Címkék Ezekkel megcímkézve: "Jessica Lange"

Címke: Jessica Lange

Jim Bennett (Mark Wahlberg) irodalomtanár, aki titokban kettős életet él: másik énje nagytételben játszó szerencsejátékos. Mikor Jim egy rettegett gengsztertől kénytelen pénzt kölcsönözni, azzal halálos fenyegetésnek teszi ki szeretteit. Az idő csak fogy, így Jimnek alá kell merülnie az alvilágba, és óriásit kell kockáztatnia azért, hogy ne veszítsen el mindent.

Amikor egy frissen házasodott pár autóbalesetet szenved, Paige (Rachel McAdams) nő kómába kerül. Felébredve korábbi élete emlékeinek csupán töredéke marad meg, így férjének, Leo-nak (Channing Tatum), aki immár teljesen idegen számára, újra meg kell hódítania szívét… © filmtrailer.hu

Edith Bouvier Beale (Jessica Lange) amatőr énekesnő volt, de nem ettől vált igazán híressé, hanem attól, hogy ő volt az egykori First Lady, Jacqueline Bouvier Kennedy nagynénje. Hírnevét csak tovább növelte különc viselkedése, és az hogy egy pusztuló birtokon lakott lányával "kis Edie"-vel (Drew Barrymore). Ahogy kezdett megcsappanni vagyonuk, és a külvilágtól is egyre elzártabban éltek, úgy kezdett el kicsúszni a két nő lába alól a realitás talaja. A két nő életéről a Maysles fivérek 1975-ben már készítettek egy dokumentumfilmet...

Max Cady (Robert De Niro), a pszichopata bűnöző 14 évi börtön után kiszabadul, és csak egyetlen cél lebeg előtte: bosszút állni egykori ügyvédjén, Sam Bowdenen (Nick Nolte), aki annak idején nem a megfelelő gondossággal járt el ügyében. Kegyetlen bosszúhadjáratot indít Bowden ellen, semmitől nem riad vissza, és nem válogat a mocskosabbnál mocskosabb eszközök közt, így nem csak Samet, hanem feleségét (Jessica Lange) és 15 éves lányát (Juliette Lewis) is célba veszi.

Larry Cook (Jason Robards) családjával egy ezer holdas farmon él. Amikor úgy dönt, hogy három lánya közt elosztja a birtokot, csalódnia kell, hiszen nem mindegyik gyermeke képzelte el farmerként jövőjét. Míg a két idősebb lány Virginia (Jessica Lange) és Rose (Michelle Pfeiffer) szívesen maradna a szülői háznál, addig a legkisebb lány, Caroline (Jennifer Jason Leigh) a maga életét akarja élni, így inkább beköltözik a városba. Szigorú apjuk pedig úgy dönt, hogy kizárja a lányt az örökségből. Az addig békés otthonban egyre fokozódik a feszültség, és eddig rejtett problémák kerülnek felszínre.

A XVIII. századi skót felvidékén zord tél közeleg, és így a falusi népek élete veszélyben, ugyanis se pénzük, se ételük. Rob Roy (Liam Neeson), a McGregor klán egyetlen sarja, nemesek segítségét kéri, hogy a falujának népe át tudja vészelni a szűkös időket. Kap is egy kisebb vagyonnyi kölcsönt, azonban a pénzről a márki egyik embere, a kegyetlen Archibald Cunningham (Tim Roth) is értesül, és elhatározza, hogy megszerzi azt magának. Ellopja a pénzt, megöli Rob Roy legjobb barátját, őt pedig törvényen kívülivé teszi. A férfi így kénytelen útonállóként küzdeni a családjáért és becsületéért, miközben a nép közt nagy hírnévre és tiszteletre tesz szert.

Edward Bloom mindig is nagy mesélő hírében állt, ámbár történetei közelebb álltak a mesékhez, mint a valósághoz. Viszont különös, színes fantáziájával mindenkit levesz a lábáról, még azokat is, akik talán nem hiszik el a világkörüli útjáról, az óriásokról, boszorkányokról, viharokról és csengő hangon éneklő sziámi ikrekről szóló elbeszéléseit. Egyedül a fiát nem győzi meg, ő egyszerűbb, szerethetőbb apára vágyik. Amikor azonban kiderül, hogy Edward halálos beteg, a fia mégis beszélgetni kezd vele. Szeretné végre megismerni az apját: meghallgatja összes hihetetlen történetét, és megpróbálja elhinni őket: a sok hazugság mögött a valóságot keresi. Nem is sejti, mit fog találni...
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,057RajongókTetszik
1,518Feliratkozó+1
238KövetőKövetés
19,846FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • Becsi Gergő: Király lett az előzetese a baywatch nak
  • deadpool: Nekem pont ugyanolyannak tűnik, mint a korábbi PÓKEMBER-FILMEK....
  • Tibo: Ez tuti jó lesz, az Amerika Kapitány: Polgárháborúban tetszett a...
  • Balázs: remélem végre megfelelő pókember lesz, kicsit unalmas már ez a sok...
  • Balázs: láttam, jó volt
  • Balázs: tényleg jónak tűnik :)
  • Népszerű bejegyzések