Címkék Ezekkel megcímkézve: "Hobbit"

Címke: Hobbit

Amikor kiderült, hogy Peter Jackson belevág a Hobbitba azt is közzétették, hogy a Gyűrűk ura főbb szereplőit is szeretnék visszahozni néhány perc erejéig. Viggo Mortensen – aki Aragornt alakította – a The Guardiannak adott interjút és elárulta, hogy őt is megkeresték. De vajon fel fog bukkanni A hobbit: Smaug pusztasága vagy a The Hobbit: There and Back Againben?

„Nem leszek benne. 2008-ban mielőtt elkezdtek volna forgatni az egyik producer megkérdezte, hogy szeretnék-e én is benne lenni. Én erre azt feleltem, hogy 'Nem tudjátok, hogy Aragorn nem szerepel a Hobbitban és hogy 60 év telik el közte és a Gyűrűk ura között?'”. - mondta a színész.

Nagy meglepetés nem érhet minket A Hobbit, a Fékezhetetlen és az Alex Cross hivatalos magyar poszterei láttán, mivel egy az egyben megfelelnek a nemzetközi kiadványoknak, csak rákerültek a szokásos magyar feliratok (többek közt a mi "büszkeségünk", az ormótlan korhatárjelzés!). Azért eljátszottam a gondolattal, hogy ha most ismét kamasz lehetnék, száz százalék beszerezném ezt a gyönyörű Hobbit posztert a szobám falára!

Az előzmények ismeretében már-már hajlamosak voltunk azt feltételezni, hogy soha nem lesz leírva az alábbi mondat: elkezdték a The Hobbit forgatását. A New Line Cinema és az MGM azonban hivatalosan is bejelentette, hogy Wellingtonban, Új-Zélandon Peter Jackson nekilátott a Hobbit előzményfilm(ek) forgatásának, ráadásképp két képet kaptunk a rendezőről a díszletek között. A kétrészes Hobbit film Fran Walsh, Philippa Boyens, Guillermo del Toro és Peter Jackson forgatókönyvével készül, a digitális 3D technológia legújabb fejlesztésű kamerájával. A Hobbit Bilbo Baggins utazását követi, aki Erebor elveszett törpe királyságának keresésére indul...

Bár Viggo Mortensen a közelmúltban többször is kijelentette, hogy visszavonul a színészkedéstől jelenlegi filmje - The Road - befejezése után, a film promóciója alkalmából sikerült nekiszegezni a kérdést, hogy Aragorn vajon látható lesz-e a Gyűrűk ura fantáziavilágában játszódó A hobbit trilógiában. A kérdés jogosan merült fel, hiszen a közönség kedvenc karaktere J.R.R. Tolkien eredeti Hobbit regényében nem szerepel - illetve csak egy rövid, a két történetet átvezető részben bukkan fel. Mortensen állítása szerint Peter Jackson és Guillermo Del Toro gőzerővel azon vannak, hogy a Gyűrűk ura fő karakterei megjelenhessenek a hobbitokról szóló filmben...

A DeadlineHollywood arról tudósított, hogy az Metro-Goldwyn-Mayer filmstúdió összehívta a részvényeseit és hitelezőit, és egy igen hosszú konferenciát tartott, ami után a résztvevők igen gondterhelt arccal távoztak. A konferencia fő oka az volt, hogy cégnek 20 millió dollár gyorssegélyre, valamint az év hátralevő részében további 150 millió dollár plusz pénzre van szüksége, hogy fennakadás nélkül folytatni tevékenységét. Erősen úgy néz ki, hogy a cég a csőd szélén táncol...
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

14,986RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,761FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés