Címkék Ezekkel megcímkézve: "Predator"

Címke: Predator

A 20th Century Fox a hétvége folyamán egy kicsit frissítette a bemutatónaptárát, amivel valószínűleg nagy örömöt fog okozni a sci-fi rajongóknak. Az egyik változás a premierek terén az, hogy 2 hónappal előre hozták az Alien: Covenant-ot (sok infó a link alatt), ami jelen állás szerint október 6. helyett 2017. augusztus 4-én kerül a mozikba.

Tegnap érkezett a hír, miszerint Shane Black lesz a rendezője és a producere a 20th Century Fox egyelőre cím nélküli Predator projektjének, sőt a forgatókönyv megírását is ő fogja felügyelni. Természetesen a tartalomról még semmi szó nem esett, Black azonban annyit megerősített egy friss interjúban, hogy a szóbeszédekkel ellentétben szó sincs reboot-ról, hanem egy ötletesen megírt folytatást tervez a 2010-es Antal Nimród rendezésében készült Ragadozók-hoz...

Januárban jelentette be Kalifornia ex-kormányzója, Arnold Schwarzenegger, hogy vissza fog térni a filmezéshez, akkori állítása szerint három forgatókönyv között válogatott. A The Arnold Classic rendezvény alatt most újra feltették neki a kérdést, amire a következőt válaszolta: "Nos, először is több, mint 15 filmről beszélünk" - mondta. "Nyilvánvalóan benne van a Terminator, a Predator és a Menekülő ember remake, és hozzájuk még egy csomó más, eredeti dolog." Majd hozzátette: "Egy képregény-karakter körül is zajlanak a dolgok...

A Ragadozók /Predators/ premierje kapcsán jelent meg az AP (Associated Press) hasábjain egy összeállítás a filmtörténelem 5 legemlékezetesebb szerzetéről. A predátorok igazán különleges lények, hiszen láthatatlanná tudnak válni, világító zöld a vérük, és hőszenzorjuk segítségével bármikor könnyen becserkészik áldozatukat, akik utána már csak trófeaként díszeleghetnek. Az AP egyik filmkritikusa azonban elgondolkodott azon, hogy vajon a predátoroknál vannak -e emlékezetesebb filmbéli lények, és végül ezt az 5 felejthetetlen teremtményt állította csatasorba...

A különlegesen képzett kommandót egy dél-amerikai dzsungelbe vezénylik, hogy felkutassák és kimentsék bajba jutott társaikat - akik a környéken tűntek el és akik egy ideje nem adnak életjelet. A veszélyes terepen rutinosan mozognak a minden lehetséges veszélyre felkészült férfiak, ám az igazi fenyegetést nem a vadállatok, nem az embertelen éghajlat és környezet, de nem is fegyveres terroristák jelentik, hanem egy titokzatos, arctalan lény, akiről csak akkor vesznek tudomást, amikor már majdnem késő. A láthatatlan teremtmény sorra végez áldozataival, de nem a bosszú hajtja, hanem a puszta vadászszenvedély: egy másik bolygó lakója ő, aki azért látogatott a földre, hogy trófeákat gyűjtsön.

A Sci-Fi Wire lehetőséget kapott, hogy ellátogasson a Predators forgatására, és arró tudosít, hogy Laurence Fishburne, akiről eddig csupán feltételezték, hogy szerepelni fog a filmben, hivatalosan is benne van a stáblistában - Adrien Brody, Topher Grace és Danny Trejo mellett. Fisburne Noland-ot fogja játszani, egy karaktert, akit az oldal Yoda-hoz hasonlít, és aki Zen-szerű képességei segítségéve sikeresen túlélte a Predatorok vadászatát, és a bolygó halálos fenyegetéseit (a szerepre eleinte Schwarzeneggert akarták megszerezni, de a kormányzó nem tudott ekkora részt fevállalni a filmből...

Az összes magyar filmes portál leközölte a hírt, amikor kiderült, hogy a Robert Rodriguez által lepattintott Predator reboot film rendezésére az egyik legesélyesebb versenyző Antal Nimród, hazánk egyik büszkesége. Az Ain't It Cool News tudósítása szerint a hír megerősítést nyert, és Nimród immár hivatalosan csatlakozott a Predator filmhez. A Kontroll, az Az elhagyott szoba és a szeptember 18-án (nálunk október 29-én) bemutatásra kerülő Armored után úgy tűnik, Antal Nimród végérvényesen bekerült Hollywood legjobban keresett rendezői közé. Köszönjük, Nimród - mindent bele!
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,008RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,790FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

Népszerű bejegyzések