Címkék Ezekkel megcímkézve: "The Losers"

Címke: The Losers

Egy héttel a nemzetközi premiert követőn az USA-ban is bemutatták a Vasember második részét - könnyedén meg is nyerte hétvégi bevételi versenyt. Az elért 133 millió dollár szinte pontosan tükrözi a pénteki vetítés után érkezett becsléseket - a nagyszerű eredménnyel Iron Man jócskán túlszárnyalta ugyan a 2008-as első rész nyitóhétvégéjét (98M) arra azonban már nem volt elég, hogy rekordokat döntsön meg. A Sötét lovag vs. Vasember 2 meccs tehát lezárult, és Batman továbbra is csúcstartó 158.4 milliós hétvégi eredményével. A film a 200 milliós költségvetése ellenében összesítésben 327 milliónál tart, Kevin Feige, a Marvel Studios elnöke messzemenőkig elégedett az eredménnyel, és rögtön ígéretet is tett arra, hogy a 2013-ban (feltehetően májusban) érkezik a Vasember 3.

A Rémálom az Elm utcában /A Nightmare on Elm Street/ lemosta vetélytársait bemutatója hetén: A 32 millió dollár, amit hozott, nem csupán az első helyre volt elég, de pár nap alatt már nyereséget is termelt a film, a költségvetése ugyanis mindössze 27 millió dollár volt. A horrorfilmeknél általános tendencia, hogy a második hétvége már hatalmas zuhanást hoz magával, így járt a Péntek 13 remake is, amely remek, 40 milliós nyitóhétvégével kezdett, ám a végső elszámolásnál mégis csupán 65 milliót hozott, és a stúdió úgy ítélte meg, hogy ez túl kevés a folytatáshoz. Ha belevesszük, hogy utóbbi büdzsé még Freddy-nél is alacsonyabb, 19 millió volt nem vagyok túl optimista a sorozat jövőjét illetően - bár a New Line Cinema tett már nyilatkozatokat a második rész kapcsán is...

A heti premierfilmeknek sem sikerült elvennie az Így neveld a sárkányodat múlt héten megszerzett első helyét: Az Ilyen a formám /The Back-Up Plan/ 12,25 millióval a második helyen, a The Losers 9,6 millióval a negyedik, a Disney 3D-s, 80 millióból forgatott dokumentumfilmje pedig 8 millióval csupán a nyolcadik helyet szerezte meg, igaz utóbbit mindössze 1206 mozikban vetítették. A sárkányos mesefilm így az ötödik héten 178,021,000 millió USA és ugyanennyi nemzetközi bevételt tudhat magáénak, senkinek sem lehet oka panaszkodni. A múlt héten debütált HA/VER (Kick Ass) most már csupán az ötödik helyet tudta megszerezni, és bár a várakozásokat alulteljesítette, a 30 milliós büdzsé már simán megvan. Ne felejtsétek el: a héten Vasember 2 premier!

A Karakterposzterek mellé most rövid, 15 másodperces bemutató Spotok érkezetek a The Losers főszereplőihez. A renegát CIA elit alakulat - aki átejtett és halálra ítélt saját kormányuk – tagjai: (Zoe Saldana) a kommandós, Chris Evans technikai és kommunikációs szakértő, Jeffrey Dean Morgan műveleti vezető, Columbus Short a szállítmányozás és a nehézfegyverek specialistája, Idris Elba taktikai szakértő és Oscar Jaenada mesterlövész. USA bemutató: április 23.

Karakterposzterek a The Losers főszereplőinek, a renegát CIA elit alakulatnak, aki átejtett és halálra ítélt saját kormányuk - ők pedig bosszúra szomjaznak. A csapat tagja (Zoe Saldana) a gyilkológép, Chris Evans technikai és kommunikációs szakértő, Jeffrey Dean Morgan műveleti vezető, Columbus Short a szállítmányozás és a nehézfegyverek specialistája, Idris Elba taktikai szakértő és Oscar Jaenada mesterlövész. USA bemutató: április 23.

Megérkezett az első TV Spot a sokak által várt The Losers-hez, a remek szereposztású film - Jeffrey Dean Morgan, Zoe Saldana, Chris Evans, Idris Elba, Columbus Short, Holt McCallany, Jason Patric - április 9-én kerül bemutatásra. Egy csapat U.S. Special Force katonát dobnak le a bolíviai dzsungel közepére, feladatuk egy rutinszerű rajtaütés végrehajtása. A csapatot - Clay, Jensen, Roque, Pooch és Cougar - azonban elárulja egy belső ember, Max, és csupán a szerencséjüknek köszönhetik, hogy élve megússzák az akciót. Így, hogy mindenki halottnak hiszi őket, elkezdik tervezni bosszújukat...

A vesztesek címre keresztelt filmben egy U.S. Speciális Erők csapatot a bolíviai dzsungel közepére dobnak le, egy tipikus "keresd meg és semmisítsd meg" küldetés végrehajtása céljából. A csapatot - Clay, Jensen, Roque, Pooch és Cougar - azonban elárulja egy belső ember, Max, és csupán a szerencséjüknek köszönhetik, hogy élve megússzák az akciót. Így, hogy mindenki halottnak hiszi őket, elkezdik tervezni bosszújukat...

A Warner Bros kidobta az első fotókat két új filmjéhez, a Jonah Hex és a The Losers adaptációkhoz. A The Losers egy CIA kommandós-csapatról szól, akiket átvertek a palánkon, és most saját ügynökségük akarja őket holtan látni. A csapat természetesen úgy dönt, tisztázzák magukat az árulás vádja alól, azonban amikor nyomozni kezdenek, újabb fájdalmas igazságok kerülnek a napvilágra. A film főszereplői Jeffrey Dean Morgan, Zoe Saldana, Chris Evans...
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

14,985RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,748FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • Adam: Nem tudjuk meg ki Rey csak talalgat mindenki.
  • demonicius: Ha-tal-maaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaasssssssssssssssss̷ 0;
  • izellajos: Bírom a filmjeiket, azt hittem valódi trailer lesz, nem egy...
  • Ádám: Rey igazából nem Luke gyereke hanem Obi-Wan-nak az unokája. Ezt...
  • 5.: A Star Wars valóban egy egész galaxisban játszódik, de tulajdonképpen egy...
  • TetraB: aki esetleg azon filózik, hogy felkösse magát, a film megtekintése...