Címkék Ezekkel megcímkézve: "Amerika Kapitány: Polgárháború"

Címke: Amerika Kapitány: Polgárháború

A hétvégén végre mozikba került az Amerika Kapitány: Polgárháború, amelyben a Batman Superman ellen-hez hasonlóan nem külső ellenséggel, hanem egymással gyűlik meg a baja szuperhőseinknek - leginkább Amerika kapitánynak és Vasembernek, a többiek inkább csak muszájból sorakoznak fel egyik vagy másik fél háta mögött.

A Russo-fivérek a Tél Katonájával magasra helyezték a lécet. Vajon a Polgárháborúval képesek-e ismét megugrani, esetleg túlszárnyalni? A válasz ezúttal is einsteini!

Bár az USA-ban csak a héten kezdik el vetíteni, 37 nemzetközi területen már bemutatták a Marvel 3. fázisának kezdetét jelentő < Amerika kapitány: Polgárháború-t, ami nagyszerű teljesítménnyel, 200.2 millió dolláros eredménnyel zárt a mozikasszáknál. Bár az eredmény a stúdió nagy bosszúságára nem éri el a Batman Superman ellen nyitóhétvégéjének 256,5 milliós idegen területen elért eredményét.

Amerikában már csak 10 rövid nap (nálunk 6-tal több), és a mozikba kerül az Amerika Kapitány: Polgárháború, ami szemben igen magasak az elvárásaink, főképp mivel a stúdió hónapok óta azt kürtöli szét az egész világban, hogy MINDEN IDŐK LEGJOBB MARVEL filmje kerül hamarosan a mozikba.

A hétvégén lezajlottak az Amerika kapitány: Polgárháború első tesztvetítései, és ha nem is teljesen egyhangúlag, de a túlnyomó többség igen jó véleménnyel van a filmről.

Vasember és Amerika kapitány két, egymással szöges ellentétben álló karakter, akik az első Bosszúállók film óta folyamatosan heccelik egymást - Amerika kapitány: Polgárháború-ban azonban immár nem tréfából, hanem életre-halálra csapnak össze. A ca. egy hónap múlva mozikba kerülő film egy újabb előzetest kapott, amely éppen erre, kettejük kapcsolatára fókuszál, bemutatva mindkét karakter első lépéseit...

Azt hiszem ehhez felesleges kommentárt fűzni...

A csütörtökön debütált új Amerika kapitány: Polgárháború trailer kellemes meglepetést tartogatott a Marvel rajongóknak: az utolsó másodpercekben végre megmutatta nekünk a stúdió, hogyan fog kinézni a megújult Pókember, akit a soron következő filmekben Tom Holland fog alakítani.

A hét elején a Marvel karakterposzterei és videói után immár mindenki tisztában kell hogy legyen vele, hogy ki van Vasember, ki pedig Amerika kapitány csapatában - egy szuperhőst azonban többen is hiányoltak a képekről, nem mást, mint a megújult Pókembert, akit ezután Tom Holland fog alakítani.

Ahogy azt már régóta tudjuk, az Amerika Kapitány: Polgárháború-ban a Bosszúállók és szuperhős barátaik Amerika kapitány, illetve Vasember vezetésével két egymással szembenálló csapatra oszlanak, és kemény küzdelmek lesznek látható azt egyes hősök között. A csapatok pontos összetételét az előzetesek alapján nagy kezdetét a korábbi anyagokból már össze lehetett rakni, a Marvel azonban most külön-külön is elkészítette nekik a plakátokat - piros háttérrel, jobbról-balra nézve Vasember, kék háttérrel, jobbról-balra pedig a Kapitány csapattársai láthatók.

Az elmúlt pár hétben több pletyaka is napvilágott látott az az Amerika kapitány: Polgárháború kapcsán, főképp az új Pókemberről és a Fekete párduc (Chadwick Boseman) karakteréről aki nem véletlenül keveredik bele a Bosszúállók között kialakuló ellenségeskedésbe, hanem saját küldetése van. A Birth.Movies.Death oldal belső informátorai Spidey szerepét remeknek, míg T'challa-t egyszerűen fenomenálisnak jellemzik, valamint adtak egy kis hangulatjelentést a film végéről is

A Marvel az Empire Magazinban megjelent fotók után közreadott egy halom hivatalos képet az Amerika Kapitány: Polgárháborúból! Mind a képek, mind pedig a legutóbbi előzetesek is arra utalnak, hogy a szuperhősök két táborra fognak szakadni, jól behatárolhatóvá téve, ki melyik csapatban fog játszani, s nagyon úgy tűnik, nekünk nézőknek is térfelet kell választanunk. Vajon Neked merre húz a szíved?
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

14,997RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,779FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • pokolfajzat666: Na gusztika megvan az előzetes a Vitathatatlan 4 -nek. jövöre...
  • pokolfajzat666: Kandellária már megjelent kb 3 honapja ;)
  • 5.: Jövő decemberben kiderül :D
  • Adam: Nem tudjuk meg ki Rey csak talalgat mindenki.
  • demonicius: Ha-tal-maaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaasssssssssssssssss̷ 0;
  • izellajos: Bírom a filmjeiket, azt hittem valódi trailer lesz, nem egy...
  • Népszerű bejegyzések

    a-mumia-film-kepvideo