Címkék Ezekkel megcímkézve: "The Tomb"

Címke: The Tomb

A Entertainment Tonight nemrégiben a kint járt a Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger főszereplésével készülő The Tomb akciófilm forgatásán jártak, és ha már ott voltak, készítettek is egy forgatási videót, amelyből most egy rövid kivonatot láthatunk. A videóban mindkét sztár őszülő hajjal, öregesen, amit ugyan nem szoktunk meg tőlük, de a koruk alapján igencsak reális. Sőt...

Jelenleg éppen New Orleans-ban zajlik a Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger főszereplésével készülő The Tomb börtöndráma - meg is érkeztek az első képek a forgatásról, Stallone, 50 Cent és Amy Ryan látható rajtuk, valamint Emma Thompson, aki tudomásunk szerint nem szerepel a filmben, csupán egy kis baráti beszélgetésre ugrott ki.

Januárban már megírtunk, Sylvester Stallone, a The Tomb című börtönfilm főszereplője azon igyekszik, hogy Arnold Schwarzeneggert is szereplésre bírja a filmben - a legújabb hírek szerint ez sikerült is neki. Schwarzenegger részvételének megerősítése hivatalos forrásból, egyenesen a Summit Entertainment-től érkezett, akik elárulták azt is, hogy az ex-kormányzó egy Church nevű fegyencet fog alakítani a filmben, egy igen összetett karaktert, aki azért küzd a benti világban, hogy a raboknak sikerüljön megőrizni az emberségüket legsötétebb óráik közepette is...

Antoine Fuqua visszalépése óta ugyan még rendező nélkül áll a The Tomb című börtönös akcióthriller, a legújabb hírek azonban igen kecsegtetők: a főszereplő Sylvester Stallone úgy tűnik mindenképpen szeretné az egyik kulcsszerepet Arnold Schwarzenegger-re bízni - tekintve a köztük fennálló jó kapcsolatot, valamint a tényt, hogy Schwarzenegger mindkét A feláldozhatók filmjében szerepet vállalt, jó eséllyel sikerül neki meggyőznie a részvételről...

Sylvester Stallone csatlakozott a Summit és az Emmett/Furla Films közös produkciójában készülő The Tomb filmhez, ami a The Expendables – A feláldozhatók nyomvonalán haladva több "veterán" akcióhőst szeretne egyesíteni: a hírek szerint Arnold Schwarzenegger-t és Bruce Willis-t is szeretnék megnyerni a produkcióhoz. A rendezői poszton korábban Antoine Fuqua állt, azonban az ő távozásával jelenleg is zajlil új direktor keresése...
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

14,988RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,763FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés