Címkék Ezekkel megcímkézve: "Elhurcolva"

Címke: Elhurcolva

Ez az a film, ami valószínűleg sohasem jött volna létre, ha Taylor Lautner nem az, aki. De kicsoda is ő? Stephenie Meyer nagysikerű bestsellerének, az Alkonyatnak /Twilight/ a filmes adaptációjában a fő konfliktust adó szerelmi háromszög egyik csúcsát jelentő Jacob megformálója: női szemeket gyönyörködtetőre gyúrt férfitest, vastag szemöldök, kisfiús tekintet és örök második hely Robert Pattinson mögött, - nagyon úgy tűnik - minden téren. Míg Pattinson az Emlékezz rámban számomra meggyőzően bizonyította, hogy ott a helye Hollywoodban, addig Lautner barátunk mostani akciófilmjével bakot lőtt. A mély víz, amibe dobták, összecsap a feje fölött, és a mellékszerepekbe száműzött „nagy öregek” sem képesek megmenteni.

Bár a héten 4 új film is indult a hétvégi Box Office versenyben, egyiknek sem sikerült letaszítania a trónról a Walt Disney régi-új királyát, 1994-es Az oroszlánkirály 3D-ben felújított változatát. Az érdeklődés a film iránt egész minimálisan (-26.6%) csökkent, így a múlt heti bevételekkel együtt immár 61,7 milliót gyűjtöttek be Szimba és barátai - bőségesen megtérültek a konvertálás költségei, és jókora hasznot zsebel be ismét a stúdió. Brad Pitt Pénzcsináló magyar címet kapott Baseball-drámája 20.6 millióval a második helyen végzett, az 50 milliós film jó úton jár, hogy visszahozza a költségeit, és remek kritikákat kapott...

Új poszterek érkeztek több filmhez: a vírusfertőzésről szóló, neves sztárokat felsorakoztató alkotáshoz, a Contagionhoz, a Ralph Fiennes sajátos Shakespeare-átiratához, a modern időkbe helyezett Coriolanushoz, a nem a könnyed filmjeiről ismert Lars Von Trier új, világvége filmjéhez, a Melancholiához, és Taylor Lautner (a vérfarkas srác az Twilightból) új filmjéhez, az Elhurcolvához.

A második előzetes is megérkezett Taylor Lautner, az Alkonyat szépfiújának új thrilleréhez - szeptember 22-én majd kiderül, vajon van-e annyira legény a gáton, hogy egymaga is elvigyen a hátán egy filmet. Az Elhurcolva középpontjában egy 19 éves srác, Nathan (Taylor Lautner) áll, akit régóta gyötör egy meghatározhatatlan érzés, hogy valami nincs rendben a szülei és közte. Amikor nyomozni kezd a múltja után, rábukkan egy eltűnt személyeket bemutató weboldalra, ahol saját gyerekkori képét fedezi fel – ezzel azonban olyan események láncolata indítja el...

Néhány a legújabb poszterek közül: A Disney és Pixar Brave című animációs filmjének középpontjában egy heves természetű skót hercegnő, Merida áll, aki ahelyett, hogy feleségül menne szülei választottjához, a világ legjobb íjásza szeretne lenni. Mágia, misztikum és egy ősi átok a varázslatos skót tájakon. A Cowboyok és űrlények új poszterén immár mindhárom főszereplőt - Daniel Craig, Harrison Ford, Olivia Wilde - megjelenítik, az Elhurcolva akció-thrillerhez pedig a Taylor Lautner nagytotál helyett egy "Taylor Lautner az Eredetben" jellegű plakátot készítettek...

Szeptember 22-től, a nemzetközi premierrel egyidőben kerül a mozikba az Alkonyat farkasemberéből sztárrá avanzsált Taylor Lautner új filmje, az Elhurcolva /Abduction/. Kíváncsian várom, hogyan szerepel az ifjú vetkőzőművész egy komoly filmben. Magyar feliratos előzetes a filmhez a cikk alján. Tartalom: A 19 éves Nathan-t (Taylor Lautner) régóta gyötri egy meghatározhatatlan érzés, hogy valami nem stimmel a szülei és közte. Amikor nyomozni kezd a múltja után...

A 19 éves Nathan-t (Taylor Lautner) régóta gyötri egy meghatározhatatlan érzés, hogy valami nem stimmel a szülei és közte. Amikor nyomozni kezd a múltja után, rábukkan egy eltűnt személyeket bemutató weboldalra, ahol saját gyerekkori képét fedezi fel - ezzel azonban olyan események láncolata indítja el, amire legrosszabb álmaiban sem számított... © filmtrailer.hu
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

14,984RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,757FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • 5.: Jövő decemberben kiderül :D
  • Adam: Nem tudjuk meg ki Rey csak talalgat mindenki.
  • demonicius: Ha-tal-maaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaasssssssssssssssss̷ 0;
  • izellajos: Bírom a filmjeiket, azt hittem valódi trailer lesz, nem egy...
  • Ádám: Rey igazából nem Luke gyereke hanem Obi-Wan-nak az unokája. Ezt...
  • 5.: A Star Wars valóban egy egész galaxisban játszódik, de tulajdonképpen egy...
  • Népszerű bejegyzések