Címkék Ezekkel megcímkézve: "Elle Fanning"

Címke: Elle Fanning

Boston, 1926. Az alkoholtilalom miatt soha nem látott méretű csempészhálózat épült ki, amelyben kifőzdék, árusok, gengszterek és korrupt zsaruk egyaránt megtalálhatók. A gyors pénz és az ezzel együtt járó hatalom ígérete a a Bostoni rendőrőrs kapitányágának fiát, az ambíciózus Joe Coughlin-t (Ben Affleck) is elcsábítja

Jesse, a feltörekvő modell Los Angelesbe költözik, hogy valóra váltsa az álmát. A divatvilág azonban nem várt módon szippantja be, ráadásul egy csoport varázslatos modell között nem várt konfliktusba keveredik. Mindannyian szenvedélyesen vágynak a kifutó sikerére és ezért szemmel láthatóan bármit hajlandók lennének megtenni. Jesse-nek azonban siker mellett meg kell küzdenie a fotósok fantáziajeleneteivel, a lakásába behatoló ismeretlenekkel és a mind furcsábban viselkedő kollégáival is.

Már szeptemberben nyilvánosságra hozták a készítők, hogy az X-Men: Apocalypse-ban a film több karakterére is új szereplőket keresnek - ennek a nagyon egyszerű magyarázata az, hogy az új rész javarészt a '80-as években fog játszódni. a The Wrap információ szerint Jean Grey szerepére Chloe Moretz, Elle Fanning és Hailee Steinfeld a legvalószínűbb befutók, míg Küklopsz ifjabb változatát jó eséllyel a Ben Hardy, Charlie Rowe és Timothée Chalamet trióból fogják kiválasztani.

A Doboztrollok egy komikus mese, amely Sajthidán játszódik, a puccos Viktória korabeli városban, ahol mindenki a vagyon, az előkelőség és a legbüdösebb finom sajtok megszállottja. A bájos, macskaköves utcácskák alatt laknak a Doboztrollok, ezek az undok szörnyek, akik éjszaka előmásznak a csatornákból, és ellopják azt, ami a városlakók szemében a legértékesebb: a gyerekeiket és a sajtjaikat. Legalább is így tartja a legenda, amiben az itteniek mindig is hittek.

Demona (Angelina Jolie) egykor gyönyörű és tiszta szívű fiatal lány volt, aki egy erdőkkel körülvett, békés királyságban élt, és a birodalom egyik legféltebb védelmezőjeként ismerték. Egy nap azonban egy kegyetlen árulás áldozatává vált, és a tett következtében elkezdett kővé dermedni a szíve. Bosszúra szomjazva Demona csatát vívott a királlyal, majd elátkozta annak újszülöttjét, Aurorát (Elle Fanning).

John Hawkes egy jazz-zongoristát alakíthat a Low Down indie drámában, karaktere ugyan remek zenész, csak úgy, mint Charlie Parker vagy Miles Davis. De egy nagy problémája azért akad, a férfi heroinfüggő. Elle Fanning formálja meg lányát, a történetet az ő szemszögén keresztül láthatják, rajta keresztül ismerjük meg apját, megtudhatjuk, hogy milyen örömöket él át és a függősége miatt milyen nehézségeken megy keresztül.

Taryn Manning – a hölgy a Hawaii Five-O és a Kemény motorosok néhány részéből lehet ismerős – egy lecsúszott színésznőt játszik, John Hawkes karakteréhez hasonlóan szintén droggfüggő és egyedül neveli a fiát.

Pjotr Iljics Csajkovszkij A Diótörő balettjének legújabb, angol-magyar kooperációban készült adaptációja 1920 karácsonyán, Bécsben játszódik. A kis Mary (Elle Fanning) egy különleges diótörő játékfigurát kap ajándékba keresztapjától. A kislány boldogan fekszik le aludni, de álmában megelevenedik a Diótörő és más játékai is és kezdetét veszi egy varázslatos utazás a fantázia világába. A fabáburól kiderül, hogy elvarázsolt herceg, s a kis Mary vele összefogva veszi fel a küzdelmet a gonosz Patkánykirállyal (John Turturro) és alattvalóival...

A szórakoztató és szívmelengető, megtörtént eseten alapuló családi film egy egyedülálló édesapa, Benjamin Mee (Matt Damon) elképesztő története, aki arról álmodik, hogy egy merőben szokatlan és csodálatos ajándékkal lepje meg családját: egy állatkerttel. Benjamin gyermekeivel közösen új otthonukba költözik, és megvásárolnak egy igen rossz állapotban lévő állatkertet, és nekilátnak, hogy felújítsák azt - és egyúttal saját életüket is újrakezdjék...

Cameron Crowe (Majdnem híres, Jerry Maguire) We Bought a Zoo című, megtörtént eseten alapuló filmdrámája 2011. december 23-án érkezik a mozikba, a Matt Damon, Scarlett Johansson és Elle Fanning főszereplésével készült produkcióhoz a 20th Century Fox előrukkolt az első (teaser) poszterrel és előzetessel. A film Benjamin Mee emlékiratai alapján készült, aki családja minden vagyonát arra áldozta, hogy megmentsen egy hihetetlen rossz állapotban lévő állatkertet...

Hall Baltimore (Val Kilmer), egy lecsúszófélben lévő horrorkönyvszerző egy kisvárosba érkezik, mely legújabb regényének helyszínéül fog szolgálni, ám egy titokzatos gyilkossági esetbe fut bele, mely egy fiatal lány halála körül forog. Egy éjszaka álmában egy szellem bukkan fel, aki "V"-nek nevezi magát és valamilyen kapcsolatban áll a gyilkossal. Hall hálás az ölébe pottyant sztoriért és elszántan veti bele magát a nyomozásba, ám hamarosan rádöbben, hogy a titokzatos eset feltárásához saját múltjával is szembe kell néznie.

1979. nyarán egy csapat kisgyerek egy katasztrofális következményekkel járó vonatbaleset tanúi lesznek, amit sikerül is egy super 8 kamerával rögzíteniük. Visszanézve a felvételeket, hamarosan rájönnek, hogy baleset korántsem volt véletlen. Kis idő elteltével a környéken szokatlan eltűnések és megmagyarázhatatlan események kezdenek történni, a helyi körzeti megbízott pedig megpróbálja kideríteni az igazságot - ami sokkal rémisztőbb, mint amit bárki elképzelt...

Végre egy számomra kedves klasszikus is újragondolásra kerül, még pedig E.T. Hoffman Diótörője, amelyet igazán híressé a Piotr Tchaikovsky által szerzett balett mű tett, olyan sztárokkal, mint Elle Fanning, Nathan Lane és John Turturro. A történet Karácsonykor játszódik, amikor Maryt új barátja egy életre kelt diótörő katona elrepít egy tündérekkel és más játékokkal tarka világba, ahol viszont hamarosan szembesülnie kell a kislánynak, hogy mindez a színes kavalkádot veszélyezteti a Patkány Király és annak fondorlatos anyja által. Amikor pedig a diótörőt elrabolják, Mary-nek és új barátjainak fel kell fedeznie a titkot, hogy megmentsék őt.
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,058RajongókTetszik
1,518Feliratkozó+1
238KövetőKövetés
19,847FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • Becsi Gergő: Király lett az előzetese a baywatch nak
  • deadpool: Nekem pont ugyanolyannak tűnik, mint a korábbi PÓKEMBER-FILMEK....
  • Tibo: Ez tuti jó lesz, az Amerika Kapitány: Polgárháborúban tetszett a...
  • Balázs: remélem végre megfelelő pókember lesz, kicsit unalmas már ez a sok...
  • Balázs: láttam, jó volt
  • Balázs: tényleg jónak tűnik :)
  • Népszerű bejegyzések