Címkék Ezekkel megcímkézve: "angyal"

Címke: angyal

Az első Légió /Legion/ film klipben, azaz jelenetben rögtön belecsapnak a lecsóba: Michael (Paul Bettany) és Gabriel arkangyal (Kevin Durand) meglehetősen egyenlőtlennek tűnő harcát (pontosabban annak elejét) nézhetjük meg. Michael, géppisztoly ide vagy oda, úgy tűnik nem igazán ellenfél az igen impresszív buzogánnyal, valamint golyóálló szárnyakkal felfegyverzett Gabriel számára, de a szereposztás ismeretében mégis tudjuk, kinek fog állni a zászló...

"Egyik este vettem a bátorságot, és megkérdeztem anyámtól, hogy Isten miért változott meg, miért haragudott meg gyermekeire. Azt mondta, szerinte elege lett az emberiség hülyeségéből" - A remek bevezető a korhatáros, 5 perces trailer elejéről származik, amit megnézve láthatjuk, hogy a film bizony nem éppen egy könnyed délutáni családi mozizáshoz van tervezve: hátborzongató, sötét hangulatú akció-thriller lesz.

Kivételesen a sorrend is fontos a Legion című Akció-Fantasy film karakterposztereinél, ugyanis összeolvasva a plakátokon megjelenő szöveget, a következőt kapjuk: "So it will be at the end of the age the angels will come forth to take out the wicked and throw them into the furnace of fire." - És eljő a végítélet napja, amikor angyalok érkeznek, hogy kiválasszák a bűnösöket és pokol tűzére dobják őket. (szabad fordítás). Ez lesz a központi témája a filmnek...

Amikor Isten elveszti az emberiségbe vetett hitét, egy arkangyalokból álló sereget küld a földre, hogy beteljesítse az Apokalipszist. A túlélés kulcsa egy étkezőkocsiban összeverődött idegenekből álló társaság, és Mihály arkangyal (Paul Bettany) kezében van...
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

15,035RajongókTetszik
1,518Feliratkozó+1
238KövetőKövetés
19,812FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • Mano: Aki látta a sorozat alapjául szolgáló régi filmet az tudhatja, hogy a...
  • Tibo: Így az előzetes alapján érdekes lesz, de a 1997-es az tutira ott van és...
  • Wayne: Ezzel a múmiával akarnak riogatni? Vicc! A 97-es filmben legalább...
  • Torony 1.: Hu de durva,látvány,akció,stb.már most csorog a nyálam.jőhet.
  • Becsi Gergő: Nagyon komoly lesz
  • ThomasG: A magyar forgalmazó nem inkább az ADS Service? :)
  • Népszerű bejegyzések

    a-mumia-film-kepvideo