Címkék Ezekkel megcímkézve: "Asia Argento"

Címke: Asia Argento

Róma, 1984. Aria kilencéves kislány. Gyermeteg és önző szülei, akik épp válni készülnek, túlzottan el vannak foglalva a karrierjükkel és a szeretőikkel ahhoz, hogy Ariával foglalkozzanak. A szeretetre éhes kislány az iskolában sem találja meg a helyét: tanulmányaiban kiváló, de barátai nincsenek. Úgy érzi, hogy macskáján, Dacon kívül senki sem érti meg. Mikor szülei elzavarják és egyetlen barátnője is cserbenhagyja, Aria nem bírja tovább: váratlan döntést hoz.

Jeff hajnali kettőkor látogatja meg barátját, Bent. Érkezése váratlan, mégis nagy örömet szerez, hiszen az egyetemi évek óta nem látták egymást. Jeff megmaradt vad, csapongó művészléleknek, örök csavargónak. Ben összeházasodott a gyönyörű és higgadt Annával, szép kis házban él, s gyerekvállalásban gondolkodik. E nyugodt élet kerül veszélybe Jeff megjelenésével: a barátok első útja egy szilaj partiba vezet, és persze berúgással végződik. Hozadéka egy döntés, mely mindkettejük életét gyökeresen megváltoztatja: elhatározzák, hogy filmet forgatnak a Humpra, az amatőr pornósok hírhedt fesztiváljára. Valami őrült, valami egyedi, valami utánozhatatlan kell nekik, mellyel jó sok pénzt is szerezhetnek, s Anna persze semmiről sem tudhat...

Xander Cage (Vin Diesel) egy vagány fickó, aki a törvényre fittyet hányva mutat be különböző extrém mutatványokat. Ezeket jellemzően meg is örökíti, és az Interneten árusítja őket. Xandert könnyű felismerni, ha másról nem is, a tarkóján lévő xXx tetoválásról biztosan, melyről becenevét is kapta: Tripla X. Xander azonban nem sejti, hogy állandó kihágásai, és bővülő bűnlajstroma felkelti a Nemzetbiztonsági Hivatal, az NSA figyelmét is. A testület egyik vezetője, Augustus Gibbons (Samuel L. Jackson) ugyanis új embert akar toborozni egyik elvesztett prágai ügynöke helyett...

Mat (Gérard Depardieu) egy öregedő, kiégett zsaru, aki Diamant 13 nevű éjszakai különítményének tagja. Magányos és elpusztíthatatlan fajta, aki már rég feladta a reményt, hogy változtasson az életén. Egy nap azonban hívást kap egy régi barátjától, Franck-től, aki beavatja egy könnyen véghezvihető és veszélytennek ígérkező sikkasztás tervébe...

Sarah Mandy (Asia Argento), a fiatal amerikai művészeti karos hallgató, aki a Római Művészettörténeti Múzeum igazgatójának barátnője, véletlenül kinyit egy ókori relikviát. A furcsa jelekkel díszített tárgy egy halotti urna, mely a történelem egyik legerősebb, leggonoszabb boszorkányát, a Könnyek anyját rejti, és zárta el a világ elől, míg a kíváncsi Sarah ki nem szabadította. A városban sorra követik egymást az öngyilkosságok, valamint a bolygó összes boszorkánya Róma felé veszi az irányt, hogy behódoljanak az ősanyjuknak.
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,034RajongókTetszik
1,518Feliratkozó+1
238KövetőKövetés
19,811FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • Mano: Aki látta a sorozat alapjául szolgáló régi filmet az tudhatja, hogy a...
  • Tibo: Így az előzetes alapján érdekes lesz, de a 1997-es az tutira ott van és...
  • Wayne: Ezzel a múmiával akarnak riogatni? Vicc! A 97-es filmben legalább...
  • Torony 1.: Hu de durva,látvány,akció,stb.már most csorog a nyálam.jőhet.
  • Becsi Gergő: Nagyon komoly lesz
  • ThomasG: A magyar forgalmazó nem inkább az ADS Service? :)