Címkék Ezekkel megcímkézve: "James Spader"

Címke: James Spader

Egy öntörvényű telepes asszony, Mary Bee (Hillary Swank) vágja le a meglehetősen szorult helyzetben lévő George Briggst (Tommy Lee Jones) a kötélről, cserében pedig azt kéri tőle, hogy kísérjen el három mentálisan instabil nőt Nebraskából Iowába. A hosszú és veszélyes út során banditák és indiánok keresztezik útjukat. Csak egymásra számíthatnak, ha túl akarják élni az utazást.

Will Randall egy könyvkiadó - egykor sikeres - szerkesztője. Üzleti útjáról hazafelé véletlenül elüt egy farkast. Amikor kiszáll, hogy megnézze az - általa halottnak hitt - állatot, a fenevad váratlanul a férfi kezébe harap. Bár a sérülés nem tűnik komolynak, Randall attól fél, hogy veszett állattal volt dolga. Közérzete ugyanis megváltozik, ám ahelyett, hogy a levertség, a betegség jelei mutatkoznának rajta, úgy érzi teljesen megfiatalodott: érzékszervei élesebbé válnak, ereje megsokszorozódik, éjszakánként pedig különös vonzás keríti hatalmába. Amikor feljön az égre a telihold, Randall portyára indul a világ egyik legnagyobb város-vadonjában, New Yorkban, hogy kövesse a vér hívó szavát. Hatalmas ereje ellenére is a biztos pusztulás várna rá, hiszen a várost rettegésben tartó fenevad után valódi hajtóvadászat indul, de rátalál egy gyönyörű asszonyra, aki a riasztó jelek dacára is vállalja szerelmét a "Farkassal". Randall-nek ez a szenvedély ad erőt ahhoz, hogy szembe szálljon üldözőivel...

Amikor Tony Stark (Robert Downey Jr.) megpróbálja elindítani eddig szunnyadó békefenntartó programját, a dolgok hamar rosszra fordulnak: a Föld legnagyobb hősei, Vasember, Amerika kapitány, Thor, Hulk, Fekete özvegy és Sólyomszem képességei egy végső tesztre kerülnek, amelyben az egész bolygó sorsa a tét. Amikor a gonosz Ultron felbukkan, egyedül A Bosszúállók képesek megakadályozni, hogy véghez vigye szörnyű tervét, ám ehhez szokatlan szövetségesekre és megjósolhatatlan tettekre van szükségük...

1865, az Amerikai polgárháború áldozatai minden elképzelést felülmúlnak, Abraham Lincoln, az Amerikai Egyesült Államok elnöke éppen az Alkotmány módosítását készíti elő, mellyel örökre eltörölheti a rabszolgaságot. Legnagyobb ellenfele az idő, hiszen a béke bármikor megkötődhet, és ha ez azelőtt megtörténik, hogy elfogadják az új Alkotmányt, a visszavonuló déli államok örökre meghiúsíthatják törekvéseit. A korai béke ugyanakkor sokezer amerikai életet mentene meg, így Lincoln-nak ek kell döntenie, mi a fontosabb neki: a rabszolgaság, vagy a háború végetvetése... © filmtrailer.hu

Ann (Andie MacDowell) egy gátlásos, frigid nő, akit férje, John (Peter Gallagher) állandóan megcsal a nő húgával, Cynthia-val (Laura San Giacomo), aki szöges ellentéte nővérének. Így a sebzett nő csak pszichiáterénél érzi igazán jól magát. Amikor azonban feltűnik a színen John gyerekkori barátja, Graham (James Spader) minden megváltozik. A visszahúzódó srácnak ugyanis hamar fény derül különös fetisizmusára, hogy videókazettákra rögzíti nőismerősei szexuális szokásairól készített interjúit, melyekből már egy igen terjedelmes gyűjteménye van. A szextől undorodó Ann meglát valamit a fiúban, és végre megleli életének hiányzó szellemi társát.

Will Randall (Jack Nicholson) egy könyvkiadó szerkesztője, aki üzleti útjáról hazafelé véletlenül elüt egy farkast. Amikor meg akarja nézni az általa halottnak hitt állatot, az hirtelen megharapja a kezét. A férfi sérülése nem komoly, de lassan megváltozik állapota, viselkedése. Erősebb lesz, érzékszervei élesebbé válnak, és éjszakánként úgy érzi, hogy a vérszomj keríti hatalmába. Will lassan farkasemberré alakul, vadászataira New York városa is felfigyel, és hajtóvadászatot indítanak a fenevad ellen. A férfit egyedül egy gyönyörű nő, Laura (Michelle Pfeiffer) szerelme segítheti át a nehézségeken.

Robert Rodriguez vagy súlyos skizofréniában szenved, vagy hihetetlen zsenialitással tudja váltogatni a stílusokat, ugyanis elég fura képet ad egymás mellé téve mondjuk a Kémkölykök és a terrorbolyó, vagy esetleg a Cápasrác és lávalány valamint a Sin City. Két legújabb készülő filmje szintén mérföldekre van egymástól: egyik a terrorbolygós ál-trailerből filmmé előtört Machete, a másik pedig ez...

Robert Rodriguez, a Kémkölykök rendezője újabb varázslatos gyerekfilmet készített, amiben rövidfilmek sorozata mutatja be nekünk, mi lenne ha egy kívánsággömb gyerekek kezébe kerülne. A tizenegy éves Toe Thompson Black Falls-ban él, ahol szülei - és voltaképpen az egész város - a Black Box Industries alkazottja, itt készül a híres "mindenrejó" készülék, ami az egész örszág egyik legismertebb eszköze. Egy nap azonban egy különös vihar söpör át a városon, és egy titokzatos szivárvány kő hullik alá alá az égből - egy kő, ami mindenkinek, aki megtalálja, teljesíti egy kívánságát.
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,058RajongókTetszik
1,518Feliratkozó+1
238KövetőKövetés
19,849FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • Becsi Gergő: Király lett az előzetese a baywatch nak
  • deadpool: Nekem pont ugyanolyannak tűnik, mint a korábbi PÓKEMBER-FILMEK....
  • Tibo: Ez tuti jó lesz, az Amerika Kapitány: Polgárháborúban tetszett a...
  • Balázs: remélem végre megfelelő pókember lesz, kicsit unalmas már ez a sok...
  • Balázs: láttam, jó volt
  • Balázs: tényleg jónak tűnik :)
  • Népszerű bejegyzések