A csodálatos pókember kritika
A csodálatos pókember kritika
Fölösleges reboot…
Írta: Kenobi
A XX. század comics képregényhőseinek kalandjait manapság filmre vinni olyan dolog, mintha a tuti nyerő paripára tenne valaki az ügetőn. A buktának igen valószínűtlen az esélye, bár az igazat megvallva, ebben a kategóriában is láthattunk már olyan alkotást, amely enyhén szólva elvérzett. Ám A csodálatos pókember egyáltalán nem sorolható ez utóbbi képregény-filmadaptációk sorába. Ezt a tényt pedig semmi sem támasztja alá jobban, mint az elmúlt napok bevételi adatai. A film producerei már vörösre dörzsölték tenyerüket a szemük előtt kattogó számokra, s láthatóan nem a szívbajosabb fajtából valók: húztak egy merészet. A rendezéssel megbízott Marc Webb második mozis nekifutását biztos kezekkel vezényelte le. Utálatosan kifejezve, Pókemberből könnyű kasszasikert varázsolni.
Ez persze károgás a négyzeten, és nem is igaz teljesen. Az azonban kellemetlen meglepetésként érheti az új pókhálóban reménykedő nézőt, hogy Peter Parker legújabb kalandjai nagyon is kitaposott ösvényen haladnak, Sam Raimi korábbi Pókember filmjét cifrázták, színezték, turbózták fel, kinek hogy tetszik. Talán a sztoriban jobban próbálták a képregény fonalát követni, futólagosan a felszín alatti mélységet karcolni. Talán a karakterábrázolások voltak számukra fontosabbak, talán a hőség mehetett az agyamra, azért írok ilyen hülyeségeket. A végtermék ennek ellenére egyszerű lett, mint az egyszeregy. Az az érzésem, hogy a felhőkarcolók falain kapaszkodó, pókfonálon repkedő főhősnek gonosz ármánykodások ellen irányuló harcát bemutató újraindítás az alkotók minden előzetes ígérete ellenére sem forgatja ki magából a szuperhős világot. Nyilvánosan olyat leírni, hogy A csodálatos pókember egy rakás szerencsétlenség lett, egyetlen firkász sem meri bevállalni. Meg valótlanságot is állítana. Kétségtelenül remekül összerakott és látványos alkotás, amit szépen bekajált a nép, s amely filmet kezeljük helyén. Azért a hátsó agytekervényben mocorog a kisördög, vajon mi értelme volt elkészíteni? (Naná, a pénz.) Mert a lényegét illetően szinte semmi nem változott, csupán apróságok. A főhősről letépték a gatyát, s kapott egy divatosabb pókmaskarát. További örömünnep, hogy a nyáladzóan bárgyú Tobey Magurie-t cserélték le egy hangyányit karizmatikusabb séróra.
Ezért a sztori féloldalas ismertetésével nem is rabolnám az időt. Itt a film ADATLAPJA csupa nagybetűvel, ahol az összes információ megtudható. A lényeg természetesen nem hagyható ki: a pókcsípés. Mi pedig sejthetjük, piros-kék álruhás szuperhős lesz a folyamat vége, sebaj, megesett már mással is!
A kulcsfigurát alakító Andrew Garfield számomra nagy talány. A közösségi hálóban nyújtott alakításáért jó páran hasra estek tőle – a sorok írója talán kevésbé. Tehetséges színész, van a gyerekben puskapor, előtte fényes jövő. Hálószövő ugrabugraként igyekeztek mélyebben ábrázolni. Nem lúzer, nem is anyámasszony katonája, s hál’ Istennek, nem is egy nyálgép. Fejlődik, elvei vannak, mégis a Pókember figurája mintha idegen lenne számára. Játéka nem lökött hanyatt, leginkább a színészi vénán láthatóak lyukak, s a filmes rutin is hiányzik kelléktárából. De ha már itt tartunk, Marc Webb eddigi rendezései megegyeznek fülei számával. Egymásra talált a két zöldfülű.
Hősünk szívéhez közel álló Stacy (Emma Stone) szép is meg copfos is. Meg szőke is, mégsem a tipikus filmbéli buta liba. Sőt, okosnak is tűnik – ritkán előforduló filmes állapot. Leginkább csizmái tettek rám mély benyomást: térdig érő és nyakig érő. De annyira, ha a zsiráf felhúzná, tőkéig érne.
Persze, brillírozhatnak rogyásig a szereplők, gyanítom, a bizonyítványban majd a látvány kap egyedül jelest. A csodálatos pókember (Tényleg, mitől is csodálatos?) a jó és a rossz küzdelméről marad meg a köztudatban. A felhőkarcolók közötti repkedések és a Gyík elleni küzdelem egyértelműen tereprendezést kiváltó tényező, a film legélvezetesebb pillanatai, ami 3D-ért kiált. A térhatás a fenti jelenetekben simán dobott a végső értékelésnél. A magasság mélység ördögi párosa szédülést, hányingert okozhat, komolyan mondom, annyira jó. Kár, hogy a maradék, vagy másfél óra térhatás szempontjából parasztvakítás.
Egy szuperhősfilm annyit ér, amennyit a gonosza! A Gyík sajnálni/utálnivaló antiként egyáltalán nem betonozott be emlékeimbe. Tetteire és logikájára a Pókember filmek elvárásai szerinti maszlagok vonatkoznak. Hiányzik belőle valami, amitől komolyan venném. Mélyen szántó gondolatokat és indokot ne várjunk tőle. Forró nyárestéken úgysem szeret a néző agyilag leizzadni, inkább hűsölni menekül a klimatizált moziterembe. Mehet hát a komoly köntösbe csomagolt rizsa, a tudományos halandzsa, bla-bla-bla. Külsőre sem az az igazi rémség, egyáltalán nem félelmetes, se nem fajsúlyos, inkább…
A csodálatos pókember értékelés: A film készítői sajnos nem tudtak magasabb fokozatba kapcsolni, ezért a Pókember beígért újjászületése – ebből a szempontból – elég nyögvenyelősre sikeredett. Szinte végig a 2002-es film járt az eszemben, óhatatlanul hozzá hasonlítottam. Mind a szereplőit, mind a történetét. Látványát, rendezését, satöbbi. A végeredmény eléggé felemás. El kell ismernem, simán egyszer nézhető produkció lett és annyira nem is rossz. Látványvilága és a pókfanok szeretete röpítheti a csillagokig. Leírjam röviden? Fölösleges reboot…
Értékelés: 7/10
A csodálatos pókember filmadatlap
További cikkek a témában:
- A csodálatos Pókember – még két kép Gyíkról Bár láthattunk már jobb beállítást is róla, két új képet...
- A csodálatos pókember bannerek Három új banner érkezett a Marc Webb által újragondolt pókember...
- A csodálatos Pókember új háttértörténete A legutóbbi előzetest követően napvilágot látott néhány új információ A...




Meg kéne lesni,de idő hiányába….
Majd meglátjuk.
Úgy tudtam, hogy ez lesz… Azaz fölösleges reboot. Szerintem is az.
Szerintem fantasztikus lett es nagyon jo szineszek voltak:P
Hozzátenném, hogy Emma Stone magyarhangja /Parti Nóra/ véleményem szerint botrányosra sikerült. Kevés filmnél akartam elhagyni a mozitermet, de itt simán felötlött bennem a gondolat. max 5/10.
A film szenzációs, szerintem semmit nem rontottak el a készítők. Így kell Pókember mozit csinálni!
Nekem az előző részekhez képest egy érettebb, hangulatvilágában sokkal elkapottabb filmnek jött le A csodálatos pókember.
Ha sikerülne tartani a szintet és egy normális gonoszt keresni a második részre, akár még A sötét lovaggal is egy lapon lehet majd emlegetni.
Mondjuk a lap alján lábjegyzetnek:)
Engem személy szerint nem érdekel a “fölösleges ribútolás”,holnap irány a mozi!!!
én pókember fan vagyok, és nekem 10/10
:):)
az a baj ezzel a kritikával, hogy aki írta… az összehasonlítja a legelső pókember filmmel… kíváncsi vagyok, hogy akkor mit írna, ha ez lett volna az első pókember film.
@fcbnandi
Bárcsak ez lett volna!!! :S
fcbnandi: Jó a kérdésed. Arra én is kíváncsi lennék… De van Pókember film, méghozzá nem is oly régről, talán tíz éve készült. Ezért is tartom fura felfogásnak az ily gyors újraforgatást. A pontozásoddal sem akarok vitába bonyolódni, hisz elismerted, rajongó vagy.
De ha 10/10 Nálad a film, akkor mennyit adnál a Nolan-féle Batman mozikra, vagy akár a Bosszúállókra? Mert nem egy ligában fociznak…
Szerintem jó filmre sikeredett. Habár én pókember rajongó vagyok, mégse 10/10 mert azért be kell ismerni vannak hibái, de a cikk írója, kicsit túlságosan lehúzza. Már abból is látszik, hogy csak a hibát keresi, hogy végül Gwen csizmáját is ennek hozta fel. Gwen magyar hangja valóban nem lett jó, végül lefogadtam, de remélem a 2. részbe sikerül jobb hangot találni. A film szerintem sokkal komolyabb mint a triló, de épp ez benne a jó. Negatív dolog, hogy a “Nagy erő nagyobb felelősséggel jár” és a “Üdvözlettel a közkedvelt… stb” idézet nincs benne. A színészek pedig mind remekül játszottak. 8/10
Emma Stone-t bűn szinkronizálni – olyan szexi, mély, búgó hangja van :]
Inkább eredetiben nézem majd meg.
prolab-nál a pont
prolab +1
Sajnos megfigyeltem es elegge idegesito kezd lenni, hogy barmennyire is ertekeljenek egy filmet, ugyis a legtobb a negativ kritika benne. Vasarnap nezem meg, azutan meg irok. En mar csak azert is jobban ertekelem ezt, ha meg nem is lattam, mert kozelebb all a kepregenyhez, ahonnan vegulis ered. Bar Betty Brant volt Peter elso baratnoje, de Gwen akkor mar kozelebb all, mint az elozo trilogiaban megjelent Mary Jane. En amit a legjobban szeretnek, ha a Veszmano tortenetet filmesitenek meg, valamelyikotok olvasta a Magyarorszagon is megjelent torteneteket? Ugy a 20-as reszekben volt.
Reális kritika. Mostha, nem lenne reboot nem kellene mihez hasonlítani. Így van hasonlítási alap, tehát kötelezőnek érzed valamihez hasonlítani. Teljesen reális ez a 7 pont. Egy élményt ad az biztos, de sokkal kevesebbet adott mint a Bosszúállók, a Batman-hez képest ez meg semmi se lesz. A fanok a magasba emelik, a többiek majd tartják középszinten. Pénz lesz belőle, de tényleg fölösleges ez a reboot, pénzhúzás a köbön. A szinkronhanggal énis gondban voltam, nagyon irritált, bár ezt az értékelésnél nem vettem figyelembe.
Szerintem az a baj, hogy manapság már mindenki úgy áll hozzá a dolgokhoz, hogy FÚÚÚÚj de szar, 5 évvel az uccsó Pókember film után már reboot!!! Mindenki csak újrahasznosít, nincsenek új ötletek, bla bla… Ezzel az a baj, hogy a stúdiók sem poénból porolják le újra és újra jól jövedelmező darabjaikat, hanem mert erre van kereslet. És ezért elsősorban a nézőket kell hibáztatni, nem a készítőket. Mert hát próbálnának ők kecsegtetni minket új ötleteikkel de csak bukást bukásra halmoznak…. A Pókember trilógia teljesen kifulladt, sem a rendező (Sam Raimi) sem a színészek nem akartak még egy filmet, tehát ha készül egy 4. rész, az csak szar lehetett volna. A Columbia elsősorban nem Lucas-módon akar minden elképzelhető módon pénzt kifacsarni onnan, ahonnan már nem is lehetne (csak annyit kellett vna tenniük h átkonvertálják az eddigi 3 részt 3Dbe és máris repkedtek volna a dollármilliók), hanem, mondhatni “azzal gazdálkodik, amije van”. De azzal nagyon jól. Az új film nagyon jól kiaknázza azokat a lehetőségeket, amelyekkel a trilógia nem élt. Hangsúlyossá válik pl. Peter szüleinek múltja, Gwen Stacy végre fontos karakterré válik… Ilyen körülmények között tehát én azt mondom, nem árt kikapcsolni az agyunkat mozizás közben és elvonatkoztatni a korábbi filmektől. Arra kell koncentrálni amit kapunk, mert az amúgy nagyon jó, szórakoztató és pofátlanul látványos. Egy igazi nyári blockbuster, az igényesebb fajtából. Andrew Garfield és a mindig imádni való Emma Stone persze nem rendelkeznek sokéves tapasztalattal, nem is mindig pontosak, de ez nem is baj, mert mindketten energikusak, árad belőlük a frissesség, és könnyű velük azonosulni.
Óh és a kritikában feltett kérdésre, bár nem tom h ezt ironikusan v komolyan kell-e érteni, de azért leírom: A The Amazing Spider-Man az egyik legrégebben futó Pókember cím, ami nálunk Csodálatos Pókember keresztségben jelent meg, és több különböző Póki sorozat is ezzel a címmel futott nálunk (Amazing, Ultimate) szóval innen a cím. Ugyanúgy, mint annak idején A hihetetlen Hulk-nál.
Hogy felesleges reboot vagy sem, egy pozitívuma már van a történetnek, még pedig Stacy (Emma Stone)Peter Parker első igazi nagy szerelme M.J. előtt. Ha még a történetet megfelelő hitelességgel írják/készítik el akkor okés is. De majd meglátom, megnézem, de nem moziban, mert nem tudom, pedig egyszer legalább meg kéne moziban is nézni.
Fölösleges reboot? Már mitől lenne az. Aki ismeri a pókember eredeti történetét az nem így reagálna a dolgokra.
Véleményem szerint sokkal jobb film lett mint a régi trilógia mert ez hű maradt a képregényhez és nem egy buta történetet hoztak létre. A látvány nagyon ott volt, szépen ki lett dolgozva minden apró részlet és a szereplőkkel se volt semmi gond.
Kizárólag ezt a filmet moziban 3D-ben érdemes megnézni! Aki meg kamerás felvételben akarja annak biztosan nem fog annyira tetszeni se mint a kritika írójának.
van egy olyan sejtésem hogy ez azért készült hogy pokember benne legyen a bosszúálok 2-ben
trubass:
Két külön stúdióról van szó, a Disney-ről és a Columbiáról így nem tartom valószínűnek a dolgot. Ha mégis kötnének valamilyen különleges szerződést akkor a Columbia nyilván csak úgy menne bele, ha Pókember lesz az egyik leghangsúlyosabb szereplője a filmnek, viszont ő nem képezi olyan szerves részét a csapatnak, hiszen csak Az Új Bosszú Angyalai megalakulása után csatlakozott, szal kicsit hülyén jönne ki ha háttérbe nyomná Kapit vagy Vasembert.
Szerintem megérte újrakezdeni mert a színészek a helyükön vannak, Peter Parker nem szerencsétlenkedik annyit mint Tobey Maguire annak idején. 3 részen át csak a szerencsétlenkedést láttam. Mary Jane-el amit levágtak az valami szörnyű volt ezért utáltam az előző trilógiát a szereplők és a szerelmi szál miatt és a sok szerencsétlenkedés bla bla bla… James Franco, rád nem vonatkozik mindez!
Az egyetlen jó karakter. El kell fogadnunk, hogy újrakezdték a dolgot az elejétől és igen elsütöttek sok dolgot amit már láttunk korábban. A 2. részre minden adott lehet, mert ott már új dolgokat tudnak mutatni amit még nem láttunk. Kell egy rendező és kész. Ennek a filmnek még annyi baja volt, hogy megint csak rosszul választottak főgonoszt és a gonoszt se láttuk annyira gonoszkodni :/ és a new yorki rendőrség jobban megnehezítette pókfej dolgát mint maga a gyík
Várom a 2. részt! 10/7 (ami nem rossz!)
Nem tudom mennyire szoktatok játszani, de ott van az Assassin’s Creed… az első részben felépítettek valamit a fejlesztők, a második részben már minden adott volt, csak jól kellett keverni a kártyát
és a 2. rész jobban is ütött.
Ha ezt vesszük a Nolan-féle Batman is egyféle reboot.
Elvégre hány Batman film volt már eddig??!! Ugye – Ugye
Ő a maga szája-íze szerint formálta a karaktereket.
Jokert is játszotta már más nem csak Heath Ledger.
Szóval nincs miről beszélni… Hagyjuk is ezt a Reboot kifejezést.
Arról beszéljünk, hogy jó-e a történet, a látvány, színészek, stb.
Persze ha folytatták volna az előző “szériát” és lett volna egy negyedik rész az se lett volna baj. De szerintem így se lesz rossz.
Aki szereti az ilyen típusú filmeket (Batman,Superman,Ironman,Spiderman) az szeretni fogja ezt is.
A mai technológiával olyan dolgokat tudnak megcsinálni amiről 10-15 éve csak álmodoztak, és ha így egy jobb film jön létre ám legyen.
És valljuk be egy szuper képességekkel rendelkező főhősnek azért “hitelesnek” kell lennie.
Jó tudom…nem csak a látvány a lényeg hanem a sztori is.
Szóval lehetne ezen hosszasan vitatkozni….
Mivel én nem láttam az előző pókember filmeket, nekem nagyon bejött.
Pedig teljesen korrekt kritika én sem mondhatnák mást a filmről. Ez van. Mondjuk, ha nem láttam volna az eredetit jó párszor akkor lehetségesnek tartom, hogy tetszett volna, de így… NEM. Ami a legjobban hiányzott az egészből az a régebbi részek hangulata meg a szereplők meg stb. minden ami addig a pókember filmeket jelentette számomra. 100% hogy nem fog bekerülni a gyűjteményembe nem úgy mint az eredetik.
@Neo / Hiányoznak a régi szereplők?
Én azt kívánom bárcsak ne láttam volna az előző pókfejt és főszereplőit (tisztelet egy két színésznek)
Peternek az apja anyja miért hagyta el őket végül is?
Meg a filmbe utaltak h a Conors vmit nem mondott el a fiúnak az apjárol az mi lett volna?…h beleültette a pókgént?
Harmat gyenge film volt. Az tény, hogy Andrew Garfield “jobb” pókembernek mint Tobey Maguire, de az előző trilógia kenterbe veri ezt a filmet.
A 2002-es 1000X jobb mint ez…ez tök uncsi ahhoz képest
Nem ertem, akiknek nem tetszett miert nem, hogy jobb-e a regi, mint ez? Nem, miert lenne jobb?? Nem is hasonlitanak igazan, mint ahogy azt a kritika irja, amennyire meg hasonlitanak, hat persze, hisz igy lett Peter Parker Pokember, mennyire maskepp kellett volna elmeselni ezt?? szereplok mindenkepp jobbak, kar, hogy Jonah Jameson nem szerepelt meg ebben a reszben de tetszett, hogy probaltak jobban hasonlitani a kepregenyhez, meg Pokember viccesebb volt mint ahogy szokott. Maguire semmi volt ehhez kepest. Ami nem tetszett es egyik szuperhosos filmben sem tetszik, hogy allandoan tobben megtudjak a titkos szemelyazonossagukat…… A Gyik is teljesen rendben volt, mi az, hogy nem volt eleg eros ellenfel meg ilyenek? Ugy dontottek, hogy ebben a filmben o lesz az ellenfele es nem egy olyan aki mar szerepelt korabbi reszekben es kesz. Ami meg ultra el volt szurva az elozo filmekben az elobb Mary Jane aztan Gwen Stacy…. na aztan…… olvasta a rendezo a kepregenyeket?? Na meg most vegre volt halovetoje Pokembernek ahogy lennie kell. En remelem folytatjak.
Nos, azt hiszem az egyértelmű, ha ez lett volna az első pókember film, akkor nyilván egy, a 2002-es filmhez hasonló, ha nem ugyanolyan filmet kaptunk volna, jobb látvánnyal persze. Így nem csoda, hogy kicsit más, mi értelme lett volna ugyanolyat csinálni. A hangulatvilág talán komolyabb, bár a karakterek aligha. Sok a vita, hogy melyik színész jobb pókember, hát személy szerint Tobey Maguire nekem jobban bejött és nem azért, mert nyálasabb, hanem mert szerintem jobb színész. Legalábbis egyelőre.
És pont azért, amiért ez nem az első rész, gyorsabban zajlanak az események, felületesebb a sztori az átváltozás, és az utána lévő “gyakorlás” részeknél. De ez érthető, csak túl gyorsnak érzi az ember. Persze volt egy-két mókás jelenet, ahogy ügyetlenkedik és nem bír az erejével. Ebből is látszik hányféleképpen meg lehet valósítani egyetlen történetet. A gonosszal nem volt bajom, elsőnek pont jó, de reméljük lesz jobb is. A színészekkel nem volt gond, egy ilyen filmnél mondjuk nem is ez az elsődleges. Jobban tetszett volna, ha az eredeti történethez készítik a filmet, és nem az ultimate sorozathoz.
Spoiler:
Ami tetszett:
Nem tipikus szuperhős film, konkrétan a szuperhős szó el sem hangzott a filmben. Gwen magyarhangjával sincs semmi bajom, sőt, nem tudom miért rinyáltak miatta oly sokan. A látvány magáért beszél, remek kameraállások, és jelenetek vannak benne, bár néhol kicsit sok a vágás. Tetszett, hogy pókember beszólogat, és a pókháló megvalósítása is.
Ami nem tetszett:
A 2002-es verizó valahogy jobban össze volt rakva. Nem tetszett, hogy pókember nem használja ki a kiépességeit, de persze lehet ezt a tapasztalatlanságára fogni. Bár akkor is furán nézett ki, hogy pókember futva menekül néhány gazfickó elől, és alig tudja lerázni őket. Ugrani szinte teljesen elfelejt, pedig ez alapvető tulajdonsága, amire a korábbi részekben figyeltek. Több esetben is észrevehető a “pókösztön” hiánya. Emma Stone-nak miért kell 17 évesnek lennie? Miért jó az, hogy az utóbbi évek filmjeiben tizenévesek a szereplők? A sztori lehetővé teszi, hogy akár annyi idős is lehessen, mint valójában, vagy esetleg 1-2 évvel fiatalabb. Na de 17? Nagyon távol áll a mai 17 évesektől, csak azért írom. A gördeszka erőltetését feleslegesnek érzem. Kenobival értek egyet, valahogy nem passzol a pókember szerep ehhez a Garfield gyerekhez, pedig bíztam benne.
Ennyi hirtelenjében. Összeségében nem rossz film, valószínűleg még meg fogom nézni egyszer. Többször nem hiszem. A régebbi jobban bejött, bár akkoriban nagyobb élmény volt számomra egy ilyen film. Mindezek ellenére várom a folytatást.
7/10
Szerintem a legnagyobb kérdés ezzel a filmmel kapcsolatban,h melyik korosztályt célozták meg.
Én úgy érzem -27 éves fejjel- ,h a tizenévesek voltak elsősorban megcélozva.És szerintem nekik ez tetszhet is.Tinik a főszereplők sok benne a “Hollywood” gondolok itt olyasmikre,h már lassan a fél városnak megmutatja az arcát a Pókember,mikor a darusok segítenek neki haladni mikor sérült ilyesmik.Ez a dolgok véleményem szerint pont olyanok amikkel a tiniket megfogják.
Ha tényleg nekik szánták akkor elérték a céljukat.
Megmondom a frankót én speciel egy kiforrott Pókember filmet szerettem volna látni,ahol nem a “Hollywood” sztorié a főszerep hanem egy jó történet amiben nincsenek elkalandozások,nincsenek félreérthető dolgok.Ahol Pókember úgymond profin végzi a dolgát a maga sajátos viccelődős-csipkelődős stílusában.Ahol a gonosz az gonosz.Nem gonoszság elkapja és a végén “hős” lesz mert eszébe jut,h ő is lehet jó.Ezt a “hibát” az elődök is elkövették az Oktopusz sztori végén.Ezenkívül a kinézete a Gyíknak sem volt igazi,vagyis pontosítok a fején kívül minden jó volt,de ettől az emberi fejtől valahogy nem lett igazán rémisztő.Szerintem a fejének is “gyíkabnak” kellett volna lennie.
És ami egy másik negatívum számomra,h igaz,h képregény,fantázia sztori,de az a realitás része lehetne sokkal hitelesebb mikor pl a Gyík feltűnik a hídon van egy kis rohangálás,de utána az egész hídon egy ember van a kisfiával,de rendőr se tv-s helikopter vagy ilyesmi.
És már előttem is említették,h előfordul mikor a Pókember az utcán futva menekül,kicsit lehangoló ez is.
Valamit az ahogy Pókember lesz.Gyors,semmilyen,elkapkodott.Az előző filmben ez sokkal jobban volt megoldva.Szerintem ezzel a résszel többet kellett volna foglalkozni a filmnek.
És ha már azt a megoldást választották,h saját magának készíti a hálóját azt sem egy fél perces kis jelenettel kellett volna elintézni.
És most a másik oldala.
Az eddig felsorolt “negatívumok” ellenére azért nem mondanám,h nem érte meg ez a film.Szerintem az a része amikor a Pókember harcol,küzd az nagyon nagyon jól el lett találva fürge,ugrál,mászkál mindenhol.És a beszólogatási is nagyon ott vannak ez sokkal jobban el lett találva mint az előzőekben.És mikor a hálón közlekedik a városban az már márt tökéleted a kiabáló hang,ahogy a lába és a keze áll akár csak a képregényrajzokon.Ez a része szerintem tökéletesen el lett találva.
És az a jelenet mikor az ő szemszögéből láthatjuk,h közlekedik a háztetőkön,épületről épületre és mikor átlendül az egyik felhőkarcoló ablakára és a kamera is úgy huppan az ablakra szerintem tökéletes.
Még a pókösztönt említeném hiányosságnak azt valahogy bele kellett volna tenniük és akkor ez a része a dolgoknak 100-ból 110 nálam.
Nekem vegyes érzéseim vannak így a filmről,de én felesleges reboot-nak semmiféle képen sem nevezném.
Remélem,h a következő részben már félig meddig az én ízlesvilágomnak készítik majd a filmet.Ehhez csak a fent említett dolgokon kellene változtatniuk.
Schumacher-nek üzenem amiért fel volt háborodva h elöbb Mary Jane utána Gwen Stacy lépett a színre, h ez reboot tehát újra indították, és a rendező jobban hasonlítja a filmet a képregényhez akkor jól csinálja (már amennyire) ugyan is elsőnek pókember párja Gwen volt csak azt a zöld manó megöli, utána jön Mary Jane. De javítsatok ki ha tévedek!
Már megint…nem inkább még mindig?Pókember…hjajj.
Miért nem tudják békében hagyni szerencsétlen nyolclábú kétlábút? Számomra már az első Toby féle Pókember sem tetszett. A két főszereplő szörnyű bénán megírt,és kidolgozott illetve nem kidolgozott karaktere, ezek megformálóinak játéka mind csak idegesített. Eddigi összes pókica filmnél az értékelhető karakter, és jó színészi alakítással rendelkező élőlény a fő gonosz volt.Az első és második Zöld manó/goblin, mindkettő remek volt. Szerethetőek voltak, megértettem az “őrületüket”. Aztán jön az új csillogóbb Pók…és könnyedség száll meg. Nem jó film,illetőleg nézhető de nem több. Azonban jobb mint elődei. Ám amíg őseiben remek fő gonoszokat kapott a Pók, addig itt harmatosra sikeredett. A legjobb Pókfilm olyan lenne, hogy össze kellene keverni az első a harmadik és a mostani új Pókembert.
Mint képregény adaptáció…nos az új film hozható ki győztesként, és ez bizony pozitívumként írható fel természetesen.
A Pókember mint képregény népszerű volt és az, és lesz is minden bizonnyal. A képregényekben a Pók sokkal mélyebb és sötétebb és ezt a filmek szerintem nem tudták annyira visszaadni. Talán a harmadik és az új Pókember.
Összességében a reboot nem rossz. De épp ez az, hogy semmilyen. Fölöslegesnek azért nem mondanám, mert ebből lehet építkezni. Ha lesz következő Pók talán jobb lesz.
Fölösleges reboot, de azért 7/10….
Hetes? Ez? Ez a film hemzseg a hülyeségektől, meg a logikai bakiktól. Hármast lehet adni neki egy kis jóindulattal de többet nem. JézusMária.
Szólj hozzá te is!
Felhívás
Kiemelt cikkek
Hirdetés
Heti mozibemutatók – 2013. május 9.
Legutóbbi hozzászólások
Filmtrailer a Facebookon
Blockbuster
Kiemelt partner
Archívum
Legnépszerűbb bejegyzések
Kategóriák
Legutóbbi bejegyzések
Legtöbb komment
Címkék