Címkék Ezekkel megcímkézve: "Logan"

Címke: Logan

Immár magyar szinkronnal is megnézhető a nemrég érkezett Logan (Wolverine 3) előzetes. Hivatalos tartalom továbbra sincs, így jobb híján nézzük, mit tudunk eddig a filmről. - Szigorúan korhatáros lesz, azaz ezúttal nem spórolnak a vérrel és az erőszakos jelenetekkel - A film egy része az "Old Man Logan" képregényszálon alapul

Laura Kinney, azaz X-23-as névű klón Wolverine 3 (vagyis: Logan)-ban szerepléséről már jóval a forgatás kezdete előtt voltak pletykák, és bár egyre több jel utalt rá, hivatalosan eddig még senki sem erősítette meg, hogy tényleg benne lesz a filmben. A Logan hivatalos Instagram oldalán azonban tegnap megjelent egy kép, amin a The Refugees sorozatból már ismerhető Dafne Keen nevű ifjú színészpalánta látható, egyetlen felirattal: Laura.

Már a korábban felbukkant anyagokon is látható volt, de a tegnap érkezett Logan előzetes egy képkockáján még szembetűnőbb, hogy a Rozsomák a Wolverine 3-ban gyakorlatilag a feje búbjától a talpáig tele van rondábbnál rondább sebhelyekkel. A dolog azért érdekes, mert a korábbi filmekben - és a képregényekben is - a mutáns elképesztő regenerációs képessége sebhelyek nélkül gyógyította fel a sérüléseiből

Az első Logan előzetes után nem sokkal egy nemzetközi változat is előkerült belőle, ami a végén látható néhány korhatáros képkockától eltekintve ugyanaz, mit az előző - ennek ellenére talán érdemes egy pillantást vetni rá, ugyanis elővetíti, milyen is lesz Wolverine most, hogy a korhatár miatt eddig lebutított durvább jelenetek is bekerülhetnek a végleges vágásba.

Az ígéreteknek megfelelően már itt van az első előzetes a Logan-hez, amiben utoljára láthatjuk Hugh Jackmant kedvenc mutánsunk, Rozsomák szerepében. A korhatárosra készített film már a trailer alapján is jóval ütősebbnek néz ki az korábbi részeknél - egy brutális történet a megváltásról, egy kiöregedett és megkínzott hős utolsó csatája.

Az elmúlt hetekben a 20th Century Fox zseniális marketingkampányának részeként sorra érkeznek a képek a szimplán Logan címet kapott Wolverine 3 Instagram oldalára. Zseniális, fekete-fehér képekről beszélünk, amelyek esetenként komoly fejtörést okoznak még a legelszántabb rajongóknak is.
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,057RajongókTetszik
1,518Feliratkozó+1
238KövetőKövetés
19,847FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • Becsi Gergő: Király lett az előzetese a baywatch nak
  • deadpool: Nekem pont ugyanolyannak tűnik, mint a korábbi PÓKEMBER-FILMEK....
  • Tibo: Ez tuti jó lesz, az Amerika Kapitány: Polgárháborúban tetszett a...
  • Balázs: remélem végre megfelelő pókember lesz, kicsit unalmas már ez a sok...
  • Balázs: láttam, jó volt
  • Balázs: tényleg jónak tűnik :)
  • Népszerű bejegyzések

    a-mumia-film-kepvideo