Címkék Ezekkel megcímkézve: "Alkonyat: Hajnalhasadás 2. rész"

Címke: Alkonyat: Hajnalhasadás 2. rész

Aki azt hitte, a tegnap megjelent harmadik Alkonyat – Hajnalhasadás 2. rész előzetes volt az utolsó, nagyot tévedett, ugyanis még este kikerült a negyedik - elvileg végső - feature trailer is. A új előzetes eleje gyakorlatilag kockáról kockára megegyezik a korábbival és csupán a közepétől láthatunk néhány új jelenet, illetve kicsit több betekintést kapunk az utolsó csatajelenetbe is, amelyben a Volturi és a Cullen klán csap össze, némi vérfarkas erősítéssel az utóbbi oldalán.

Renesmee születését követően Bella (Kristen Stewart) élvezi új életét, és a vámpírléttel együtt járó erőket. A családi béke azonban rövidesen újra veszélybe kerül, amikor egy újfajta fenyegetés üti fel a fejét. Irina meg van győződve róla, hogy egy Renesmee-hez hasonló gyermek felnőve veszélyt jelenthet még a Volturi létezésére is, ezért megkeresi, és hamis információkkal megpróbálja rávenni őket, hogy pusztítsák el a gyermeket. Bella és a Cullen család minden szövetségesét összegyűjti a végső, elkerülhetetlen csatára, amelyet egy minden eddiginél erősebb ellenféllel szemben kénytelen megvívni. © filmtrailer.hu

A Summit Entertainment új fotókat adott közre az Alkonyat Saga új részéből, a Hajnalhasadás 2. részéből, melynek főszereplői továbbra is Kristen Stewart, Robert Pattinson és Taylor Lautner. Bella és Edward gyermekének, Renesmee-nek, születése veszélyes láncreakciót vált ki, ami a Culleneket és a Volturikat egy elkerülhetetlen végső csata felé sodorja. Az izgalmas és romantikus Hajnalhasadás folytatja a természetfeletti karakterek és a szenvedélyes szerelem történetét, ami az Alkonyat szériát a világ egyik leghíresebb jelenségévé tette.
- Hirdetés -

Közösségi oldalak

14,985RajongókTetszik
1,517Feliratkozó+1
237KövetőKövetés
19,748FeliratkozóFeliratkozás
Hirdetés
  • Adam: Nem tudjuk meg ki Rey csak talalgat mindenki.
  • demonicius: Ha-tal-maaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa aaaaaaaasssssssssssssssss̷ 0;
  • izellajos: Bírom a filmjeiket, azt hittem valódi trailer lesz, nem egy...
  • Ádám: Rey igazából nem Luke gyereke hanem Obi-Wan-nak az unokája. Ezt...
  • 5.: A Star Wars valóban egy egész galaxisban játszódik, de tulajdonképpen egy...
  • TetraB: aki esetleg azon filózik, hogy felkösse magát, a film megtekintése...
  • Népszerű bejegyzések