Címkék Ezekkel megcímkézve: "Emlékezz rám"

Címke: Emlékezz rám

Annak ellenére hogy a hétvége bővelkedett premierfilmekben, még mindig Tim Burton Alice csodaországban feldolgozás vezeti a hétvégi bevételi listákat. Igaz, hogy a múlt hétvégi eredményének csak a felét, 62 millió dollárt hozott, ám ezzel az összeggel is meghaladta a 200 milliós büdzséjét az USA-ban, nemzetközi szinten pedig már közel 430 milliónál tart: újabb megerősítés a stúdióknak, hogy 3D-ben kell immár gondolkodni. A 2-4 helyet az új filmek uralják: a másodika Zöld zóna Matt Damonnal, meglehetősen alul teljesítette a várakozásokat, mindössze 14,5 milliót hozott a 100 milliós költségvetés ellenében, a harmadik Túl jó nő a csajom és a negyedik Emlékezz rám (Robert Pattinson) ellenben...

Rögtön három jó hírrel is szolgálhatok Robert Pattinson rajongóinak: egyrészt csütörtökön kezdik el vetíteni az amerikai mozik új filmjét, a Emlékezz rám /Remember Me/, másodrészt magyar mozibemutatót is kapott a film 2010. május 6-i (tervezett) dátummal, harmadrészt pedig a hírek szerint a film előtt levetítésre kerül az Alkonyat harmadik részének, a Twilight Saga: Eclipse-nek a másfél perces trailere, ami szokás szerint még aznap este gondolom a neten is megjelenik...

Két jelenet és két reklámspot Robert Pattinson legújabb romantikus drámájához, az Emlékezz rám! /Remember Me/-hez. A film egy lázadó természetű fiatal srácról, Tyler-ről (Pattinson) szól, akinek kapcsolata édesapjával (Pierce Brosnan) teljesen megromlott, mióta családjuk egy tragédia következtében szétszakadt, és a fiatalember New York City-be költözött. Tyler úgy gondolja senki sem értheti meg, hogy amin keresztül ment, ám egy nap megismerkedik Ally-vel (Emilie de Ravin) akinek elbűvölő természete teljesen rabul ejti, és elindítja a gyógyulás felé vezető úton.

Robert Pattinson (Alkonyat, Újhold) egy lázadó természetű fiatal srácot alakít Allen Coulter romantikus drámájában. Tyler (Pattinson) kapcsolata édesapjával (Pierce Brosnan) teljesen megromlott, mióta családjuk egy tragédia következtében szétszakadt, és a fiatalember New York City-be költözött. Tyler úgy gondolja senki sem értheti meg, hogy amin keresztül ment, ám egy nap megismerkedik Ally-vel (Emilie de Ravin) akinek elbűvölő természete teljesen rabul ejti, és elindítja a gyógyulás felé vezető úton. A szerelmén keresztül Tyler újra elkezdi élvezni az életet és boldogságban telnek napjai, de hamarosan egy régi titkok nyomára bukkan...
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,056RajongókTetszik
1,518Feliratkozó+1
238KövetőKövetés
19,843FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • Becsi Gergő: Király lett az előzetese a baywatch nak
  • deadpool: Nekem pont ugyanolyannak tűnik, mint a korábbi PÓKEMBER-FILMEK....
  • Tibo: Ez tuti jó lesz, az Amerika Kapitány: Polgárháborúban tetszett a...
  • Balázs: remélem végre megfelelő pókember lesz, kicsit unalmas már ez a sok...
  • Balázs: láttam, jó volt
  • Balázs: tényleg jónak tűnik :)