Címkék Ezekkel megcímkézve: "David Moreau"

Címke: David Moreau

Alice negyvenéves, elvált divatmagazin szerkesztő, akit semmi más nem érdekel a szakmáján és karrierjén kívül. Munkájában maximalista, de bármennyire is áhítozna egy főszerkesztői állásra, valami hiányzik ehhez az életéből. Az a valami pedig egy férfi. Ebben játszik kezére a szerencse, egy nála húsz évvel fiatalabb egyetemista srác személyében, akit véletlenül ismer meg egy repülőúton, majd sorozatos véletlenek folytán félreérthetetlen helyzetben fotózzák le őket.

A film Maria Anna Mozart életét mutatja be, Mozart nővéréét. A Nannerl becenévre hallgató leányt édesapja 7 évesen kezdte zongorázni tanítani. Kezdetben "csodagyereknek" tűnt ő is, 11 évesen már nehéz műveket is el tudott játszani, és apja öccsével együtt Nannerl-t is elvitte magával Bécsbe és Párizsba koncertezni. Wolfgang több zongoraművet is írt, hogy testvérével együtt léphessen föl, de lassan az öccs túlnőtt nővérén, s míg az ifjú Mozart előtt megnyílt a világ, addig Nannerl a kor hagyományaihoz méltóan férjhez kellett mennie.
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

14,986RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,761FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • 5.: Jövő decemberben kiderül :D
  • Adam: Nem tudjuk meg ki Rey csak talalgat mindenki.
  • demonicius: Ha-tal-maaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaasssssssssssssssss̷ 0;
  • izellajos: Bírom a filmjeiket, azt hittem valódi trailer lesz, nem egy...
  • Ádám: Rey igazából nem Luke gyereke hanem Obi-Wan-nak az unokája. Ezt...
  • 5.: A Star Wars valóban egy egész galaxisban játszódik, de tulajdonképpen egy...