Címkék Ezekkel megcímkézve: "Csányi Sándor"

Címke: Csányi Sándor

Erik (Csányi Sándor) az ország leghíresebb meleg személyisége, rádiós műsorvezető, aki büszkén vállalja másságát. A napi atrocitásokat könnyedén kezeli, nem zavarja a reggelente fejéhez vágott tojás a szerkesztőségnél, vagy a mogorva szomszéd, Pecsák úr (Mucsi Zoltán) ellenszenve sem, derűs jelleme pedig nem csak a műsorába telefonálóknak segít elfogadni önmagukat, hanem a körülötte élőknek is egyfajta példaképként szolgál. Erik lelkesen készül esküvőjére kedvesével, Balázzsal (Karalyos Gábor)...

Kishorváth élete első filmjének rendezésére készül, amiben nagyapja történetét meséli el, aki az 1960-as évek elején az 1956 utáni passzív ellenállás egy különös formáját választotta. Társaival indián-törzset alapítanak, mokaszint húznak, és kivonulnak a társadalomból. Ezt a játékot szigorú erkölcsök uralják, amelyeket a törzs tagjai véresen komolyan vesznek. A Duna-menti indiánok azonban gyanúsak a megtorlás légkörében, az amúgy is paranoiás hatalom számára. Furcsa fegyvereket birtokolnak...

Dóra (Schell Judit), a csinos, harminchárom éves színházi dramaturg egy nap rádöbben, hogy vőlegényének felesége és gyereke van, amitől végképp elege lesz a férfiakból. Elhatározza, hogy egyedül vállal gyereket, ezért nekilát potenciális donorokat keresni. Legjobb barátnője, a szintén állandó szerelmi problémákkal küzdő gyönyörű színésznő, Zsófi (Dobó Kata) tanácsára hirdetést ad fel. A lényeg, hogy „Csak szex és más semmi”. Innentől kezdve pedig sorra tűnnek fel a pasik Dóra életében. Egy sármos színész, Tamás (Csányi Sándor), az ő barátja, Péter (Seress Zoltán), aki sikeres zeneszerző, valamint egy kifőzdés török fiú, Ali (Czapkó Antal) verseng Dóra kegyeiért...

Az Így, ahogy vagytok főhőse egy új polgármester, aki a korrupt városvezetéssel és a vele szoros összefüggésben működő helyi maffiával próbálja meg felvenni a harcot egy repülőtér felújításához kapcsolódó biznisz ügyében. Bonyolult, szövevényes, sokfelé ágazó, sokszereplős bűnügyi film, de egyben mély társadalmi hatással is bíró történetről, afféle tablóról van szó....

Bulcsú (Csányi Sándor) egy fura fiatalember. Metróellenőrként dolgozik, de a munkáján kívül sokkal több dolog köti ehhez a sötét, földalatti világhoz. Bulcsú ugyanis ott él az aluljárókban, és ki tudja mióta nem volt kint a napfényben. Múltjában történhetett valami, ami elől menekül, és ami miatt teljes mértékben szakított a fenti léttel. Napközben éli az ellenőrök mindennapi életét, amint munkatársaival (Badár Sándor, Mucsi Zoltán, Nagy Zsolt, Pindroch Csaba) próbálják felvenni a harcot a bliccelők, a rivális ellenőr csapat és egy rejtélyes, Gyalogkakukk (Mátyási Bence) becenévre hallgató huligán ellen. Éjjel pedig egy könyörtelen gyilkosra vadászik, aki sorra löki a gyanútlan utasokat a metrószerelvények elé...

Az Orosz Dénes forgatókönyvével és rendezésében készült Poligamy főszereplője egy Tv sorozatokat író forgatókönyves, András (Csányi Sándor) és kedvese, Lilla (Tompos Kátya) aki tanársegédként dolgozik egy egyetemen. Amikor beköltöznek közös lakásukba, látszólag úgy tűnik, felhőtlen boldogság vár rájuk, ám egy dolog mégis közéjük áll: Lilla esküvőt és gyereket akar, András viszont szívesebben élne még egy kicsit a feje fölé tornyosulni látszó felelőség nélkül. Amikor Lilla váratlanul bejelenti, hogy terhes, András nem éppen a felhőtlen boldogság érzése önti el. Ám...másnap reggel András egy vadidegen, gyönyörű nőt talál maga mellett az ágyban...

A film alapjául az MKB Veszprém és a román válogatott kézilabdázója, Marian Cozma brutális és értelmetlen meggyilkolása szolgál. Veszprém szép, de kicsi hely. Olyan, mint Magyarország. Lakói sokat dolgoznak, elviselik a bajokat és örülnek, ha van miért. Veszprémben van egy kézilabdacsapat, amelyben kubai, szerb, horvát, orosz és magyar sportolók küzdenek szívvel-lélekkel ezért a szép kis dunántúli városért. A világ egyik legjobb kézilabdacsapata, ahol nem számít ki, honnan jött, hol nevelkedett, ahol mindenki elsősorban veszprémi.
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

14,985RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,748FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • Adam: Nem tudjuk meg ki Rey csak talalgat mindenki.
  • demonicius: Ha-tal-maaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaasssssssssssssssss̷ 0;
  • izellajos: Bírom a filmjeiket, azt hittem valódi trailer lesz, nem egy...
  • Ádám: Rey igazából nem Luke gyereke hanem Obi-Wan-nak az unokája. Ezt...
  • 5.: A Star Wars valóban egy egész galaxisban játszódik, de tulajdonképpen egy...
  • TetraB: aki esetleg azon filózik, hogy felkösse magát, a film megtekintése...