Címkék Ezekkel megcímkézve: "X-Men: Days of Future Past"

Címke: X-Men: Days of Future Past

Az X-Men sorozat legfontosabb filmje született meg Az eljövendő múlt napjaival, melyben nem kisebb feladatot valósítanak meg az alkotók, mint hogy egy produkció keretein belül generációkat hoznak össze. A nagysikerű Elsők és a korábbi X-Men filmek világa eggyé válik, s ez az összeolvadás nem kevesebbet követel meg, mint egy apokalipszist. S természetesen újabb nagyszerű múltidézést! Bryan Singer bebizonyította a lehetetlent: a párhuzamosak idővel találkoznak!

A mutánsok köztünk élnek. Ez így volt a múltban is, és így lesz a jövőben is. Legfeljebb nem ebben a sorrendben. Az alternatív jövőt, a mutánsok és emberek közti háború újabb fejezetét bemutató filmben az X-Men-mozik mindkét generációja játszik: a több, egymást keresztező idősíkon bonyolódó történetben Xaiver professzor tanítványainak nemcsak az emberekkel és az emberekben örök ellenséget látó mutánsokkal kell megküzdeniük – immár robotokat is bevetnek ellenük.

Még egy mutáns felbukkanására számíthatunk az X-Men: Jövendő múlt napjaiban. Bryan Singer korábban elmondta, hogy az eredeti trilógiában megismert karakterek nagy részét visszahozzák, így többek között Magneto, Charles Xavier, Kolosszus, Vihar, Kitty Pryde, Farkas, Bestia is benne lesz. A rendező twitter oldalán tette közzé, hogy Higanyszál szintén feltűnik, aki nem más, mint Magneto egyik fia és nagy sebességgel képes mozogni.

A NewsWeek újságírója Montrealba repült, majd arról adott hírt, hogy a járaton Halle Berryt és James Marsdent látta. Montrealban zajlik az X-Men: Az eljövendő múlt napjai forgatása Bryan Singer vezénylete alatt. Halle Berry ismét eljátszhatja Ciklont, viszont eddig arról nem esett szó, hogy James Marsden visszatér-e Küklopszként. A színész által játszott karakter elvileg meghalt az X-Men: Az ellenállás vége filmben....

Nincs elég mutáns még az X-Men: Jövendő múlt napjaiban? Úgy tűnik, nincs. Adam Canto twitterén írta ki, hogy bekerült a mutánsfilm folytatásába, még egy képet is kitett magáról, amint Bryan Singerrel, Patrick Stewarttal, Ian McKellennel és Shawn Ashmore-ral nézi a Montreal Canadians hokicsapat játékát.

Múlt héten még csak kósza pletyka szintjén emlegették, tegnap azonban Bryan Singer hivatalosan is megerősítette a hírt, miszerint Halle Berry is csatlakozott a X-Men: Days of Future Past stábjához, azaz Wolverine (Hugh Jackman), Vadóc (Anna Paquin), Magneto (Michael Fassbender/Ian McKellen), Mystique (Jennifer Lawrence), Beast (Nicholas Hoult) és Xaviér professzor (James McAvoy/Patrick Stewart) után Ciklon is biztosan benne lesz a csapatban....

Bryan Singer producer tegnap megerősített a hír, hogy a X-Men: Days of Future Past, azaz az "elmúlt jövő napjai" címet kapta a tavaly bemutatott X-Men: Az elsők folytatása, amivel a képregények azon sztorivonalára utalnak amely egy alternatív jövőben játszódik. Ebben az idősíkban a Brotherhood of Evil Mutants, egy gonosz mutánsokat tömörítő szervezet megölt egy igen fontos szenátort, ezért az emberiség totális háborút indított ellenük, létrehozva a Sentinel nevet kapott óriási, szinte legyőzhetetlen robotokat, melyek egyetlen célja a mutánsok levadászása.
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,045RajongókTetszik
1,518Feliratkozó+1
238KövetőKövetés
19,824FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés