Címkék Ezekkel megcímkézve: "Gagyi mami 3"

Címke: Gagyi mami 3

Négy filmet mutattak be a héten széles körben az amerikai mozik, ebből három a lista élén is végzett, míg a negyedik - Take Me Home Tonight Topher Grace és Anna Faris főszereplésével - éppen nem fért bele a top 10-be. Az első helyen a hazai mozikban is vetítésre került Rango végzet 38 millió dolláros, szép eredménnyel, igaz ugyan, hogy a költségvetés elég magasra - 135 millióra - rúgott, de az ajándéktárgyak, játékok értékesítésével szép bevételt fog maga mögött tudni az identitás zavaros kamelon. Miner krtikáját a filmről itt elolvashatjátok...

A 83. Oscar-díjkiosztó miatt várható volt, hogy a megszokottnál kevesebben mennek el - legalább is vasárnap - a mozikba, ez meg is látszik a hétvégi bevételi adatokon. Széles körben mindössze két filmet mutattak be az amerikai mozik a héten - Owen Wilson Elhajlási engedély című vígjátéka elfogadható bevétellel, 13,4 millióval a második helyen, míg Nic Cage legújabb akciófilmje, a Féktelen harag a költségek ismerete nélkül is botrányosnak mondható 5 millióval a kilencedik helyen végzett - utóbbi filmet már játsszák, míg előbbit a héten kezdik el vetíteni a magyar mozik...

Hiába volt a kétszerese a múlt héten nálunk is mozikba kerülő A negyedik költségvetése, és hiába a film körül generált óriási hype, a hétvégi bevételi listán bizony mégis alulmaradt - még ha nem is sokkal - Liam Neeson új thrillere, az Ismeretlen férfi-vel szemben, ami a 30 millió dolláros büdzséjének több, mint kétharmadát, közel 22 milliót hozott az első hétvégéjén. A film magyar bemutatója a jelenlegi tervek szerint április 14-én lesz...

Tulajdonképpen 2003, a Bad Boys II. bemutatója óta folyamatos a reménykedő találgatás: készül-e, és mikor kerülhet a mozikba a Will SmithMartin Lawrence páros az akciót a komédiával fantasztikusan keverő filmjének 3. része. A biztos választ senki sem tudja: még a sztárok sem. – Jó lenne a harmadik rész – nyilatkozta nemrég Martin Lawrence –, de tudom, hogy nem egyszerű menet összehozni egy ekkora filmet. Úgyhogy próbálunk addig is valami kis pótlékot kitalálni. Az is felmerült bennünk, hogy Will vállal egy cameót a Gagyi mami – Mint két tojásban...

2011. feburár 18-én kerül a mozikba – nemzetközi bemutató lesz, még nincs róla infóm, hogy a magyar mozik is vetíteni fogják-e - Martin Lawrence Gagyi mami sorozatának harmadik része, a Big Mommas: Like Father, Like Son. Ahogy a cím is sugallja, immár nem csupán Lawrence, hanem a fiát alakító Brandon T. Jackson is "nőnek" fogja álcázni magát. Az első két részt nagy sikerrel vetítették az USA-ban, minden bizonnyal az új film sem okoz csalódást Lawrence rajongóinak. A Gagyi mami 3-ban Malcom Turner FBI ügynök és 17 éves mostohafia, Trent egy kizárólag női hallgatókból álló művészeti iskolába épülnek be, mint Gagyi mami és Charmaine...

A Variety hírei szerint áprilisban kezdik a Gagyi mami 3 forgatását - a főszerepben, akár az előző részekben, Martin Lawrence. Visszatér a második rész rendezője is, John Whitesell, új szereplőként pedig a Percy Jackson szatírjaként látott Brandon T. Jackson látható. A forgatókönyv első változatát Matthew Fogel írta, majd a stúdió később Randi Mayem Singer-rel (Mrs. Doubtfire) átíratta. A harmadik részben Malcolm Turner (Lawrence) FBI ügynök és unokaöccse, Trent (Jackson) egy leányiskolába épülnek be...
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,012RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,794FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés

Népszerű bejegyzések

a-mumia-film-kepvideo