Címkék Ezekkel megcímkézve: "Twilight"

Címke: Twilight

Már négy év telt e azóta, hogy az Alkonyat – Hajnalhasadás 2. része lement a mozikban, és bár voltak pár pletyka róla, hogy Bella és vámpír/farkasember barátai visszatérhetnek a vászonra, semmilyen konkrét lépés nem történt a világszinten 3.3 millárd dollárt termelt franchise folytatását illetően.

ovemberben az Alkonyat – Hajnalhasadás 2. részével a végéhez ér a Summit Entertainment - most már Lionsgate - hihetetlen sikert aratott vámpíros sorozata, és jó ideje megy a találgatás, vajon milyen módon szándékoznak kitölteni a keletkező űrt. Esett már szó Bree Tanner Spin-off-ról, sőt szóba került az is, hogy az egész franchise-ot reboot-olni fogják, ám Robert Friedman, a Summit igazgatóhelyettese most megcáfolja a hírt: "Nem készítünk Alkonyat remake-et. Persze, ha Stephanie Meyer úgy dönt, mi szívesem támogatjuk benne. Részünkről ez lesz az utolsó darab, hacsak nem változik semmi."

Három nappal ezelőtt vált hivatalossá, hogy a Lionsgate megvásárolta a Summit Entertainment-et 412.5 millió dollárért - a vétel okának szinte mindenki az Alkonyat sorozat sikerét jelölte meg. Az Alkonyat – Hajnalhasadás 2. része, ami egyben Stephanie Meyer könyvsorozatának lezárása is, idén novemberben kerül a mozikba, és már régóta megy a találgatás, vajon folytatódnak-e a hatalmas rajongóbázisra szert tett vámpírok és farkasemberek kalandjai...

Egy igazán érzéki, szexuálisan túlfűtött, vagy akár úgy is fogalmazhatnék, hogy "hiperszexi" kép érkezett a vámpíros őrület közelgő új epizódjából, az Alkonyat - Hajnalhasadás /The Twilight Saga: Breaking Dawn - Part 1/ című várva várt alkotásból. Gondolom a tinilányok egyik felé már-már elalél a látványtól, míg másik fele féltékenységből már készíti is a Bella voodoo-babákat. Ugyanis, mint az jól látható a képen, Bella (Kristen Stewart) és Edward (Robert Pattinson) szerelme végre valahára beteljesül...

Figyelembe véve a Twilight Saga hatalmas rajongótáborát, már éppen ideje volt, hogy valaki elkészítse az első alkonyat-paródia filmet - a 20th Century Fox jóvoltából már meg is érkezett az első előzetes az augusztus 18-án mozikba kerülő vígjátékból. Elődjéhez méltó siker biztosan nem vár rá, - főképp mivel a háttérben a rettenetesen sikerült Bazi nagy film (Epic Movie) és Meet The Spartans készítői állnak...

A mozitulajdosok Taylor Lautner-t választották a "jövő sztárja"-nak, azaz a legigéretesebb fiatal színésznek. A döntésüket sokan vitatják, ám a tinilányok kedvence nemrégiben egy újabb cím birtokosa lett: ő lett a legjobban fizetett Hollywood-i tinédzser. A megtisztelőnek nem nevezhető, ám annál értékesebb (szó szerint) címet ráadásul nem is a Twilight sorozat harmadik, Napfogyatkozás (Eclipse) részében való szerepléséért kapja, hanem a John Moore (May Payne) rendezésében készülő Max Steel képregényadaptáció főszerepéért, amiért a DeadlineHollywood tudósítása szerint 7,5 millió dollárt vághat zsebre a 17 éves srác.

A Twilight Saga második része, az Alkonyat - Újhold szombaton tovább folytatta szárnyalását - méghozzá annyira, hogy Minden idők legjobb nyitónapját tudhatja maga mögött közel 73 millió dollárral, második helyre szorítva a 2008-as csúcsbeállítót, A sötét lovag-ot. A pénteki, Legjobb éjszaki vetítés után ez a második rekordja Stephanie Meyer bestseller-adaptációjának, ráadásul az adatok kizárólag az USA vetítésekre támaszkodnak, a nemzetközi eredményekről egyenlőre nincs hír. Ha nem lankad az érdeklődés a film iránt ma sem, igen nagy a valószínűsége, hogy a Dark Knight újabb rekordja fog a porba hullani...

Nem kellett Nostradamusnak lenni, hogy megjósoljuk: A Twilight Saga második része, az Alkonyat - Újhold (New Moon) igencsak át fogja rendezni az idei Box Office toplistás tabellát, és igen valószínű, hogy az All-Time listákon is sokan lejjebb fognak szorulni miatta. A hétvége voltaképp még csak most kezdődik, de a péntekkel kapcsolatos rekordok szinte kivétel nélkül új gazdát találtak: - A 3514 moziban bemutatott New Moon péntek éjfélkor kezdődött éjszakai vetítésével 26 millió dollár bevételt ért el, ezzel a Minden idők legjobb éjszakai vetítése (USA) lett.

Elsősorban a Twilight ellentáborának fog vidám perceket okozni a Saturday Night Show-ban bemutatott rövid ál-trailer, ami nem más mint az Alkonyat film paródiája. A trailerben teljes mértékben leutánozzák a film legjellegzetesebb jeleneteit, azzal az apró különbséggel, hogy esetünkben Frankenstein szörnyek és múmiák váltják ki a vámpír és farkasember főszereplőket. Edward még jóképűbb, mint eredetileg :)

Két film klip és az első reklám spot látható a Twilight Saga második részéből, amitől joggal retteghetnek a Box Office toplistások. A hatalmas érdeklődés és a még nagyobb hype hatására véleményem szerint borulni fog pár csúcs - egy hónap múlva meglátjuk... A két jelenet és a TV Spot is a film adrenalinpumpáló részeire alapoz, tombol a tesztoszteron, mindenki le akar verni mindenkit - Edward fiúnak is jobban meg kellene gondolnia, kibe köt bele... Eddig némi szkepticizmussal vártam a filmet...

Korábban már találkozhattak a filmrajongók a hírrel, miszerint egy dokumentumfilm van készülőben, "Twilight in Forks: The Saga of the Real Town" címmel, ami a Washingtoni Forks városának, az Alkonyat könyv- és filmsorozat fő helyszínének igazi lakóinak életét mutatja be. A legújabb híreknek a hardcore Twilight fanok ismét örülhetnek, a Revolver filmgyártó cég ugynais megvette a jogait a "Rob-sessed" című egész estés dokumentumfilmnek, ami nem más, mint az Alkonyat sztárjáról, Robert Pattinsonról készült alkotás. A film Pattinson, napjaink egyik legnépszerűbb tinisztárjának és filmszínészének karrierjét hivatott bemutatni...

Csak mert látom, hogy szeretitek, leszedtem nektek néhány, az igényesebbek közül való New Moon háttérképet. Mindenki mazsolázhat, ugyanis szinte az összes verzióban feltűnnek kedvenceitek: Bella-Jacob, Bella-Edward, Edward-Jacob, Edward-Bella-vámpírok, Jacob-Bella-farkasemberek... Na, inkább nézzétek és szedjétek
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,057RajongókTetszik
1,518Feliratkozó+1
238KövetőKövetés
19,846FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • Becsi Gergő: Király lett az előzetese a baywatch nak
  • deadpool: Nekem pont ugyanolyannak tűnik, mint a korábbi PÓKEMBER-FILMEK....
  • Tibo: Ez tuti jó lesz, az Amerika Kapitány: Polgárháborúban tetszett a...
  • Balázs: remélem végre megfelelő pókember lesz, kicsit unalmas már ez a sok...
  • Balázs: láttam, jó volt
  • Balázs: tényleg jónak tűnik :)
  • Népszerű bejegyzések

    a-mumia-film-kepvideo

    Baywatch film trailervideo