Címkék Ezekkel megcímkézve: "Paramount Pictures"

Címke: Paramount Pictures

Jelenleg is zajlik a CineEurope konferencia Spanyolországban, ahol a Paramount Pictures nemzetközi képviselője bejelentette a stúdió 2015-ös és 2016-os bemutatóterveit. A 2015-ös év nagy meglepetést (és túl nagy várakozásokat) nem okoz, azonban 2016-ban piszok erős évet zárhatnak, ugyanis a Transformers 5 mellett a G.I. Joe 3 és a Star Trek 3 is erre az évre van időzítve, de komoly potenciál van a listán szereplő Ben-Hur remake-ben is.

Három év elsőbbség után ismét a Paramount Pictures lett a legnagyobb bevételt elérő stúdió Amerikában, megelőzve nagy vetélytársát, a Warner Bros.-t, amely hiába küldött a mozikba közel kétszer annyi filmet, 130 millióval mégis alulmaradt a versenyben. A Paramount zászlóshajói, a Transformers 3. 352 millióval, a Thor 181 millióval, az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló 176 millióval és a Kung Fu Panda 2 165 millióval járult hozzá a bevételhez, és beleszámítjuk, hogy a tavaly bemutatott 21 filmből 5 csak limitáltan került vetítésre, igen impozáns, 120 millió dollár/filmes átlag jön ki, ami igen okos menedzsmentet takar.

A diktátor Saddam Hussein 2000-ben kiadott Zabibah and The King című romantikus regényén alapul, amit a CIA szerint a diktátor ellenőrzése alatt álló szellemírók írtak. A történet a középkori Irakban játszódik, középpontjában pedig egy diktátor és egy gyönyörű, férjezett asszony, Zabibah szerelme áll – az asszony férje egy kegyetlen és erőszakos ember, a diktátor pedig arra tette fel az életét, hogy biztosítsa, hogy szeretett országában sohasem lesz demokrácia.

A G.I. Joe csapat Duke (Channing Tatum) vezetésével és néhány új taggal a fedélzeten ismételten Zartan és csatlósainak seregével néz szembe, akinek befolyását időközben a világ több vezetőjére is sikerült kiterjesztenie © filmtrailer.hu

A Brian Selznick The Invention of Hugo Cabret regénye alapján készült A leleményes Hugo egy árva kisfiú története, aki egy párizsi pályaudvar falai mögött éli titkos életét. Egy különc lány segítségével keresi a választ a rejtélyre, mely összefügg apja elvesztésével, az alatta lakó mogorva játékboltossal és egy szív alakú lakattal, amelynek, úgy tűnik, nincs meg a kulcsa... © filmtrailer.hu

Mavis Gary (Charlize Theron) a 30-as éveiben járó sikeres tiniregények író visszatér szülővárosába, hogy újra élje élete legdicsőbb korszakát és megpróbálja visszahódítani gimis szerelmét (Patrick Wilson), aki immár boldog házasember. Amikor a hazatérés bonyolultabbnak tűnik, mint hitte, Mavis valószínűtlen szövetséget köt egy volt osztálytársával, akinek szintén nem sikerült még maradéktalanul túllépnie a gimnazista éveken. © filmtrailer.hu

Lucy (Emily Browning) fiatal, de teljesen kiégett egyetemista lány, aki tanulmányai finanszírozása miatt alantas munkákat kényszerül elvállalni - szexuális kapcsolatai semmit nem jelentenek számára, pénzfeldobással dönti el, mi legyen a találkozás vége. Egy nap jelentkezik egy állásra, melyben fehérneműs felszolgálólányokat keresnek, ám a felkínált munka ehelyett egy különös, titkos világba csöppen, ahol a kliensek kérésére elkábítják a lányokat, akik aztán azt tesznek velük, amit akarnak, és ők nem fognak emlékezni rá - a kegyetlen, valódi világ Csipkerózsikájává válik. Egy nap Lucy úgy dönt, megtöri a varázst, s kideríti, mit tesznek vele alvás közben...

A közelmúlt elsöprő sikert aratott képregényfilmjei - A hihetetlen Hulk, a Vasember 2., a Thor és az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló - hősei most a The Avengers - Bosszúállókban-ban egyetlen filmbe sűrítve bukkannak fel. Egy váratlan ellenfél tűnik fel a színen, aki minden eddiginél nagyobb veszélyt jelent a Földre, ezért Nick Fury (Samuel L. Jackson), a S.H.I.E.L.D. névre hallgató nemzetközi békefenntartó ügynökség vezetője azon kapja magát, hogy sürgősen szüksége van egy csapatra, amely visszarántja a bolygót a katasztrófa széléről.

A Paranormal Activity horrorsorozat harmadik részében Oren Peli és Jason Blum producerek ismét visszatérnek - visszatérünk a 80-as évekbe, a rémálomszerű események kezdetéhez. A középpontban ismét egy család áll, akiket látszólag egy gonosz entitás zaklat saját otthonukban, a pár pedig úgy dönt, hogy a titokzatos esemény leleplezése végett éjjellátó kamerákkal szereli fel otthonát...

Steven Spielberg 3D-ben, Motion Capture technikával éleszti fel a legendás belga képregényhőst, Tintin-t. A Tintin kalandjai - Az egyszarvú titka /The Adventures of Tintin: Secret of the Unicorn/-ban Tintin (Jamie Bell), a szemfüles belga riporter és barátai Haddock kapitány (Andy Serkis) elsüllyedt hajójának nyomába erednek, amely a legendák szerint kincset szállított. © filmtrailer.hu

Optimus fővezér vezetésével Űrdongó, Racsni, Acélfej és Csatár újra akcióba lépnek, és felveszik a harcot az Álcákkal, akik a Transformers: bukottak bosszújában elszenvedett vereség után bosszúra készülnek. Az új filmben az Autobotok és az Álcák az USA és Oroszország közt zajló űrfegyverkezési versenybe is belekeverednek, ami könnyen háborúba taszíthatja a két nemzetet – Sam Witwicky pedig kénytelen lesz robot barátai segítségére sietni. Mindkét oldalon lesznek új karakterek, a gonoszok oldalán például Sokkoló (Shockwave), aki Cyberton uralkodója volt, amíg az Autobotok és Álcák egymással háborúztak a Földön.

A nagy világválság alatt született Steve Rogers (Chris Evans) egy szegény család gyengécske fiaként nőtt fel. A II. világháború kitörésekor Rogers elszörnyedve hallgatta a nácik által elkövetett szörnyű tetteket, és úgy döntött, beáll a seregbe, hogy harcoljon világuralomra törekvő hatalom ellen. Törékeny testalkata és egészsége miatt elutasították a felvételi kérelmét, ám a család egy régi ismerőse, Chester Phillips tábornok megoldást kínál a kétségbeesett fiú számára: egy szigorúan titkos kísérletben vehet részt, amit Operation: Rebirth fedőnéven zajlik...
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

14,983RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,744FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • demonicius: Ha-tal-maaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaasssssssssssssssss̷ 0;
  • izellajos: Bírom a filmjeiket, azt hittem valódi trailer lesz, nem egy...
  • Ádám: Rey igazából nem Luke gyereke hanem Obi-Wan-nak az unokája. Ezt...
  • 5.: A Star Wars valóban egy egész galaxisban játszódik, de tulajdonképpen egy...
  • TetraB: aki esetleg azon filózik, hogy felkösse magát, a film megtekintése...
  • Jrex: 5: – A háborús filmek nem egymás folytatásai, amiben mindig ugyan...