
Nos ez az én véleményem a filmeknél nagyrészt a régen minőségibb kategóriákban is a minél nagyobb nézettség számít. És itt bizony sok a droid ha tetszik ha nem, én így hívom őket más másnak. Hadd ne részletezem. Nem szoktam minősíteni, nem megyek fikázni oda a filmekhez amik nagy valószínűséggel nekik készülnek. Ami zavar hogy a komolyabb témákban is ahol régen voltak már azok is nekik készülnek lehet egyetérteni vagy nem egyetérteni. Felső osztályban őket hívják a 90%-nak. Persze ők máshogy kategorizálnak. És lehet kerüljük az egymás megszólítását én sem teszem. Van egy kategória és az építőiparban rengeteggel találkozni és nem becsülő, le őket mert tisztes munkát végeznek sok irodai aktakukaccal szemben. Off bezárva A Batman is megpróbált megfelelni ennek miközben megmaradt egy, a témájához képest komoly filmnek, nagyon is.
Persze jó lenne egy javítás funkció. Mert néha már csak a gomb megnyomása után olvasom el amit írtam, hm nem néha állandóan.
Az elmúlt években nem igazán tudtak a filmiparban (szàmomra) maradandót alkotni. Nekem a Dark Knight és az Eredet mutatott végre valami egyedit. Mindkettő Nolan film. Azért tud valamit a gyerek. Ettől a filmtől alapbòl sokat vàrt mindenki, nagy volt a nyomàs a rendezőn, amit hozni kellet azt hozta a film. Lehetett volna sokkal jobb, de így is nagyon oda lett téve. Ez végre egy olyan film amit 1nél többször meg fogok nézni.Sok filmkészítő tanulhatna Nolantől.
És grigorij off. figyelhetnéd a smile jeleket is mert alapvetően viccelődök mindenen.
Ettől függetlenül amit leírtam az nyilván a környezetből van amit leírtam offban, a környezetből van amit láttok.
De nem kell komolyan venni általában amit írok
A droid is egy vicces elnevezés. nekem tetszik
nekem nagyon tetszett a film, csak egy dolgot nem mondtak el benne. Bane hogyan eszik, iszik??
Mint olyan aki ott volt az éjfélin és aki tegnap még 2-szer nézte meg feliratosan, tudok pár dolgot mondani:
1. aki nem szeret olvasni nézze szinkronosan (alap)
2. a szinkron szerintem kifejezőbb, mint a feliratosnál az eredeti hang
3. Bane hangja mind a kettőnél cinkes, úgyhogy ne ez legyen a mérvadó
Másodszorra, sőt elsőre is utáltam a feliratos verziót, mert érzelemmentes. De persze meg lehet kockáztatni, csak akkor mindenki erősen koncentráljon, mert a közel 3 óra alatt bizony kieshetnek részek, ami a szinkronosnál nincs meg
A kritikával egyet tudok csak érteni. Szép lezárás, nüansznyi hibákkal, pláne a végén a repülőssel. De máshogy nem lehetett volna megoldani. Az egyetlen ami nem tetszett az Bane. Nem a karaktere, vagy hogy hogyan játszik, inkább az, hogy rajta a maszk, gonoszul beszél, de nem kifejező a tekintete. Mikor a bosszúról vagy bármiről hadovál, olyan elveszett tekintete van, ami zavaró. Több beleéléssel jobb lett volna.
Szép napot.
Olvasom a kritikát és a hozzászólásokat.Vannak érdekes vélemények és emberi megnyilvánulások.Az új részt még nem láttam de majd megtekintem biztosan.Nekem ezek a Batman részek a régi típusú filmeket hozták vissza amiket szeretek.A második rész sikeressége pedig tetszik vagy sem köszönhető a homokos drogos halálának is.A film túlértékelt ez azért tény.Mert azért ilyen filmet nevezni a filmtörténet top 10-es alkotásának botorság.Szerényen megjegyzem hogy nálam a 100-ban sincsenek pedig kedvelem őket.Ledger elnyomta volna Jack Nicholson Jokerét erősen vicc kategória , a kisujjában több színészi képesség van mint a kisgyereknek.
Homokos drogos?Ledger-re gondolsz?Szerintem sem homokos,sem drogos nem volt…
Raoul Duke: Nekem eszembe sem jutott összehasonlítani Nicholson vagy Ledger Jokerét. Mind a két esetben teljesen más rendezői elképzelés és a színészeknek kiadott instrukció érvényesült. Mind a két Batman-t (Keaton-Bale) szeretem, nem igazán teszem rangsorba őket, két teljesen külön világként és filmként kezelem. A “homokos drogos” megjegyzésed viszont teljesen szükségtelen, inkább csak Téged minősít. Vagy szerinted Nicholson sosem próbálta ki a drogokat? Szerintem még a saját nemébe is belekóstolt, amilyen deviáns az öreg, én simán kinézem belőle. Ettől viszont még qrva jó színész mindkettő.
Raoul Duke : Te nyilván jó cimborája lehettél Heath Ledger-nek, hogy ilyen bensőséges információkat tudsz róla. Hadd világosítsalak fel: Ledger nem volt homokos. Csak egy meleg férfi szerepét játszotta el a Túl a barátságon-ban, de ettől ő még hetero maradt.
Drogos szintén nem volt. Nem azért halt meg, mert benyakalt egy halom narkót, hanem mert rossz gyógyszereket vett be egymás után, amelyek kombinációja halálos volt. Légy szíves mutass egy kicsit több tiszteletet, vagy legalább nézz kicsit utána a dolgoknak, mielőtt ilyen szemét megjegyzésekkel vagdalózol. Amúgy meg teljesen felesleges összehasonlítani Jack Nicholsonnal, ő egy Tim Burton filmben játszotta el Jokert a 80-as évek végén. Akkor még a képregényfilmes trend teljesen más volt, a nézők is mást vártak ezektől a filmektől, így Joker figurája is teljesen más volt.
Miner: a kritikád tetszett, azonban Bane nem azért pazarolja az ételt a rendőrökre hogy esetleg mellé álljanak, hanem hogy reményt adjon nekik, hogy lássák a fényt a kiutat ebből a káoszból (amit batman-nel tudat is a filmben, végül is őt is csak azért hagyja életben). Végül persze ezt a reménnyel teli hitet akarja szétrombolni az emberekben azzal hogy a végén mégis elpusztítsa őket, így viszont sokkal kegyetlenebb!!!
Szerintem ez állhat a mögött, hogy életben hagyja a rendőröket (is).
Nálam is 9/10 a film bane karaktere,ill a színész alakitása bőven az elöző rész joker-ja alat van(ez mondjuk betudhato a félfejét eltakaró maszknak) de az az elemi brutalitás tényleg átjőn,ami a legnagyobb hatásal voltt rám az akció részek közben szoló zene…..föleg azok a kántálos részek:)….még most is felál a ször a kezemen olyan hatással voltt rám. Valami pici dolog azért nem stimeltt,ezért lett 9…..de ott és akkor egyszerüen nem akartam hogy véget érjen.
Na én is túl vagyok rajta! Lehet mindenkinek véleménye De igen csesszék meg a fanyalgók! Az év filmje hihetetlen jó sztorija van és ha ezt valaki cáfolja az nézzen hupikék törpikéket. Nagyon jó volt de tényleg, féltem hogy Bane nem lesz olyan fajsúlyos gonosz mint Joker volt, és talán nem is az de mégis nagyszerű. Talán ott van a különbség hogy Jóker ösztönlény volt a megtestesült gonosz, Banenek pedig pontos tevei vannak egy igazi hadvezér. Ez kérem szépen egy háborús filmbe ontott képregényfilm!
A legjobb idén!!!!!!!!!!!!!
Ui: Azért a bosszúállók nagyon ott van nem is annyira mögötte!
Tessék, itt a pont, és ez a gond a Marvellel. Ne évente dobjanak ki kisebb sikereket elérő filmeket, hanem több évente de akkor az minden sikert vigyen amit lehet. A DC Comics nem siette el, és megérte egy ilyen filmre várni, sőt ezzel talán egy új filmet alapoztak meg.(aki nem látta amiatt nem írom le, de a végén egy hős jelenik meg, aki sokak számára ismerős)
ma néztem meg a moziban nem estem hanyat tőle jobbra számitotam valamivel jobb volt mint a sőtét lovag
macskanő szar volt benne
nálam egyszernézős
Hatalmas film lett. Amit elvártam tőle megkaptam sőt…
Az utolsó képkockákba még most is bele borzongok.
Hatalmas film lett. Amit elvártam tőle megkaptam sőt…
Az utolsó képkockákba még most is bele borzongok.
Bocsesz a dupláért.
Jó lett de nekem a 2. rész a sötét lovag jobban tetszett.Ha A bosszúállók 9/10 akkor ez inkább 8/10 nekem, lehet túl nagy volt az elvárás
Hát zárásnak tényleg nem volt az
SPOILER! SPOILER! SPOILER! SPOILER!
A végén A Blake a Batmen barlangját találta meg?
Amint elérhető lesz, én is megpillantom…
Batman Trilógia – tehát 3 film alkotja.
Az összképhez bizonyos szinten kell,hogy lásd mind a három részt.Annak idején az első rész után ( Batman Begins (2005) )is azt mondtam nehéz lesz überelni az igencsak erős kezdést,de aztán sikerült a The Dark Knight (2008)al.A harmadik részre éveket vártam akárcsak a második részre.Nolan fantasztikus és az eddigi szint megütése és felül múlása lehetetlennek tűnhetett,de azt kell mondjam : Sikerült.
Barátnőmmel néztem végig a filmet és úgy indultunk el,hogy én tudtam neki az ilyen fajta filmek nem tetszenek és hónapok óta hallgattam a véleményét azon öteltről,hogy Szerintem már pedig a The Dark Knight Rises – t meg fogjuk nézni.Szerepelt az irányomban tett jelzők között a Batman fanatikus és elhangzott a kérdés a szájából : Ugyan mit szeretek én a Batmanben?!
A lényeg : A barátnőm a film végén sírva jött ki ,hogy Ő még ilyen fantsztikus filmet még élete során nem látott.Mivel én férfi vagyok és amugy sem illendő,így az én személyes érzéseim visszatartottam.
De elmondhatom : mély nyomott hagyott bennem,akárcsak az eddigi két rész.Nem úgy távoztam a mozi teremből,hogy itt is egy hiba,ott is egy hiba mert összeségében az egésznek volt egy olyan hatása ami még nállam most is tart.Kár ezt így abba hagyni Nolannek.Igény és kereset tuti lenne a folytatásra.
Mindenkinek ajánlom,ha Batman fun ha nem,ez a movie minden pénzt megér.
Nagyon de nagyon vartam mar ezt a filmet. Egy nagyon faraszto munkanap utan ultem be a moziba, szinte biztos voltam benne hogy elalszok a film kozben ugyanis elofordult mar velem egyszer moziban
..De ez a film egyszeruen fantasztikus volt, annyira izgalmas volt az elejetol fogva a vegeig hogy nem hogy elaludtam de csak nem is pislantottam, vegig izgultam batmanert. Az egesz trilogia szamomra az eddigi legjobb trilogia az osszes kozul, es ez a 3. resz legalabb olyan jo mint az elozo 2, sot.
SPOILER!!!!!
Tetszett az a resz mikor batman kikapott bane-tol, hatterzene nelkul csupan tiszta verekedes, libaboros volt a hatam annyira izgultam es sejtettem h itt kapni fog a denever rendesen.
Nagyon jo film, 10/10 szamomra, jobbat meg moziban nem lattam.
Hát nem tudom kinek hogy,de nekem az,h Wayne bottal “mászkál” elég fura.
Én azért kedveltem meg Batman figuráját már jóval ezek előtt a filmek előtt mert Batmen-nek nincs szuper ereje,mégis mindenkivel felveszi a harcot.És neki soha sem az volt az erősségé,h lever-lelő valakit vagy ehhez hasonló Batman-t mindig az emelte ki,h mindenki előtt jár egy lépéssel.Ehhez képest kis túlzással boldog boldogtalan átverte a filmben.
És a másik az inkognitója mindig ügyelt arra,h senki ne tudja,h ki is ő valójában és ebben a filmen egy “mezei járőr” is rájön még kisgyerek korában és hát ugye itt is használhatnám a “boldog boldogtalan” kifejezést arra,h ki is Batman.Nekem ezek elég furák a sztoriban.Már a sötét lovagban is furcsállottam,h Joker átveri Batman-t és mindenkit.Holott szerintem őt az tette félelmetes ellenfélé,h nem 100-as és soha nem lehet tudni,h melyik pillanatban éppen hogy borul el az agya és milyen kütyükkel robbantgat vagy ehhez hasonló.De semmiféleképpen sem a briliáns elméje volt a jellemző számomra.
És hát Batman-nél is hiányoztak a kütyük.
És kicsit kiábrándító volt az lépcsős verekedése Bane-el.Nekem kicsit kocsmai verekedés jellege volt,h én is ütök egyet te is ütsz egyet és addig folytatjuk míg valaki ki nem dől.Elvileg mindkettő képzett harcos miért nem lehetett akkor valami látványosabb bunyó.
És a vége,h megha Bruce Wayne számomra teljesen nonszensz.De utána sejtésnek,h mégis csak él azért odadobják,nekem valahogy nem jön be.
De egyébként ha nem lett volna Batman a címben és más maszk van rajta szerintem 10/10 mert egy izgalmas látványos film ami még a hossza ellenére sem válik unalmassá egy pillanatra sem.
Én már a trilógia előtt is nagyon csíptem a Batman sztorit és már megvolt a képem Batman-ről lehet azért nem tetszettek ezek a dolgok,de azok akiknek ez még új biztosan tetszeni fog.
Nekem a Prometheushoz hasonlóan ez is csalódás volt, sokkal többet vártam, szerintem jócskán elmarad az előző résztől. Bane meg se közelíti Jokert, bár tény, hogy a léc ,magasra került… Az öt hónapos szakadás a filmben meg nagyon vontatott volt, nem volt megfelelően kitöltve, szerintem. Persze Alfred zseniális, nekem Selina is nagyon bejött, szerintem jól beillesztették a történetbe. Ha nem lett volna az előző rész, akkor biztosan nem fanyalognék.
Bevallom, kicsit félve ültem be a moziba, mert úgy gondoltam, hogy az előző rész mércéje olyan magasra került, hogy azt már lehetetlenség felülmúlni (a Heath Ledger alakította Jokert felvonultató filmmel lehet-e egyáltalán más a helyzet?:) ). És ami azt illeti, valóban úgy gondolom, hogy a második a trilógia messze legjobb darabja, de is nagyon jó alkotásnak tartom. Ebben a trilógiában az a jó, hogy mindegyik résznek teljesen más a hangulata és mindegyik a legjobb a maga nemében. Az első rész azért a kedvencem, mert bemutatja a Batman-mítosz létrejöttét, gyönyörűen elénk tárja Bruce Wayne eredettörténetét, indíttatásait (külön imádom benne a denevérvonzós ultrahangos szerkentyűt, kár, hogy csak egyszer szerepel a trilógiában), a második azért, mert Joker mesteri főgonosz és tele van csavarokkal, ez pedig talán a végkifejlet miatt.
!!!SPOILER!!!
Elég sok minden volt benne, amit nem tudtam hovatenni. Ott volt mindjárt az elején a macskanő. Úgy veszem észre, hogy Anne Hathaway alakítása sokaknak tetszett, és a vége felé én is egyre jobban meg voltam vele elégedve, de elég nehezen barátkoztam meg a gondolattal, hogy ez a színésznő ezt a karaktert alakítja. Valahogy furcsa volt a Neveletlen Hercegnő meg az Az Ördög Pradát Visel-típusú filmek után ilyen szerepben látni… de mindegy, ez ízlés dolga. Az viszont már jobban zavart, hogy nem ismertük meg kellően a hátterét (honnan jött és honnan ez az emberfeletti ügyesség és erő?) és nekem a motivációja is kicsit erőltetettnek tűnt.
Bane: nos, Joker-kaliberű főgonoszt már nyilván nem lehet előhúzni a tarsolyból, úgyhogy talán ez a legkényesebb pont, hogy tudnak-e méltó főgonoszt teremteni. Bevallom, abban reménykedtem, hogy Ra’s al-Ghul visszatér majd, de talán jobb így. Bane-ből viszont sajnos hiányolok valamit. Hiába hogy erős, brutális, számító, hidegvérű, de valami szerintem még kellett volna bele. Kisugárzás, ahogy előttem írták.
Batman az elején eléggé el volt esve, de aztán magára talált. Kicsit fájt, hogy ilyen gyengének mutattták (soknak éreztem, hogy ellopták a teljes vagyonát…), de aztán hozta a formáját. Az a zseniális szerintem ebben a karakterben, hogy mindig van egy adu ásza. Lásd nyomkövető a nyakékben, robotpilóta.
Ami még elég hirtelen volt számomra, az a Bane által szervezett népmozgalom. Nagyon gyanús volt ez a “hatalmat a népnek, társadalmi egyenlőség, vegyük el a gazdagok pénzét!”-dolog. Elsőként a kommunizmus ugrott be, majd a francia forradalom. Az, hogy aláaknázták, majd felrobbantották az egész várost, majd megvadították Gotham teljes lakosságát és egy modernkori anarchiát vezettek be, nekem valahogy nehezen emészthető (mit szólt ehhez a világ?). Azt a rögtönítélő, önrendelkező, a gazdagok bútorain ülő népbíróságot különösen soknak éreztem, de hozzáteszem, hogy a Madárijesztő visszahozása zseniális húzás volt, tudtam, hogy ez a csávó még elő fog kerülni.
Kicsit én is úgy érzem, hogy sok mindent sűrítettek bele és sok mindent nem bontottak ki eléggé. Ott volt ugye a Macskanő, mint írtam, aztán ugyanez volt az érzésem annál a Kútnál is. Az első részben kellő időt fordítottak Batman távoli földön történő megpróbáltatásaira, ott töltött életére. itt meg bane foglyul ejtette, berakta abba a Kútba, amiről nem igazán tudjuk, miféle, hogy került oda, aztán Batman darabig szenvedett, fekvőzött, és végül kijutott. Aztán a sivatag közepéből egy vágással Gothamben termett (hogy csinálta?).
Összességében, ami nem tetszett:
- Bruce Wayne gyengébbnek mutatása, vagyonlenyúlás, a titkos fegyverarzenál megfúrása
- Macskanő hiányos háttere
- bizonyos dolgok ki nem bontása
- a túl hirtelen anarchia
- a nagy időintervallum nem érzékeltetése
- Harvey Dent leleplezése (de tényleg, erre most mi szükség volt? Batman amúgy sem röpködhetett volna sokáig, az számomra nem tűnik jó indoknak, hogy ezzel oldották fel).
Ami tetszett:
- Ra’s al-Ghul mementója
- a Madárijesztő
- a Batman-kilét leleplezése Gordon előtt (nagyon bírtam a kettőjük viszonyát végig a három film alatt, de szerintem ez kellett bele, már vártam, hogy mikor történik meg, és egyébként nagyon jól is oldották meg)
- Batman fináléja (szerintem nagyon jó volt)
- Robin -na, ezért viszont 10 pontot adok, szerintem ez volt a film egyik legjobb húzása. Igazából már vártam, mikor kerül elő Robin, minden Batman-film elmaradhatatlan velejárója… aztán mikor láttam ezt a csávót, előbb azt gondoltam, hogy valójában ő itt a főszereplő, majd azt, hogy biztos ő lesz az új Batman. Aztán a Robin név említésekor egyből leesett. Ez fantasztikus volt! Egyébként én nem hiszem, hogy ezt a szálat továbbvinnék, ezt csak benne hagyták sejtetésnek, a film cselekményének továbbgondolásához, egyszerűen bele kellett rakni, hogy kerek legyen a történet.
Összességében úgy gondolom, jól sikerült, de a túl sűrű cselekmény és a túl merész történet miatt (szerintem ez a népforradalom túl erős volt) kicsit gyengébb, mint amire számítottam.
Elegem van a magyarokból bevallom. Folyamatosan lehúztok mindent ( tisztelet a kivételnek). Folyamatosan azt olvasom, hogy klisé, kiszámítható, emberek 2012 van kb 80 éve vannak komolyabb filmek, mondjatok egy ötletet is ami nem volt már egyszer felhasználva. A film méltó lezárás, persze szerintem is Jokert mint karaktert és Heath-et mint színészt nem leet túlszárnyalni de a tdkr szerintem maga mint film egyben jobb lett, sokkal epikusabb, csak sokan nem értik a mondanivalót. A bunyókról annyit, hogy aki ismeri a képregenyeket tudja, hogy Bane volt aki eltörte a gerincét Batmannek és valjuk be úgy nehezebb harcolni kicsit. A vege is nagyon tetszett, hogy nem zárták le hanem a mi képzelőerőnkre bízták. Maga Bane is iszonyatosan tetszett, az anarchizmusával, kegyetlenségével és iszonyatos testi erejével. A szinkronhang volt az egyedüli dolog ami nem tetszett annyira de abból is csak Bane-é míg angolul ilyen mély hörgős hangja volt magyarul olyan volt mintha mindig egy halkított mikrofonba beszélne. És addig senki ne mondja azt hogy egy film vagy rendező túlértékelt amíg le nem tesz annyit az asztalra ő is.
Köszönöm annak aki veszi a fáradtságot, hogy elolvassa
Benga
Kedves Benga!Christopher Nolan túlértékelt rendező (sokkal jobbak és persze nagyon sokan sokkal rosszabbak nála) és bocsásd meg,hogy engem nem engednek oda,hogy megrendezzem a következő Batman filmet,de véleménye az embernek akkor is lehet,ha csak egy mezei moziba járó emberke.Egyébként összességében valóban nem rossz a film (nálam olyan 7 pontos) ,de ahhoz képest ami ebben a sötétebb tónusú világban benne van,képregény műfaj ide vagy oda,egy viszonylag gyerekbarát verzió nekem nagyon kevés…és csak halkan jegyzem meg:rettenetesen rosszul rendezte meg Nolan az akció szekvenciákat.
Tegnap sikerült eljutnom végre moziba és megnéztem. Őszintén nem értek egyet azokkal akik fanyalognak a film után. Valóban az eddigi részeihez képest ez hagyja maga után a legtöbb kívánni valót… direkt nem írom,hogy ez lett a leggyengébb mert ez így nem igaz önmagában. Attól,hogy volt eddig két 100% része, és most ez csak 90%-t tudott nyújtani még nem lesz rossz vagy középszerű. Így is magasan kiemelkedik a sok mostani “gyerekeknek” készített hollywood-i vígjátékosított szuperhősös filmek közül!
Ami nekem nagyon nem tetszett az viszont az a macskanő mint karakter,semmi háttér sztori nem volt mögé építve,ez Nolan-től eléggé szokatlan és egy kicsit csalódás. A másik dolog,hogy a színésznő Anne Hathaway totál nem volt erre a szerepre illő, az eddigi bohózatok amikben játszott valahogy nekem rányomták erre a szerepre a bélyegüket. Innentől nálam mint macskanő sehogy sem akart működni,se karakter, se színészi szinten.
Bane pozitív csalódás viszont, nem sokat vártam Joker után az új gonosztól,de nagyon hozza a színvonalat Tom Hardy ismét bizonyított,hogy ő igenis ott van a nagy színészek között. Persze ez megint a karakterének is köszönhető volt akit alakít. Bane játéka és karaktere számomra tudta pótolni a film hiányosságait és nem kis mértékben köszönhető neki ,hogy így kaptam egy igazi kerek egész filmet.
Batman, igazán ő a főszereplő ugye,de túl sokat nem lehet róla mondani amit eddig ne tudtunk volna… előző részekbe vele kapcsolatban kb mindent kimerítettek már, így nem is volt nagyon hova fejlődni belőle. Mindenesetre hozza Christian Bale amit várunk és amit eddig láttunk tőle az előző részekben is.
———————-
Innentől kis SPOILER, aki nem látta a filmet ne olvassa tovább!!
———————-
Pár hiányosság ami miatt csak 90%ra sikerült ez a rész:
- Ahogy a bombánál telik az idő, teljesen érzékelhetetlen volt,erre sokkal jobban odafigyelhettek volna.
- Karakter felépítések nem igazán sikerültek az előző részekhez képest.(lásd macskanő semmit nem tudunk meg róla,csak hirtelen becsöppen a történetbe)
- És a legfájóbb pont a rendezés ez pedig kőkeményen Nolan hibája.
Hiába a 10 ezer statiszta,ha nincs kidolgozva megfelelően a jelenet, eléggé elkapkodottra sikerült a rendőrség és a fellázadt “nép” összecsapás jelenete,sok helyen csak csápoltak az emberek,hogy ott legyenek mint kötelező “tömeg”, nem volt funkciója ezen kívül nekik.
És itt ki is térnék a verekedés akció jeleneteire, előző részekhez képest is gyengécskék lettek az még hagyján,de sok helyen olyan vágást használtak ahol nagyon látszott a “látszat” püfölés és ez igazán illúzió rombolóan hatott pl Bane és Batman verekedésénél.(igaz csak 1-2 ilyen jelenet volt de épp elég az)
Ezektől függetlenül egy teljesen korrekt lezárást kapunk Batman történetéhez,és Bane-t megint csak kiemelném nagyon sokat dob a filmen, igazából és most lehet ezért megkövezni de számomra ő hozza majdnem az egészet. Christopher Nolan pedig kapott egy kis fekete pontott nálam amiért elkapkodta a fentebb leírtakat.
Mindezektől függetlenül ha értékelni kéne akkor 10/9 (az előző 2 rész 10/10 oda nem ér fel sajna).
Ganta: Anne Hathaway mint bohózat-színésznő?!
Elég rossz filmeket láthattál tőle, én A sötét lovag – Felemelkedés előtt az Egy napban és a Szerelem és más drogokban láttam őt, mindkettőben elég erősen kidomborítja a drámaszínészi vénáját. Főleg utóbbit javaslom megtekintésre.
Tom Hardy valóban kitűnő színész, legnagyobbat a Bronsonban alakít, amit A sötét lovag – Felemelkedés előtt sikerült végre nekem is megtekintenem. Nekem a Warriorban is többet nyújtott, mint a Batman filmben, de ott volt az az “átok” maszk, és a szerepét egy picit jobban, hangsúlyosabban is megírhatták volna (lásd: a kivételes intelligenciája nem igazán derül ki a filmben).
Miner:
Amiket én eddig láttam tőle: Neveletlen hercegnő, ZseniKém,A csajok háborúja. Ezekben nem sok lehetőség volt villogni,inkább csak bohóckodás jellegűek.
Tom Hardy-ról leírtakkal pedig tökéletesen egyet értek.
Elképzelhető,hogy ez az én hiányosságom miatt van akkor.
Persze meg kell jegyeznem a vígjáték mint film kategória sosem volt a kedvencem, pláne ha belekeverik egy egyébként komoly témájú filmbe és felhígítják, az ilyen apró nevetgélős jelenetekkel. Sok ilyen film van sajnos, nem tudják eldönteni,hogy most vígjátékot csinálnak vagy horror vagy éppen akciót. Azért is írom le most ezt,mert lehet ez az én hibám volt,hogy az előző szerepeitől nem tudtam elvonatkoztatni, persze ettől még ugyanúgy kidolgozatlan marad a macskanő mint karakter…ez viszont nem a színésznő hibája volt ez tény.
Lehet megpróbálkozom majd valamelyik filmjével amiket ajánlottál ha lesz egy kis szabadidőm, hátha megváltozik a véleményem.
Ma sikerült végre megnéznem. Figyelem! Nyomokban SPOILER-t TARTALMAZ! Először vegyes érzelmek keringtek bennem, de ahogy egy előző hozzászóló már említette- és talán ez A JÓ FILM egyik ismérve- nem akartam, hogy vége legyen. Egész egyszerűen jó volt nézni. Sokan írták, hogy realisztikus- igen, az. Nem szeretnék okoskodónak tűnni, nem vagyok sajnos “túlképzett” a témában, mármint nem voltam egy képregényrajongó, és előre is elnézést azoktól, akik ezen karakterek tulajdonságait kívülről fújják, de borzasztóan tetszett, hogy igenis meg merték mutatni Batman esendő oldalát. Van helyük a filmek között azoknak a szuperprodukcióknak is, ahol a főhős szent és sérthetetlen, amennyiben ezen filmek vagy látványvilágukban, vagy valami egyébben maradandót tudnak nyújtani, az előbb említett tulajdonság viszont számomra igazán értékessé teszi ezt a részt (is). Christian Bale remekül hozza a kiábrándult, már-már közönyös Bruce-t, aki a film teljes hossza alatt többször is beleesik érzelmi hullámvölgybe, illetve ebben a filmben kapcsolódik össze leginkább Batman és Bruce Wayne személye, ami kimondottan szimpatikus.
Aki viszont egy kicsit haloványra sikeredett, az az én szememben Marion Cotillard által megformált Tate. Nem tudom megmondani, miért. Olyan érzésem volt, mintha a film 3/4-ig úgy lett volna jelen, mint akit álmából keltettek volna fel, pedig láttam már tőle több jó filmet, nem szeretném a képességeit vitatni,csupán ez volt a benyomásom.
Anne Hatheway-t sokan kritizálták ebben a szerepkörben, először nem tudtam eldönteni, hogy igazuk van-e, de a történet menete során engem meggyőzött, nekem nem hiányzott belőle a “tűz”, egyszerre volt hűvös, elegáns nő, és csintalan bajkeverő, nem kell minden hősnőnek olyan vérmérsékletűnek lennie, mint aki minden pillanatban már a tekintetével ágyba tud csalogatni egy komplett Gothamat. Külön tetszett az utolsó kockákon a maga bájos, hétköznapi valójában.
Freeman-ről és Caine-ről mást nem tudok írni: hatalmas színészek. Ha nem is tudják ezt minden ízében most megmutatni, de egész egyszerűen, ha rájuk nézek, elmosolyodok, és melegség járja át a szívemet.
Bane figurája talán már megosztóbb. Első blikkre valóban nem olyan magával ragadó, nem olyan elemi főgonosz, mint Joker volt, viszont a személye talán egy kicsivel összetettebb. Joker a tökéletes rossz, az abszolút anarchista, egy igazi őrült, aki nem néz se jót, se rosszat. Bane-ben viszont volt valami emberi, ahogy ez több jelenetben meg is mutatkozik a Mirandához fűződő kapcsolatában. Amikor a kútban élt, csak segített annak a gyereknek kijutni, és amikor felnő, közösen hajtják végre a tervet, amikor Miranda elmondja a történetüket Batmannek, könnyek szöknek a szemébe, lám, van ami vagy aki neki is számít. Szerettem volna utálni a figurát, de mégsem tudtam teljesen, és lehet, hogy ez az, ami nem teszi a filmet olyan kiélezetté. Ami elgondolkodtatott, az az, hogy Bane a remény megcsillogtatásával kínozza az áldozatait, ugyanakkor az ő reménysugara arra, hogy kijusson a kútból, mégsem volt hiábavaló, hiszen kiszabadították. Jó, tudom, nem kell az okokat keresni, ő a gonosz, és kész
Az tény, hogy nem volt annyi látványos akciójelenet, mint az előző részben, de pl nekem az a rész, amikor Batman és Bane először küzd meg a csatornában, kimondottan tetszett, hogy nem az úgymond szuperképességeiket használták, hanem test a test ellen küldelmet láthattunk, még ha “darabosan” is.
Az pedig már csak hab a tortán, hogy Batmannek is van humora: Selina képességei, amivel akár egy Batmobilt is be tud indítani seperc alatt, igencsak meglepték még őt is, nekem pedig mosolyt csalt az arcomra, hogy lám, ő is csak férfiból van
Kérlek nézzétek el nekem, hogy nem kimondottan cselekmény szempontjából közelítettem meg a filmet, de sikerült elvesznem a részletekben, és már így is túl sokat szövegeltem:)
Zorka: Egyáltalán nem kell szabadkoznod, egyetértek azzal, amit írtál, és még jól meg is fogalmaztad. Köszönjük, hogy megosztottad velünk a véleményedet!
Zorka: Jól mondja Miner, kitűnő hozzászólás volt (ezt még én is elismerem, pedig nem szokásom másokat megdicsérni).
Különösen a Bane figuráját illető “emberi oldalra” rávilágításod az ami talált: a film vége felé nekem speciel mostanra már kedvenc momentumommá is vált az, amikor Bane amolyan fátyolosan tekint reá Mirandára, miután az utóbbi felvilágosította szegény Lovag barátunkat az önnön kilétéről és az izomemberrel közös kapcsolatukról. Nos igen, szerintem az egy nagyszerű pillanat, hiszen tökéletesen kizökkenti a nézőt az addigi Bane ellen felépített ellenszenvből és elítélésből és helyette helyet ad az együttérzésnek. Képzeletben emelem is a kalapomat a Nolan-testvérek előtt.
Ide tartozik még, hogy ugyanakkor a számomra erős negatívum Bane halála: éppen a fent említett jelenet és az egyébként a Batman-nel vívott kitűnő epikus küzdelmük nyomán, már inkább tűnik méltatlannak a Batpod-általi leágyúzása a nagy embernek. Komolyan, még meg is sajnáltam…
Engem teljes mértékben letaglalt a film,nem térek magamhoz.
Méltó befejezése a trilógiának,ahogy korábban is írtam már.
10 pont!
Nekem tetszett. Persze, nem ér fel a Sötét lovaghoz, de szerintem az év egyik legjobb filmje. Joker : az eszes elmebeteg. Bane: az izomagyú terrorista. A színészek mesterien alakítottak. Külön köszönet Nolannek, hogy az egyik kedvenc színésznőmet is láthattam a filmben. A zene lebilincselő, befejezésnek kiváló. 9/10
Nekem is tetszett, sokakkal szemben számomra túlüt a sötét lovagon. De Heath Ledgert (szinte) lehetetlen überelni. Ami nagyon tetszett, az a zárás. Nem Robinra gondolok, hanem a kávéházra (Alfréd leül, iszik, lassan elhalkul minden, nézelődik… és akkor BUMM a zene)
Szerintem a Felemelkedés Nolan legjobb filmje a Mementó óta. Talán azért, mert ez egy trilógia lezárása, ami jóval több tér volt adott Bruce Wayne világának a kimunkálására. Emocionális értelemeben ez a film bír Nolan életművében a legtöbb potenciával. Michael Caine remélhetőleg be is zsebeli a harmadik Oscar-ját jövőre, mint legjobb mellékszereplő.
Pár sort a végső konklúzióról, tehát mostantól masszív SPOILER:
A filmben a világon semmi meglepetés sincs. A cselekményszál főbb elemei is az előre megjósolt fordulatokat hozták. Ez a zsenialitásából semmit se vesz el, persze – a filmbuzik hibája, hogy mindent magukba szippantanak értsd a castingot, forgatási képeket (ilyen vagyok én is, nem tagadom) – bár azért eléggé ügyesen titkolták a Talia dolgot, s még így is meglepetés volt számomra.
Bruce/Batman pedig a film végén egy látványos explózió keretében meghal.
Ezt tkp. onnantól lehetett tudni, mikor 2010-ben Nolan hivatalossá tette a harmadik részt. A legendává válásnak van egy kritériuma: a halál. El kell hagynod ezt a világot, hogy halhatatlanná legyél.
Nolan a csodálatos firenzei jelenettel (az egyik legszebb elíziumi szcéna, amit valaha láttam és persze legmeghatóbb is) ravaszul ismét a sokat polírozott interaktív narratívájához nyúl. Akárcsak a Tökéletes trükk, vagy az Eredet esetében tette. Látszólag többféle értelmezést kínál fel. Ez nem más mint egy művész sajátságos szondáztatása a közönségének. “Felhívás keringőre.” Holott a finálé csak egy irányba mutathat, eleve ezt predesztinálja a 75 éves alapmatéria mitológiája is.
Az író-rendező a nagyokhoz hasonlóan bedobja (unikális csehovi eszközökkel: robotpilóta) egy vita lehetőségét, mely szólhat halálról, etikáról, hazugságról, addikcióról, magáról az életről. Azonban szociológiai, pszichológiai és főleg teológiai síkon megközelítve a megváltás/ felemelkedés történetnek nincsenek posszibilis alternatívái.
Cormac: Meglepően pontos képet alkottál a Felemelkedésről. Mindenesetre ha én ilyen nyelvezettel írnék kritikát – és ezt most nem bántásból mondom -, akkor a kutya sem olvasná el a cikket. Filmfőiskolások és szakmabeliek egymás közti kerekasztal beszélgetéseiben megütött hangnemként elfogadott, itt a filmtrailer-en viszont mi csak amatőr, mezei mozirajongók vagyunk, természetesen magamat is beleértve, s hétköznapi nyelvezetünk bizony nehezen vesz bármilyen posszibilis alternatívát.
Mindesetre köszönjük, hogy megosztottad velünk a véleményedet! Az etikai és szociológiai vonala a filmnek nekem is átjött, az általad fölvázolt teológiai síkon bizony eddig eszemben sem volt megközelíteni a sztorit.
Cormac: Remek nyelvezet és meglátások, tényleg, de sajnos én sem értettem speciel csak talán a felét… SE.
Csak annyit akartam mondani – bocs, ha nem voltam egyértelmű, vagy túlzottan tudálékos – hogy:
SPOILER
Bruce/ Batman természetesen meghal a film végén. A firenzei jelenet pedig Alfred látomásaként elíziumi filmbeli metafizikai pillanat. Az a túlvilági hely, ahol a harcosok végül megpihenhetnek.
Bruce Wayne csak így lelhet nyugalomra és békére. A komornyik ezt tudja, ezért is hagyja el.
Persze mi vágyunk az illúzióra – hogy a hős él, miközben ez igaz: él is csak a hitünkben, szívünkben.
Cormac: SPOILER
Az elíziumi teoriád jó ugyan, de szerintem ott bukik meg, hogy a Bruce partnere Selina Kyle, aki él és virul a film végén (plusz feleslegessé és értelmetlenné teszi a mégis megjavított robotpilota részt).
Ha tényleg elíziumi jelenet lenne, akkor halott szerelmével, Rachel-el ülne egy asztalnál.
Persze a te teóriád is elfogadható, és éppen ezért lett zseniális a befejezés.
SPOILER
Megint nem fogalmaztam pontosan.
Ez nem teória. A befejezés totálisan egyértelmű, épp ez teszi tökéletessé. A firenze-jelenet nem a mennyország megtestesülése, vagy hasonló. Elíziumi hangulatú látomás, Alfréd által. Azt látjuk, amit ő akar.
A filmben ennek a párja Bruce Wayne Ra’s Al Ghul látomása, melynek a végén elhiszi – a nézővel együtt – hogy Bane volt a gyermek.
Selina Wayne Batman kiegészülése, Alfréd szempontjából. Nem Rachel. Ki is mondja korábban, hogy meghívhatnák egymást egy kávéra. Itt a komornyik perspektívája a lényeg. Ez az öregember megfáradva, megtörve (mint Wayne korábban) azt látta, amit látni akart, hogy megnyugodjon.
Kevés meghatóbb és tökéletesebb jelenetet láttam életemben, pedig nem 10 filmmel volt már dolgom.
Lássátok is a filmet, ne csak nézzétek!
A robotpilóta dolog kapcsán pedig megint csak azt tudom mondani, hogy nézzétek újra meg a filmet. (különös tekintettel pedig Fox jeleneteire legyetek)
Egyértelműbb nem is lehetne.
A teóriákat meg hagyjuk meg a Holdra szállásnak.
Cormac: Ezzel az a gond, hogy továbbra sem világos, mit keresne az Elysium-ban Selina és maga Alfred. Hiszen mindketten élnek. Ha a film kijön DVD-n – bárcsak ott tartanánk már! -, megnézzük újra!
Miner:
Leírom még egyszer hátha, de utoljára: a jelenet nem a mennyországot ábrázolja! Ez nem a Csodás álmok jönnek, vagy a Ghost című film, amelyek egyértelműen egy a valódi filmben is ábrázolt miliőtől különböző túlvilágot ábrázolnak. Az egyértelmű szón van a hangsúly. Vagy nem a Csillagkapu sorozat, amiben de facto átlépünk egyik világból egy másikba, amelyek markánsan elválnak egymástól. Bevallom nehéz ezt racionálisan leírni, mert bár például az Eredetben is alternatív világokat látsz azok végső soron a film főszereplő elméjének projekciója. Ez Nolan szemlélete. Ergo a Ghost-ban is lehet a Swayze egy projekció, egy csak a Demi Moore képzeletétől függő önálló akarattal nem is rendelkező entitás – kivetülés. Nézőpont kérdése, Christopher Nolan pedig ezzel a metafizikai/ pszichológiai dilemmával játszik filmjeiben. Mert mi az az elízium, mi a túlvilág? Fel kell tenni ezt a kérdést. Ebben a dimenzióban a film ezt követeli. A válasz pedig nagyon egyszerű (Nolan szerint hangsúlyozom, még mielőtt vallásos emberek joggal felháborodnának): egy olyan valami a mennyország, amit az ember képzeletével teremt, hogy megnyugodjon. Az emberi képzelet pedig határtalan. Te is másnak képzeled el, én is. Képzeld el, hogy egy barátod meghal. A barátod. Valaki, aki része volt az életednek, mindennél fontosabb volt a számodra, a legjobbat akartad neki, mindig, mindenhol. De ő magába forduló nerd személyiség volt, kívántad neki, hogy legyen egy barátnője, egy igazi párja, hogy rajta keresztül megtapasztalja a boldogságot. Volt is valaki, akiben úgy láttad, hogy jól illene hozzá, de akár egy csimpánz is lehet az a valaki, a lényeg a boldogság. Megtörsz a barátod elvesztésekor, képzeld el! Ennél jobban maga alatt nem lehet az ember. Nevezzük ezt az érzést, hogy még tovább komplikáljam: a pokolnak: mikor Alfréd a sírnál könnyezik, mintha az infernális tűzben égne. A lélek a nyugalmat kívánja. Lerángatom a földre: Alfréd elmegy Firenzébe, látja a halott Wayne-t Selina-val, visszamegy Gotham-be, ahol látja az élő Selina-t Wayne nélkül. Ez a valóság. Selina él. De Alfred már abban a lelki világban él, ahol ezt csak látszatnak éli meg és valóságnak azt fogadja el, hogy Selina ottani jelenléte átverés, hogy leplezze a hálátlan város előtt Wayne makulátlan boldogságát, ami csak a halálával tökéletes. Persze, hogy él Selina, de Alfred számára Bruce is, hívjuk ezt incepciónak is.
És akkor most itt szerda délután felteszem neked a kérdést kedves “Miner”: Létezik valóban túlvilág?
Értem amit mondasz. Csak nem szeretem
kompi:
“jó”
Cormac: Átjött, az incepció tökéletesen sikerült!
Értem, amit írsz, ez eddig nekem eszembe sem jutott. Jó megközelítés! Ha legközelebb megnézem a filmet, akkor jó John Keating-ként felállok az asztalra (á lá Holt Költők Társasága), és megpróbálom ebből a szemszögből szemlélni a lezárást.
Köszi, hogy megosztottad velünk, tényleg elgondolkodtató!
Cormac!Puzsér válaszokat akar…Nem Te vagy véletlenül?
Szerintem abszolút szubjektív a film vége.Lehet,hogy Nolan gondolataihoz vagy szándékához a Te teóriád áll a legközelebb,de inkább azt tartom valószínűnek,hogy ahogyan az Eredetben is tette,itt is rábízza a különböző típusú,lelki világú nézőkre,hogyan szeretné befejezve érezni a történetet.Ráadásul akármennyire is szabad kezű rendező lett ilyen gyorsan Hollywoodban Nolan,mégis úgy gondolom,hogy ezt a kettősséget azért (is) alkalmazza gyakran,mert ott mégiscsak a profit az úr és teret kell hagyni a konkrét folytatásoknak akár vele,akár nélküle…mégha kissé pragmatikusan hangzik is a dolog:-)
Szerintem nagyon jó volt, főleg a magyar szinkron! A következő részre kíváncsi leszek mivel sorba a Batman és Robin jön..
Viszont, már nagyjából minden megtörtént ezzel a várossal így nem nagyon lesz új mondanivalója a filmnek, HA LESZ persze folytatása..
Hát, a kritika nem lett reális, ez szomorú tény.
Egyrészt a film logikai csúsztatásairól egy sz sem esett, pedig ilyen van bőven. Mondjak példát? Például “Robin” (előre is így nevezem, bocsánat a SPOILERért) Bruce Wayne arcából tudja, hogy ő Batman. Mi ez? minden, csak nem normális. Valaki zárkózott lehet, de az arcából így nem látszik. Ez is gyenge volt.
Amellett egyáltalában nem méltó befejezés. Jó-jó, vannak jó részek is benne, de vontatott, nehezen követhető, és egy csomó helyen szenvedés nézni az emberek szerencsétlenkedését.
A végén a nagy finálé: Rendőrök és bűnözők verekednek. Nagyon szuper. De mi a jó benne? Semmit nem látsz, csak annyit, hogy elindulnak futva egymás felé (minek is, mikor mindannyiuknál volt lőfegyver?), de aztán csak Batman és Bane egyébként nem túlságosan látványos harcát láthatjuk.
Filmként megállja a helyét egy pontozással, ami: 7.
De ez egy Batman film, és van képregényes, rajzfilmes és filmes háttere. És mint egy Batman film, ez egy okádék. Mert hát aki látott már képregényt, az tudja, hogy hogy néz ki Bane igazából. Egy kis animációval ezt is megcsinálhatták volna.
A film egyetlen igazán élvezetes pillanata (pillanatsora, a filmben szétszórva) a szűk ruhába öltözött főhősnő parádés mozdulata, miközben hátulról mutatják. Remek!
Egyszóval: Nem méltó befejezés, egyáltalán nem éri a el a Sötét Lovag szintjét, és pééen, hogy benne van a Batman kategóriában.
A USS Voyager-nek üzenem, hogy ha ez a rész mint Batman-film neked “okádék”, valamint Bane nem néz ki eléggé “képregényesen animáltnak” vagy mifenének, akkor javasolnék némi Dr. Joel Schumacher-féle Batman & Robin terápiát, ami talán helyreállíthatná a schwartz-szintet a deflektorpajzsaidban. Szóval csak hajrá és hosszú, de eredménytelen életet!
Egyébként most tényleg, arra a csillagflottatiszt által is felvetett kérdésre kitérve, miszerint Blake hogyan is jött rá csakúgy magától, hogy Mr. Wayne a Batman: ez így valójában nem is a helyes kérdés. A helyes kérdés ugyanis úgy hangzik, hogy “hogy a fenébe nem jött rá eddig még senki más arra, hogy Bruce Wayne a Batman?”. Mert hát véletlenül nem éppen szinkronban 8 évig voltak eltűnve? Ráadásul ugyanattól a naptól fogva, pláne ugyanaddig a napig? Avagy később a filmben: véletlenül nem éppen egyformán 5 hónapig nem voltak a városban? Nahát! Hiszen a válasz mindkét esetben: igen. Na és? Amúgy meg teljesen mindegy. A TDKR úgy remek, ahogy van. Erről ennyit.
NA egen.
A személyeskedést mellőzzük, nem téged, hanem a filmet kritizáltam. én sem teszek megjegyzést az íróra, csak az írásra. Tehát ezt mellőzzük.
A Joel Schumacher film… Hát, én azt írtam, hogy Batman filmnek ez okádék volt. Ha azzal a két filmmel hozzuk összefüggésbe, akkor visszavonom amit mondtam
Én nem egy zöld és izmos citromra voltam kíváncsi, de nem is egy beszteroidozott hipermakira, aki egy kútban élt.
Azt, hogy ugyanazon a napon kezdtek el hiányozni, vitatnám. Erre nézvést nem volt utalás. Ennyire azért nem ostoba Brucie.
Én nem kívánok sem eredménytelen, sem hosszú életet, de azt sem írnám, hogy végezd be hamar
Nos kövezzetek meg, de én nagyjából egyetértek az előző hozzászóló véleményével. Nagyjából.
Először is az a “mindenki hirtelen rájön mindenre” dolog nekem is nagyon szúrta a szememet és az, hogy ez teljes természetes/a hogyanra semmiféle válasz… enyhén szólva is furcsa. Na ennyi.
Végül is az egész film a “legyen már vége” hatást keltette bennem nem azért mert untam volna hanem azért mert a rendező unta már és nekem az jött át, hogy már nagyon beakarta fejezni az egészet. Ami persze a film játék idejét nézve elég durva, de mégsem érzem elég tartalmasnak… ez teljességgel paradoxon.
Az a problémám, hogy nem tudom megfogalmazni az egészet úgy ahogyan szeretném ezért nem is teszem. Annyi a lényeg, hogy kaptunk is valamit meg nem is. Aki érti-érti aki nem az nem.
Ha nagyon elfogult lennék és az előző részt venném alapul (ami 10/10) akkor valószinűleg én is 9 pontot adnék rá, de valamiért most nem vagyok az és, ha önmagában nézem a filmet akkor 10/7, de a zene miatt és csakis emiatt adok rá 7,5 pontot.
Én is azok közé tartozom, akiknek csalódás volt a film. Egy Batman mozihoz képest nagyon kevés volt benne a látványos rész és azok sem kiemelkedőek. Kivéve talán a repülős jelenetet az elején. Ami viszont legjobban zavart a filmben az a vágás volt. Egyszer Batman itt volt, aztán meg amott. Néha csak kapkodtam a fejem. SPOILER.
Egyik jelenetben legyőzi őt Bane, de a következőben már a börtönben van kitudja hol. Kimászik a börtönből, aztán legközelebb a megközelithetetlen városban van. Egyik pillanatban még Blake-el beszélget, a másikban meg a repülővel lövi szét a romhalmazt, utána megint Blake-el dumál.
Hát úgy néz ki Cormac kolléga állítása megdőlni látszik, bármilyen szépnek hangzott is. Mai hír hogy Michael Caine megerősítette, nem egy elképzelt jelenet volt a végén a firenzei találkozás, hanem ott voltak, élnek. Tehát Batman nem halt meg, él. Azt hiszem végleg lezárta a vitát.
És bármennyire is esetleg a pénzhajhászás miatt lesz így, az esetleges folytatások miatt, én személy szerint örülnék ha legalább még egy részben láthatnám a főhőst. Mert azért bárki bárhogy fikázza is a filmet, arra amire született, a szórakoztatásra, egy jó mozira, arra tökéletesen megfelel.
Caine kijelentése komolyan vehetetlen. Persze ettől a fickó még nagyszerű színész.
Na, megnéztem annó mozisba, most pedig megnéztem dvd-n.
Nagyszerű alkotás, három dolog miatt nem helyezem a 2. rész elé. Ebből a háromból kettő nem annyira zavaró, de a harmadik esemény számomra teljesen lehúzza ezt a részt.
(SPOILER VESZÉLY)
Először: Bane kaphatott volna több szerepet is.
Másodszor: Semmi végső harc, semmi nagy halál előtti monológ, vagy valami hasonlóan jelentős esemény, ami méltó lenne Bane-hez. Egyszerűen csak egy villanás, a csaj berobban, és lelövi. Ennyi volt Bane.
Harmadik: Az előző két esemény kb semmit nem húzott le a film értékéből, csak kis hiányosságként elkönyvelendő. De ez… Ez teljesen lehúzta a filmet(számomra). Ha egy perccel hamarabb fejezik be, ez a LEGJOBB film, amit eddig láttam. Ahogy felvezetik, Batman elrepül a bombával, mindenki szomorú, ő hősből mártírrá válik. Egy bomba, ami képes elpusztítani egy egész várost, de ő kirepül vele, mutatják 5 mp, és felrobban. Aztán BUM! Batman meghalt, megemlékeznek rá, szobrot kap, a családi kastély árváknak ad otthont. És a film nagyszerű! Ennyi, és kész… de ó nem, mert az amerikai álomban Batman nem halhat meg… Miért kell mindig ragaszkodni hollywoodi sablonhoz? A jó totális győzelme, legyen az bármekkora képtelenség -.- Így Bane teljes vereséget szenvedett, ami nem méltó a hozzá.
ssssssssszar
Szólj hozzá te is!
Felhívás
Kiemelt cikkek
Hirdetés
Heti mozibemutatók – 2013. május 9.
Legutóbbi hozzászólások
Filmtrailer a Facebookon
Blockbuster
Kiemelt partner
Archívum
Legnépszerűbb bejegyzések
Kategóriák
Legutóbbi bejegyzések
Legtöbb komment
Címkék