Címkék Ezekkel megcímkézve: "filmstúdió"

Címke: filmstúdió

Az összesített adatok alapján a Warner Bros lett a 2010-es év legnagyobb bevételt elért stúdiója, és bár az amerikai bevételek egy kicsivel elmaradnak a tavalyihoz képest, (2.1 milliárd volt 2009-ben) a nemzetközi adatokat is beszámítva 4.814 milliárddal új rekordot állított fel, jócskán megdöntve tavalyi, 4.010 milliárdos rekordját. A stúdió az elmúlt 10 évben hatodszor állított fel új rekordot. A Warner első helyét szokás szerint a nagyszámú bemutatott filmjének köszönheti - 27 filmet mutattak be tavaly, közel kétszer annyit, mint a lista 2. helyezett Paramount-ja, vagy a 3 helyezett 20th Century Fox. 2010-ben a Warner Bros 5 filmje ért el 100 milliós bevételt az Egyesült Államokban:...

Egy közösségre épülő, virtuális filmstúdiót hozott létre az Amazon.com, ezzel pedig igencsak megkavarhatja a filmipar állónak amúgy sem mondható vizét. Az Amazon Studios legfőbb célja, hogy felületet biztosítson az amatőr filmeseknek, illetve mindazoknak akiknek van egy remek ötletük, melyből akár egy következő Oscar várományos alkotás is megszülethet. Az oldal voltaképp egy közösségi site, melyhez reményeik szerint nemcsak a filmrajongók, hanem a szakmai profijai, vagyis rendezők, producerek, forgatókönyvírók is csatlakoznak majd...
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,247RajongókTetszik
1,518Feliratkozó+1
240KövetőKövetés
20,277FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • Tibo: Remélem elkészül, nagyon remélem.
  • GZ: Én azon lepődtem meg nemrég, hogy Gene Hackman is mikor visszavonult...
  • Hangya Zsolt: Szeretném megkérdezni a szerző véleményét, hogy vajon miért...
  • John: Szerintem ez a “hír” csupán egy fondorlatos terv része...
  • wolw: Ezek a DC-s esetek lassan már nem is hírek.
  • Jrex: De azért Csodanő nem olyan húzónév, mint Batman vagy Superman…