Címkék Ezekkel megcímkézve: "Steven Seagal"

Címke: Steven Seagal

Steven Seagal rendíthetetlenül folytatja a "B" kategóriás akciófilmek sorozatgyártását, ezúttal Vinnie Jones-szal fog összecsapni a tévéképernyőkön. A film rendezője Keoni Waxman, aki a sztár ezt megelőző 3 filmjét (Született pusztító, Szigorított őrizet és Az igazság védője) is készítette, nagyjából tehát ugyanaz az élmény vár ránk, mint amit megszokhattunk.

A feláldozhatók eddigi összes részének felreppent, hogy esetleg az "ezerarcú" Seagal mester is megtiszteli a nézőket a jelenlétével, ez azonban a jelek szerint nem fog megtörténni, sőt, a színész azt is elárulta a The Big Issue riporterének, miért: "Egyszerűen nem szeretek pár embert azok közül, akik részt vesznek benne. Az élet túl rövid, hogy vicces emberekkel dolgozzál" - hangzott el az óriási keleti bölcsesség a mester szájából. Az ugyan nem tiszta, pontosan kire gondolt, de a forgatási fotókból ítélve többen is jól szokták érezni magukat a film készítése közben, ami ezek szerint nagyon nem cool.

Steven Seagal már tavaly áprilisban közzé tette, hogy Sylvester Stallone felajánlott neki egy szerepet a hamarosan készülő Feláldozhatók 3-ban, most azonban már megerősített tény, hogy a színész komoly tárgyalásokba kezdett a részvételt illetően. A hír egy meg nem nevezett Bulgáriai forrástól érkezett - ott forgatták az első kettő, és ezek szerint a harmadik részt is -, akinem az állítása szerint mind Steven Seagal-nak, mind Mel Gibson-nak lesz egy harcjelenete a Sylvester Stallone, Jason Statham és Dolph Lundgren trióval közösen.

A The Expendables 3-ban ismét felbukkan néhány régi akciósztár, Sylvester Stallone már megerősítette, hogy Wesley Snipes benne lesz, Mickey Rourke-ot visszahozzák és Jackie Chan felbukkanására is számíthatunk. Steven Seagal neve már az első résznél is felmerült, de ő erősen fújt az egyik producerre, mivel anno átverte őt és ezért nem volt hajlandó ismét vele dolgozni. Ám elképzelhető, hogy meggondolta magát, mivel Sylvester Stallone twitterén a következőt írta...

Ahogy arra nyilván sokan emlékeznek, már a The Expendables – A feláldozhatók 2. szereplőválogatásán is szóba jött az "ezerarcú" Steven Seagal neve, azonban miután Jean-Claude Van Damme kategorikusan kijelentette, hogy nem hajlandó egy légtérben lenni a rossz természetéről hírhedt Aikido művésszel, úgy döntöttek, hogy kihagyják a filmből...

Machete (Danny Trejo) renegát mexikói szövetségi ügynök, aki fejvadászként él – éppen Texasban találkozik egy drogbáróval, Torrez-zel (Steven Seagal), amikor egy doktortól (Jeff Fahey) megbízást kap egy korrupt szenátor, McLaughlin (Robert De Niro) megölésére. Machete-t azonban átverik, és a szívós fejvadász csak Luz-nak (Robert Rodriguez), Padre-nak és April-nek (Lindsay Lohan) köszönheti, hogy sikerül életben maradnia....

John Hatcher évtizedeken keresztül dolgozott a Kábítószer Ügyosztályon, mint különlegesen képzett ügynök. Amikor azonban egy utcai lövöldözés során lelövik a legjobb barátját, úgy érzi, betelt a pohár. Azt tervezi, hogy felhagy a veszélyes hivatással és visszavonul nyugodt, külvárosi otthonába. Számításait azonban keresztülhúzza a jamaikai drogmaffia...

Nico Toscani nyomozó (Steven Seagal) maga a megtestesült titok: olasz származású bevándorló, aki Chicagóban nőtt fel, Japánban sajátította el a harcművészetet, dolgozott a CIA-nak, megjárta Vietnamot, szerető férj és apa. De amikor megtudja, hogy hatalmas kábítószer-szállítmány várható, nem tud leállni. Anyag helyett azonban robbanószert találnak, méghozzá olyan típusút, amit Nico még Vietnamból ismer. Ezért is éri olyan váratlanul főnökei döntése: a gyanúsítottakat elengedik, Nicótól pedig elveszik az ügyet. Aztán egy nap főnöke elveszi szolgálati fegyverét és rendőrjelvényét. Nico persze felveszi a kesztyűt.

Steven Seagal új filmjében egy Interpol ügynököt - Bobby - alakít, akit egy Kelet-európai különítményhez rendelnek, hogy gátat vessenek a Balkánon keresztül folyó fegyver- és kábítószerkereskedelemnek. A nyomozás alatt azonban a csapat belekeveredik egy roma és oroszok közt zajló véres utcai harcba, ahol a csapat egyik tagja - Seagal barátja - az életét veszti.

A két Los Angeles-i rendőr, Roland Sallinger (Steven Seagal) és társa, Trevor Johnson egy építkezés határait jelölik ki a város déli részén, amikor drogdílerekkel kerülnek összetűzésbe. A kialakuló tűzharcban csak a két zsaru marad csak életben. Trevor zsebre akarná tenni a mocskos drogpénzt, de Roland erről hallani sem akar, azonban ekkor már késő, társa hidegvérrel rálő. Roland végül nem túléli a halálosnak tűnő lövést, de hosszantartó rehabilitációja miatt elküldik egységétől. Roland egyszer csak hívást kap régi barátjától, a már nyugdíjba vonult, egykori bukaresti rendőrfőnöktől...

Javában zajlik Robert Rodriguez a Grindhouse elé összedobott fake traileréből megfilmestésre került Machete-jének a forgatása, és ahogy menet közben már olvashattatok róla, elég impozáns szereplőgárdát sikerült összeszedni hozzá. Nézzük, ki kicsoda a sztoriban: Machete (Danny Trejo), - egy renegát mexikói szövetségi ügynök, aki azóta fejvadászként él - éppen Texasban találkozik egy drogbáróval, Torrez-zel (Steven Seagal), amikor egy doktortól (Jeff Fahey) megbízást kap egy korrupt szenátor, McLaughlin (Robert De Niro) megölésére.

Ruslan Drachev (Steven Seagal) egykor nagy tiszteletnek örvendő végrehajtó volt az orosz maffiánál New Yorkban. Évekkel ezelőtt szakított alvilági életvitelével, hogy békés karriert folytathasson, mint regényíró. Egy nap azonban brutális támadás éri lányát, aki jegyben járt egy könyörtelen orosz riválisa fiával, így Ruslan visszatér vészjósló múltja sebezhető pontjához, hogy fényt derítsen az ügyre...
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

14,994RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,779FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • pokolfajzat666: Na gusztika megvan az előzetes a Vitathatatlan 4 -nek. jövöre...
  • pokolfajzat666: Kandellária már megjelent kb 3 honapja ;)
  • 5.: Jövő decemberben kiderül :D
  • Adam: Nem tudjuk meg ki Rey csak talalgat mindenki.
  • demonicius: Ha-tal-maaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaasssssssssssssssss̷ 0;
  • izellajos: Bírom a filmjeiket, azt hittem valódi trailer lesz, nem egy...