Címkék Ezekkel megcímkézve: "The Debt"

Címke: The Debt

A München után nem hittem volna, hogy tudnak újat mondani Moszad titkosügynökökről szóló filmmel, különösen, ha hasonló a felállása, mint Spielberg klasszikusának: az izraeli hírszerzők ismét vadásznak, ezúttal egy náci háborús bűnösre. A moralizálást minimálisra csökkentve (azért kapunk abból is persze) egy rendkívül feszes akcióthrillerrel rukkoltak elő az alkotók, amelyben inkább az akcióra és az összezártság okozta konfliktusokra helyezték a hangsúlyt. Remek előjátéka ez a január 26-án debütáló Suszter, szabó, baka, kém című kémfilmnek, legalább oldja a várakozást!

Újabb előzetes érkezett a Helen Mirren és Sam Worthington főszereplésével szeptember 29-én moziba kerülő Az adósság című akcióthrillerhez. Hivatalos tartalom: Drámai történet Rachel Singerről (Mirren), korábbi Moszad ügynökről, aki egy titkos izraeli akcióban el akarta fogni és bíróság elé akarta állítani a közismert náci háborús bűnöst - Birkenau katonaorvosát – azonban az akció az orvos halálával végződött Kelet-Berlin utcáin. Most, 30 évvel később egy férfi a semmiből felbukkanva állítja, ő az orvos, így Rachelnek vissza kell térnie Kelet-Európába, hogy leleplezze az igazságot...

1965-ben három fiatal Mossad ügynök egy titkos bevetésben vesz részt, aminek célja egy közismert náci háborús bűnös - akit a Birkenau-i sebészként ismertek - elfogása és megölése volt. Harminc évvel később Ukrajnában felbukkan egy férfi, aki az állítja magáról ő a náci, így az azóta visszavonult ügynökök egyike, Rachel (Helen Mirren) ismét kénytelen kilépni az árnyékból, hogy felfedje az igazságot. Rachel két szövetséges ügynök társaságában nekivág, hogy véglegesen elrendezze a 30 éve fennálló tartozását...

2010. december 2-án, feliratosan kerül a magyar mozikba John Madden Az adósság /The Debt/ című akció-thrillere, amelynek fő szerepeit Helen Mirren és Sam Worthington játssza. Hivatalos tartalom: Egy drámai történet Rachel Singerről (Mirren), korábbi Moszad ügynökről, aki egy titkos izraeli akcióban el akarta fogni és bíróság elé akarta állítani a közismert náci háborús bűnöst - Birkenau katonaorvosát – azonban az akció az orvos halálával végződött Kelet-Berlin utcáin.

Tegnap látott napvilágot az első kép, ma pedig már trailer is érkezett a The Debt című akció-thrillerhez, ami Helen Mirren, és Sam Worthington főszereplésével készül, és december 29-én mutatják be az USA mozik. Sztori: 1965-ben három fiatal Mossad ügynök egy titkos bevetésben vesz részt, aminek célja egy közismert náci háborús bűnös elfogása és megölése. Harminc évvel később Ukrajnában felbukkan egy férfi...

Két, egyelőre nem túl ismert filmhez kaptunk egy-egy képet az Entertainment Weekly-tól: az egyik a Nicolas Cage főszereplésével készülő The Hungry Rabbit Jumps, a másik pedig a The Debt, amiben Sam Worthington és Helen Mirren lesznek a sztárok. A The Hungry Rabbit Jumps-ban a Cage által megformált férfi feleségét megölik, ő maga pedig bosszúra éhesen alkut köt egy titokzatos szervezettel, akik felajánlják neki a brutális és erőszakos igazságtétel lehetőségét. A The Debt központjában egy visszavonult Mossad ügynök (Mirren) áll...
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,012RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,794FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés