Címkék Ezekkel megcímkézve: "Stephen Frears"

Címke: Stephen Frears

Florence Foster Jenkins (Mery Streep), a gazdag és nagylelkű New York-i örökösnő kislánykora óta arról ábrándozik, hogy híres énekesnő lesz belőle. Imádja az operát, őszintén lelkesedik a zenéért, és nagyon elszánt. Még egy olyan aprócska dolog sem tántoríthatja el céljától, mint hogy fülsiketítően hamisan nyivákol, képtelen tisztán kiénekelni a hangokat, nem tudja pontosan tartani a ritmust, és eszméletlenül rossz a kiejtése, ami egy olasz áriánál nem elhanyagolható szempont.

Lance Armstrong, a sokszoros Tour de France győztes kerékpáros és világszerte ismert hírességről 2012-ben kiderült, hogy szinte minden eredményét a teljesítményfokozó drogoknak köszönhette. Bukása nem egyszerű botrány volt, hiszen egy egész szervezet állt mögötte, amely fedezte és doppingszerrel látta el. David Walsh azonban mindent feltett arra, hogy lebuktassa ezt a hőst, és végül sikerrel járt.

Muhammad Ali, a nehézsúlyú bokszbajnok pályafutása csúcsán állt, amikor behívták a vietnami háborúba. Ali azonban vallási és lelkiismereti alapon megtagadta a katonai szolgálatot. Ügye bíróság elé került, hosszú jogi csata vette kezdetét.

Stephen Frears, A királynő és a Veszedelmes viszonyok rendezőjének valóságon alapuló, felemelő története az idős ír asszonyról, Philomena Lee-ről (Judi Dench), aki a karrierje mélypontján lévő angol riporter, Martin Sixsmith segítségével (Steve Coogan) keresi tőle csaknem ötven éve elszakított gyermekét. Bár egy világ választja el őket egymástól, a generációs, vallási és intellektuális különbségeket leküzdő furcsa páros között különös barátság alakul ki a tengerentúlra is átívelő, egyszerre megható, megrázó, szívet melengető és olykor nagyon vicces utazás során.

A Paramount és J.J. Abrams produkciós cége, a Bad Robot vette meg Harper Collins könyvének, a Cycle Of Lies-nak a jogait. Ebben Lance Armstrong kerékpárversenyző felemelkedéséről, sikereiről és bukásáról esik szó. Armstrong több neves eseményen indult, rajthoz állt a Tour of Irelanden, a Tour de France-on, a Paris–Nice-on, a Tour de Georgián is. Előkelő helyeken futott be, sok trófeát és érmét szerzett. Majd 2012-ben az USADA, az amerikai doppingellenes szervezet megállapította, hogy Armstrong többször használt tiltott szereket és anyagokat

A legtöbb filmesnek van legalább egy álma, amelyet meg szeretne valósítani. Steve Coogan a Philomena dráma megvalósításáról ábrándozott egy ideje, ő birtokolja Martin Sixmith híradós regényének a jogait. A BBC Films, a Pathe, sőt még Stephen Frears is beszállt a produkcióba, amely különösebb hírverés nélkül készült el. A főszerepet Judi Dench játssza, aki egy ír nőt formálhat meg.

Tamara Drewe (Gemma Arterton) egy fiatal, sikeres és nem mellesleg gyönyörű újságírónő, igazi nagyvárosi lány. De nem volt mindig az, ugyanis a vidéki Angliában fekvő kisvárosból származik. Amikor eljut hozzá a hír, hogy gyermekkori otthonát el akarják adni, visszatér szülőfalujába, és ezzel teljesen felkavarja az állóvizet. A főleg újgazdagok és fellengzős írók lakta városkában senki nem így emlékezett Tamarára, hisz régen még rút kiskacsa volt, mostanra viszont csodálatos nővé cseperedett, bár ebben a plasztikai sebészeknek is van némi szerepe...

A Stephen Frears (A királynő) rendezésében, Christopher Hampton (Vágy és vezeklés) forgatókönyvével készült romantikus dráma Párizsban, az 1920-as években játszódik. Az elbűvölő Lea (Michelle Pfeiffer), Párizs egyik legismertebb kurtizánja - pontosabban dominája - a visszavonulását tervezi, elég pénzre és hírnévre tett szert, hogy zavartalanul tölthesse el élete hátralévő életét. Még mielőtt megtenné a nagy lépést, egy utolsó szívességre kéri őt egykori pályatársa és riválisa
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,044RajongókTetszik
1,518Feliratkozó+1
238KövetőKövetés
19,824FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

Népszerű bejegyzések