Címkék Ezekkel megcímkézve: "Viola Davis"

Címke: Viola Davis

James Brown (Chadwick Boseman), a soul és a funky zene koronázatlan királya igencsak rögös életutat tudhat maga mögött: a szegénységből csak a bűnben látta a kiutat, ám botlásaiért tinédzserként börtönbe csukták. Brown tulajdonképpen itt talált igazán magára: a Bobby Byrd (Nelsan Ellis) vezette gospel kórushoz csatlakozott, később közösen együttest alapítottak. A gospeltől az R&B felé fordultak, Brown szenvedélyes egyénisége révén azonban egyre inkább kiemelkedett a bandájukból, szólókarrierbe kezdett. Olyan, ma már klasszikusnak számító számok születtek tőle, mint az I Got You (I Feel Good) vagy a Get Up (l Feel Like Being a) Sex Machine. A Get on Up az ő életének hiteles krónikája.

Eleanor Rigby (Jessica Chastain) és Conor Ludlow (James McAvoy) mindennél jobban szeretik egymást. Kapcsolatuk perzselő szerelmen alapul, amelybe olyan őrültségek is beleférnek, minthogy egy étteremből fizetés nélkül távozzanak, vagy egy autóban töltsék az éjszakát. A fiatal házaspár kapcsolatában egy nem várt esemény mégis fordulatot hoz, és veszélyezteti a az idilli hétköznapok nyugalmát. A rendező Ned Benson az Egy szerelem történetében rendhagyó módon egy szerelem két nézőpontját mutatja be - külön filmben a nő és a férfi szemszögéből.

A globális kiberbűnözés világában játszódó Blackhat egy eltávozásra engedett elítélt sorsát követi nyomon, aki amerikai és kínai társaival egy magas szintű kiberbűnözői hálózatot üldöz Chicagótól Los Angelesig, Hongkongtól Dzsakartáig. Michael Mann (Szemtől szemben, Közellenség, Miami Vice) új akcióthrillerének főszerepében Chris Hemsworth.

Milyen messze mennél el, hogy megvédd a családodat? Keller Dover (Hugh Jackman) minden szülő rémálmával néz szembe, mikor 6 éves kislánya, Anna, barátnőjével együtt eltűnik. A kétségbeesés óráiban teljesen eluralkodik a családon a pánik. Az egyetlen nyom egy rozzant lakókocsi, amit az utcájukban láttak parkolni. A nyomozást vezető detektív (Jake Gyllenhaal) letartóztatja a sofőrt, Alex Jonest (Paul Dano), de bizonyítékok hiányában mégis szabadon kell engednie.

Ethan Wate (Alden Ehrenreich) érettségi előtt álló fiatal srác, akit hónapok óta egy egy gyönyörű lány kísért az álmaiban. Hamarosan kiderül, hogy a lányt Lena Duchannes-nek (Alice Englert) hívják, és épp nemrég költözött a város legrégebbi, egyben leghírhedtebb ültetvényére. Amikor megismerik egymást, felfedezik, hogy egy közös, sötét titok lappang családjaik között, amely az egész várossal kapcsolatban van. © filmtrailer.hu

A Jonathan Safran Foer magyar nyelven Rém hangosan és irtó közel címmel megjelent regényén alapuló Extremely Loud and Incredibly Close középpontjában Oskar Schell, (Thomas Horn) egy 11 éves New York-i srác áll, aki a szeptember 11-én bekövetkezett tragédia alatt elveszti édesapját. Oskar-nak semmi más nem marad apja után, mint egy telefonhívás az üzenetrögzítőn, valamint egy titokzatos boríték, amiben egy kulcs és egy papírcetli lapul egy névvel: Black. Oskar egyedül, minden segítség nélkül nekivág a hatalmas metropolisznak, hogy megkeresse a zárat, amit a kulcs nyit - és utazása során egyedülálló tapasztalatot szerez az túlélőktől, megismeri az könyörületet és a feltétel nélküli szeretetet...

Skeeter egy dúsgazdag család lánya, aki éppen elvégezte az egyetemet, amikor hazatérve elhatározza, hogy a cselédekről ír egy könyvet. Eleinte ugyan csak a becsvágy fűti az írásban, ám megismerve néger cselédet sorsát, örömeiket és fájdalmaikat, hamarosan rádöbben, hogy amit ír, sokkal több lesz egy egyszerű regénynél. Bár a kötet megjelentetése saját magát és családját is veszélybe sodorja, nem adja fel....

A David Schwimmer rendezésében készült Trust napjaink egyik potenciális veszélyforrása, az internetes ismerkedés körül forog. Annie (Liana Liberato) megismerkedik egy sráccal az interneten. Vele egykorú, aranyos és minden jel szerint oda van érte – ezek az első benyomásai Annie-nak, aki annyira belezúg a fiúba, hogy se sem zavarja, amikor később bejelenti neki, hogy egy kicsit mégis idősebb nála… Annie szülei (Clive Owen és Catherine Keener) teljesen tanácstalanok...

James Mangold (Börtönvonat Yumába) új filmjének főszereplője June Havens, egy magányos nő (Cameron Diaz) akinek egy látszólag ártalmatlan vakrandi után fenekestől felfordul az élete, a megismert férfiről, Milnerről (Tom Cruise) ugyanis kiderül, hogy valójában egy szuperkém, aki éppen küldetésben van: egy új fejlesztésű akkumulátort kell megvédelmeznie, ami egy kimeríthetetlen energiaforráshoz jelenti a kulcsot. Milner magával sodorja a nőt, és egy világkörüli hajsza veszi kezdetét, aminek tétje az életük...
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,058RajongókTetszik
1,518Feliratkozó+1
238KövetőKövetés
19,849FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • Becsi Gergő: Király lett az előzetese a baywatch nak
  • deadpool: Nekem pont ugyanolyannak tűnik, mint a korábbi PÓKEMBER-FILMEK....
  • Tibo: Ez tuti jó lesz, az Amerika Kapitány: Polgárháborúban tetszett a...
  • Balázs: remélem végre megfelelő pókember lesz, kicsit unalmas már ez a sok...
  • Balázs: láttam, jó volt
  • Balázs: tényleg jónak tűnik :)