Címkék Ezekkel megcímkézve: "Frank Oz"

Címke: Frank Oz

Billy Crystal a Még egy kis pánik után kicsit lepihent, nem vállalta be főszerepet. Majd tavaly a Small Apartmentsben bukkant fel, illetve a Szülői felügyelet nélkül szép sikert aratott vígjátékban játszhatott központi karaktert. A komikus nem nyugdíjazza magát megint évekre, leszerződött a Winter's Discontent filmre.

A vígjáték forgatókönyve 5 éve várja, hogy valaki hozzányúljon, 2009-ben Larry Charles, a Borat rendezője szemezett a filmmel. Ő nem várt türelmesen, a megüresedett rendezői posztra Frank Oz lépett be. A direktor utoljára hat éve készített filmet, akkor a Halálos temetést szállította le.

Ezer évvel ezelőtt történt, hogy megsemmisült a Fehér Kristály, mely a világmindenség egyensúlyáért felelős. Így az addigi rend és béke helyett, káosz és sötétség vette át az uralmat. A hatalom a végtelenül gonosz sárkánygnómok kezébe került, akik folyton-folyvást terrorizálták a népeket, és eltiportak bárkit, aki ellenszegült. Az ősi jóslat szerint egyedül Jen, a féltünde képes ismét egyesíteni a Kristály szilánkjait, hogy a világban újra a fény és béke honolhasson. Az aprócska szerzet így hát felkerekedik és számtalan veszéllyel dacolva küzd azért, hogy teljesítse a lehetetlennek tűnő küldetést.
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,028RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,805FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés