Címkék Ezekkel megcímkézve: "Martina Gedeck"

Címke: Martina Gedeck

Amikor Hape, a híres humorista egy esti fellépése során a kimerültségtől összeesik a színpadon, orvosa azt tanácsolja neki, hogy vegyen ki pár hónap pihenőt. A férfi hallgat rá: vallásos nagymamája emlékére úgy dönt, végigjárja a Szent Jakab zarándokutat, azaz az El Caminót. A mozgástól kissé elszokott Hapét útja során számtalan új élmény éri, és kezdetben többször az is megfordul a fejében, hogy inkább visszafordul és visszatér a civilizációba. Szerencsére nem csak rossz dolgok történnek vele, s Hape mind inkább azt kezdi érezni, a zarándoklat változást hoz az életébe.

Az 1760-as évek Franciaországában egy ártatlan és életvidám lányt szülei kolostorba kényszerítenek. Suzanne (Pauline Etienne) minden erejével lázad a fiatalság, a nőiség és az élet törvényeivel szemben álló rabság ellen. A korabeli egyház nem nézi jó szemmel a lány szabadulási törekvéseit, és nyers szadizmussal próbálja letörni azt: Suzanne-nak a zárda nővéreinek megaláztatásaival és szexuális erőszakoskodásával kell megküzdenie.

A Szabó Magda azonos című, önéletrajzi ihletésű regényéből készült film két szigorú elvek szerint élő asszony portréja. A házvezetőnő és a ház asszonyának apránként kibontakozó és sokszor viharos kapcsolatának megrendítően szép története. Magda, az írónő (Martina Gedeck) bejárónőt keres. Megismeri Emerencet (Helen Mirren) a meglehetősen öntörvényű, nyers asszonyt. A kezdetben egymás iránt érzett gyanakvás és közöny helyét apránként átveszi az elfogadás és a bizalom....

A "náci-generáció" gyermekei, Andreas Baader (Moritz Bleibtreu), Ulrike Meinhof (Martina Gedeck) és Gudrun Ensslin (Johanna Wokalek) kemény háborút hirdetnek "a fasizmus új arca" ellen: az amerikai vietnám-politika és a harmadik világ kizsákmányolása ellen. Céljuk, hogy létrehozzanak egy emberibb társadalmat, de egyre jobban radikalizálódnak, míg végül megalakul a Vörös Hadsereg Frakció - egy terrorista csoport, mely egyre véresebb merényleteket hajt végre, s neves politikai és gazdasági vezetőket gyilkol meg.
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

14,990RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,771FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • pokolfajzat666: Kandellária már megjelent kb 3 honapja ;)
  • 5.: Jövő decemberben kiderül :D
  • Adam: Nem tudjuk meg ki Rey csak talalgat mindenki.
  • demonicius: Ha-tal-maaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaasssssssssssssssss̷ 0;
  • izellajos: Bírom a filmjeiket, azt hittem valódi trailer lesz, nem egy...
  • Ádám: Rey igazából nem Luke gyereke hanem Obi-Wan-nak az unokája. Ezt...