Címkék Ezekkel megcímkézve: "Universal Pictures"

Címke: Universal Pictures

Az universal Pictures egyike a kevés nagy stúdiónak, amelynek egyetlen szuperhős franchise sincs a tulajdonában, úgyhogy a képregényadatációk helyett úgy döntöttek, inkább a horrorfilmek jól ismert szörnyeinek készít egy, a Marvel-vel igen hasonló univerzumot. A múmia, Frankenstein, Dracula, a farkasember, Van Helsing és társaik nem csupán önálló filmekben fognak felbukkanni...

Az Universal Pictures International, azaz az UPI nem panaszkodhat és nem is teszi. A stúdió filmjei nemzetközi színtéren elég pofásan teljesít, eddig 1,8 milliárd dollárt termeltek a határokon kívül a különféle alkotások.

A Halálos iramban 6 544,4 millió dollárt kasszírozott Amerikában kívül, a Gru 2 410 millió dollárnak örülhetett. Az Oscar-jelölésekkel megszórt musical,

Nick Stoller, a Lepattintva és a Felhangolva rendezőjének legújabb vígjátéka ezúttal ott kezdődik, ahol a legtöbb romantikus film véget ér. Tom Solomon és Violet Barnes (Jason Segel és Emily Blunt) immáron öt éve jegyben járnak, ám jó és rossz időszakokkal tarkított, unalmasnak cseppet sem mondható kapcsolatuk mégsem jutott el a tetőpontig: a várva várt esküvőig… © filmtrailer.hu

Az Oliver Stone rendezésében, Don Winslow azonos című regénye alapján készült film középpontjában Ben és Chon (Taylor Kitsch és Aaron Johnson) két kaliforniai gandzsatermesztő áll, akik virágzó üzletet üzemeltetnek, ugyanis övék a legjobb minőségű marihuána az egész a világon. Amikor azonban visszautasítják egy mexikói drogkartell ajánlatát, közös barátnőjüket (Lively) elrabolják, váltságdíjként pedig az utolsó centig oda kell adniuk az elmúlt 5 évben keresett pénzüket. A fiúk látszólag beleegyeznek az alkuban ám közben kidolgoznak egy "B" tervet is... © filmtrailer.hu

Az Universal Pictures filmvállalkozást Carl Laemmle alapította még 1912-ben. A Los Angeles környékén megépített Universal City Stúdió a kezdeti veszteségeket követően gyorsan lábra kapott. Felkarolták a tehetségeket, filmjeikhez számos filmsztárt szerződtettek és nevükhöz fűződik az első televíziós sorozat is. Első, jelentős sikerüket az 1930-ban bemutatott a Nyugaton a helyzet változatlan, valamint az 1931-es Frankenstein és a Lugosi Béla főszereplésében bemutatott Drakula produkció hozta...

A Borne-sorozat negyedik részében ezúttal nem a Matt Damon által megismert Jason Bourne kalandjai folytatódnak, hanem Aaron Cross-t (Jeremy Renner) ismerhetjük meg, aki ugyannak a titkos kormányprogram köszönheti ismeretlen múltját, ám mégis teljesen más utakon jár. A Spin-off rendezői teendőit az akciófilm berkekben nagy elismerésnek örvendő Tony Gilroy végzi.

Miután elvesztette szeretett királynőjét és legyőzte Sargon-t, a fekete mágia által támogatott Skorpiókirályt, Mathayus (Victor Webster) bérgyilkosként éli tovább életét. Egy nap Mathayus egy feladatot kap Egyiptom uralkodójától, Horus-tól (Ron Perlman): Védje meg szövetségesét, Ramusan királyt az életére törő gyilkosoktól. Szolgálata viszonzásaként Ramusan lányának, Silda-nak a kezét ígérik neki, valamint a legendás Istenek szeme amulettet, ami természetfeletti erő birtokosává teszi hordozóját.

A gonosz királynő egy vadászt küld az erdőbe, hogy végezzen Hófehérkével. A lánynak csak egy bűne van, az, hogy szebb a királynőnél. A vadász azonban nem hagyja cserben Hófehérkét. Ahelyett, hogy megölné, igazi harcossá edzi, hogy meg tudja magát védeni...

Az Alaszka északi csúcsán dolgozó riporter, Adam Carlson (John Krasinski) alig várja, hogy lelépjen valami nagyobb nézettségű hely és állás felé. Ám amikor beüt élete sztorija, a világ jön el őhozzá. Egy olajmágnás, államfők és szenzációéhes újságírók bukkannak fel a fagyos városkában, de aki miatt Adam leginkább aggódik, az Rachel Kramer (Drew Barrymore) Greenpeace aktivista és nem mellesleg az ex-barátnője. Rachel és Adam feladata, hogy minél gyorsabban összehozzon egy eddig példa nélkül álló szövetséget...

Az Universal Pictures megvásárolta Jonny Kurzman Leonardo című szkriptjét, amiből szándékaik szerint egy akció-kalandfilm fog készülni. A produceri teendőket Lawrence Gordon (Watchmen – Az őrzők, Die Hard) végzi. A sztori főhőse az ifjú Leonardo da Vinci lesz, aki kivételes tehetségét arra fordítja, hogy megakadályozza, hogy a reneszánsz Európa visszacsússzon a sötét középkorba.

Matt Weston (Ryan Reynolds) kezdő CIA ügynök, aki az elmúlt években egy dögunalmas Cape Town-i rejtekház őrzője, aki türelmetlenül várja a lehetőséget rá, bizonyíthasson. Tobin Frost (Denzel Washington) a valaha élt legveszélyesebb renegát ügynök, akire több mint egy évtizede vadásznak, - Észak Koreai titkos üzletek, terrorista sejtek segítése, stb... a kár, amit az Egyesült Államoknak okozott, felbecsülhetetlen. És most, hogy visszatér, és azt állítja, hogy szörnyű titok van a birtokában. Frost-ot éppen Weston épületében akarják kihallgatni, amikor a házat váratlanul zsoldosok rohanják le, és rommá lövik egészet - ők ketten azonban túlélik a támadást

1999-ben négy kisváros srác indult egy sorsdöntő küldetésre, aminek célja a szüzességük elvesztése volt. Évekkel később már mindannyian a saját útjukat járják, ám elérkezik az egyetemi találkozó ideje, amikor a csapat újra egyesülhet. A hosszúra nyúlt hétvége alatt felfedezik, hogy sok minden megváltozott, ám vannak dolgok, amik sosem fognak: a távolság nem törheti szét az igaz barátságot... © filmtrailer.hu
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

14,986RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,761FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • 5.: Jövő decemberben kiderül :D
  • Adam: Nem tudjuk meg ki Rey csak talalgat mindenki.
  • demonicius: Ha-tal-maaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaasssssssssssssssss̷ 0;
  • izellajos: Bírom a filmjeiket, azt hittem valódi trailer lesz, nem egy...
  • Ádám: Rey igazából nem Luke gyereke hanem Obi-Wan-nak az unokája. Ezt...
  • 5.: A Star Wars valóban egy egész galaxisban játszódik, de tulajdonképpen egy...